L. Csépányi Katalin | Eljutni embertől Emberig – Balipap Ferencnek sikerült

Kultúra, művészet

Eljutni embertől Emberig – Balipap Ferencnek sikerült

 

Balipap Ferencre, az Emberre emlékeztek mindazok, akik március utolsó szombatjának délutánján elmentek a dombóvári Művelődési Házba (Tinódi Ház). Mégpedig nem kevesen választották programul a dr. Balipap Ferencről készített portréfilm díszbemutatóját: a pinceszínház terme zsúfolásig megtelt a családtagokkal, barátokkal, munkatársakkal, tisztelőkkel, ismerősökkel.

A Zajti Film által készített „Eljutni embertől Emberig” című portréfilm levetítése előtt Wiedmer-Balipap Zsuzsa, dr. Balipap Ferenc lánya köszöntötte a megjelenteket:

 

Tisztelt Vendégek!
Balipap Ferenc Gyulajon született 1948. szeptember 23-án.
Meghalt Pécsett 2013. július 10-én.
Élt 23 666 napot.

„A hozzánk közel állók halála nyilvánvalóan erős történés, de nemcsak a veszteség okán, hanem azért is, mert minden halál kimerevíti, a maguk visszavonhatatlanságában kinagyítja mindazokat a tetteket vagy mulasztásokat, legyenek azok bár csak gesztusok, amelyekkel a halotthoz életében kapcsolódtunk. Azok az emberek, akiknek vannak saját halottaik – akiket nem csak eltemettek, de meggyászoltak –, hordozni fogják halottaik múltját, az az övékbe beépül – talán még erősebben, mint a sajátjuk. Az, aki hozzá közel álló embert eltemetett, többé már nem egészen az, aki előtte volt.” – összegezte Ancsel Éva.

Bár mi lassan hat éve nem azok vagyunk, akik voltunk – ennyi idő után is nehéz múlt időben beszélni valakiről, aki igen markánsan jelen volt az ember mindennapjaiban, akkor is, ha fizikálisan több száz, vagy több ezer kilométerre volt; megkerülni őt nem nagyon lehetett.

Kedves Barátaink!
Mint a rangidős „gyermek”, hadd köszöntsem Önöket egykori otthonunk alagsorában. Talán mi voltunk az egyetlenek, akik – az éppen a napokban – 40 éve elkészült Művelődési Ház (Otthon, Központ és könyvtár… s ki tudja-még-milyen nevű épület) emeleti szolgálati lakásában; a könyvtár akkori raktára felett pár évet lakhattunk. Fiatal szüleink gyakorlatilag e falak között kezdték a pályájukat, a nagybetűs életet – két gyermekükkel s az úton lévő harmadik kislánnyal.

Így aztán számítottam rá, hogy ezen a március végi délutánon gyermekkorom furcsa hangulatai élednek bennem újjá. Bár még csak négy és fél éves voltam az átadáskor; az épület „új” illata, hangulata felidézhető emlék számomra. Ám ennél sokkal fontosabbak az arcok; azok a személyek, akikkel akkor itt nap mint nap találkozhattunk, s akik közül többeket most is viszontláthatok. (Szomorú azonban, hogy sokan már nem lehetnek itt.)

Persze nemcsak nekünk volt fontos ez a helyszín; Nektek és Önöknek, akik most megtisztelnek bennünket jelenlétükkel – valamilyen kapcsolata vélhetőleg a Házhoz is volt (netalán még mindig van), nemcsak a Balipaphoz.

Éppen ezért: amikor ennek a mai napnak a menetét átgondoltam, nem tudtam átsiklani a kerek negyvenes művház-születésnap ténye felett, s megkértem a szakma egyik neves képviselőjét, családunk jó barátját: Péterfi Ferencet – mesélje el nekünk, mit jelentett a dombóvári művház az országos közművelődésben.

Utána – ominózus filmünk rendezője – Zajti Ferenc mond pár szót, elöljáróban a film készítéséről, a cégről, s hogy miért érzi szükségét annak, hogy a szakma nagyjairól forgasson.

Ehelyütt szeretném kiemelten és nagy szeretettel megköszönni Zajti Ferinek, hogy két éven keresztül vissza-visszatérően foglalkozott a témával (számos más kötelezettsége és ügye mellett): pénzt szerzett, kalapolt, forgatott, rendelkezésre állt. Teszi mindezt nyilvánvalóan nem anyagi érdekből, nem a hírnév, vagy más dicsőség miatt; az értékmentés, a szakmai alázat, az emlékezetben tartás az ő vezérfonala. Munkatársainak: Zajti Balázsnak és Zajti Gábornak is örök hála.

A film elkészülte nemcsak e szűk stábnak köszönhető: sokan segítettek önzetlenül – a szereplőkön kívül is. Volt, aki kivitt Gyulajra forgatásra; volt, aki megmutatta, hol is vannak az óbiródi birtok pontos határai, volt, aki szívességből drónfelvételt készített, vagy előszedte Hajdúszoboszlón a könyvtárban fellelhető – Balipapról szóló – régi anyagokat, s volt, aki Apánk megőrzött gimnáziumi dolgozatát adta a felvételhez.

Külön köszönet a művháznak, hogy ingyen foglalhattuk el e termet a mai napon.

Balipapot – gondolom – itt nem nagyon kell bemutatni. Ismertük.

Ahogy a költő, Kosztolányi Dezső fogalmaz; „Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló”.

Egész életében tisztességes szándékú, széles látókörű, éles eszű, csípős nyelvű, felkészült ember volt: jártas a világ dolgaiban, hétköznapokban, kultúrában, történelemben, irodalomban és nem utolsósorban igen jó emberismerő volt. A társaság, a család középpontja volt, ha akartuk, ha nem…

Balipap Ferenc gyerekkori verse

Sosem volt hajbókoló, szervilis (volt is gondja bőven), s úgy vélem; mindig az egyszerű emberek pártján állt. Nem volt olyan rendszer, ami be tudta volna magának törni erős jellemét. Értékrendje helyes volt, de nem volt tévedhetetlen. Igazi egyéniség volt: nagy humorral (és a zord külső ellenére) érzékeny szívvel. Rosszul volt az emberi butaságtól, a rosszindulattól, a haszonleséstől. S nem titok – igen nehéz ember volt…

De végül is mindegy milyen volt. Nekünk apánk, nagyapánk volt. Van akinek – e teremben – a férje, fia, apósa, osztálytársa, tanítványa, szomszédja, munkatársa, barátja volt…

„Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”

Példamutató, ahogy szülőfaluját mindig elsődlegesnek tekintette, igyekezett tudásával segítségére lenni, amit a falu meg is hálált neki: előbb díszpolgárrá avatta, majd halála után róla nevezte el a közösségi házat. Ha ezt fentről látja: szakálla mögül büszkén mosolyog le a szép fekvésű dombokra, s örömét bizonyára ott is rímekbe szedi.

A gyulaji poros faluvégtől igen mozgalmas, tartalmas életutat járt be, sok-sok helyen nyomot hagyva maga után. Végül testének a gyulaji temető, lelkének az óbiródi birtok ad örök nyugodalmat szülőfaluja határában.

Végezetül egy kérésem lenne:
Emlékezni jöttünk ide: Dombóvárra. „Tágítani teret és időt”

Legyen a nap mottója pont Balipap egyik verstöredéke;

„nem a borongás
hogy elmúlt
az öröm,
hogy megtörténhetett”

Örüljünk, hogy ismertük ezt az Embert: a Balipapot, a Ferit, a Baliferkót, a Feri bácsit, a Föccöt, Föccpapát.

Neki sikerült.
Eljutott embertől Emberig – s (ahogy most itt a teremben látom) nem csak életében…

*

Miután néhányan elmondtak egy-egy Balipap-verset, Péterfi Ferenc szólt arról a nagy lehetőségről, amelyet a hetvenes évektől a népművelők kaptak: – Kitalálhattuk a saját munkánkat, hogy a helyi közösség számára mi a fontos, mire van szüksége a helyi társadalomnak. A nyitott ház mozgalomnak Dombóvár a zászlóshajója volt. Végül is egymást tanítottuk. Balipap sok mindenre felhívta a figyelmünket: ilyen a szeretet, az egymás elfogadása. Őt e kettő jellemezte, és a kritika ennek a része volt. Balipap mindig azt mondta, amit gondolt! Ez eleinte furcsa volt, aztán megszoktuk.

Zajti Ferenc a vetítés előtt jelezte, hogy szerkesztési okokból a szociálpolitikai vonal kimaradt a filmből. A portréfilm alapját Balipap Ferenc azon nyilatkozata adta, amikor is Makovecz Imrével való kapcsolatáról beszélt. A többi anyagot apránként gyűjtötték össze.

Balipap Ferkó

Az első képsorokban Balipap anyai nagyszüleinek 1933-ban épült gyulaji háza látható, és megszólal özv. Balipap Ferencné, az édesanya.

A szülőföld, a szülőfalu szeretetét a dombóvári Szabotin Károly idézte meg, Balipap szavaival: Mi Gyulaj? „Gyulaj a hely, ahol mindig ott vagyunk, és ahova mindörökre vágyunk, ahol másutt zajló sorsunkat is folyton éljük, az egyetlen és örök elmenésünk, az örök és egyetlen maradásunk. Ahová mindig hazatérünk, ahová végül hazatérünk.”

Diákként már tisztán látta önmagát Balipap Ferenc, erről most előkerült egykori dolgozata tanúskodik: „Nyersen, nyirkosan őszinte vagyok. És mindig ilyen szeretnék lenni. … Szeretem az embereket. Szeretnék rendes emberré válni, egyszerű emberré, mint amilyen egyszerűek voltak elmúlt példaképeim.”

Balipap és Makovecz Imre életre szóló barátsága 1975 áprilisában kezdődött Hajdúszoboszlón, az akkor negyvenéves Makovecznél 12 évvel fiatalabb volt Balipap. A fiatal népművelő a következő évben meg is rendezte Makovecz első kiállítását! Aztán az azt követő évben már Dombóvár következett, Balipapot várta a félig felépült művelődési ház. Amikor elkészült a ház, a cél az volt, hogy látogatottá, komfortossá tegyék – a nyitott ház programok azt jelentették, hogy a helyi emberek szükséglete, akarata, igénye, kívánsága érvényesüljön.

Szabotin Károly, aki akkortájt a Kertészeti Vállalat igazgatója volt, így emlékszik a kezdetekre: – Felmerült, hogy mutatkozzanak be a helyi cégek. Elsőként a kertészeti vállalat jelent meg a virágokkal. Három nap alatt tízezer látogatója volt a bemutatónak, a tizennyolcezer lakosú Dombóváron! Balipappal sokszor dolgoztunk együtt, igazi emberi kapcsolat alakult ki köztünk. A Feri ember volt…

Készül a film – pécsváradi felvétel

A filmben sorra megszólalnak az egykori népművelőtársak: a dombóvári Bordi Imréné, a százhalombattai Takács Péter, az újpalotai Péterfi Ferenc, a jászszentlászlói Markolt Endre, a balassagyarmati dr. Kecskeméthyné Sediri Lilla, a hajósi Alföldi Albert, valamint a Magyar Comenius Társaság alelnöke, dr. Koncz Gábor és dr. Németh Nándor, a Máltai Szeretetszolgálat Dél-dunántúli Régió régióvezető-helyettese, egyben a Gyulajért Alapítvány kuratóriumának tagja, továbbá Dobos Károlyné, Gyulaj volt polgármestere.

Megrendítő vallomás is helyet kapott a filmben. Boros Norbert, a Dombóvári Művelődési Ház egykori szakköri tagjaként nyilatkozott: – Ha nem találkozom annak idején a Feri bácsival, akkor egy semmirekellő, börtöntöltelék ember lettem volna!

A portréfilm rendezője: Zajti Ferenc. Operatőrök: Zajti Balázs, Zajti Gábor és Nagy-Kálozy Péter.

*

Balipap Ferenc

Balipap Ferenc alkotásai 1998-ban és 2000-ben megjelentek a nyomtatott Hetedhéthatár hasábjain. Aztán Balipap Ferenc a Magyar Millennium Kormánybiztos Hivatalának munkatársa lett, majd a Magyar Művelődési Intézet igazgatóhelyettese, továbbá oktatott a Pécsi Tudományegyetemen, egyetemi adjunktusként a Pécsi Tudományegyetem szociálpolitikai képzésének egyik elindítója volt, és döntően szakmai témájú írásai, könyvei készültek. A kapcsolata a Hetedhéthatárral így megszakadt. Újra elolvasva 1998-as útibeszámolóját (Utam Európából – 1–4. rész), úgy éreztem, nemcsak az Embert, hanem egy prózaírót is elvesztettünk.

 

A Zajti Film által készített portréfilm itt megtekinthető:

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Eljutni embertől Emberig – Balipap Ferencnek sikerült”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés