Nászta Katalin | Shakespeare: A windsori víg nők – Zalaegerszegen

Színház

Shakespeare: A windsori víg nők – Zalaegerszegen

Csiszár Imre, Kossuth-, Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló művész – színházi rendező állította színpadra Shakespeare: A windsori víg nők című vígjátékát Zalaegerszegen, amit április 5-én mutattak be.

Ő a 2017-es, a Thália Színházban megrendezett Vidéki Színházak Fesztiválján legjobb előadás díjával büszkélkedő Ötödik pecsét rendezője is.

Most pedig egy harsány, kitűnő hangulatú vígjátékkal ajándékozta meg a közönséget.

Csiszár Imre Kossuth-díjas színházi rendező

Bevallom, nem gondolkoztam a korabeli történet mának is üzenetet hordozó társadalmi-politikai aktualitásain, csupán felhőtlenül szórakoztam a ma is érvényes emberi esendőségeken. Ahogy a rendező Csiszár Imre elsődleges céljaként a szórakoztatást jelölte céljául, én ezt érzékeltem, értettem – a színészek remek munkájának köszönhetően, amit ő tökéletesen biztosított számukra. Melyik színész nem vágyik végre egy felhőtlen bohózatban kiélni minden virgonc, csiklandozó vágyát? Itt aztán szabadon lubickolhat! Meg is fizet érte tisztességgel – egy pillanat nyugta sincs, peregnek az események, toppon kell lenni szüntelen. És ők ott vannak. Csak gyönyörködtem a szellemesebbnél szellemesebb színészi alakításokban, megoldásokban, gegekben, ami akkora élvezetet okoz a színésznek is, hogy előadás végén a legjólesőbb fáradtságot érzi, amit alkotás után érezhet az ember. Nevettetni, játszani, közben játszva-nevettetve elgondolkodtatni úgy, hogy abba nem pistul bele senki – nagy kegyelem a sorstól.

Kiss Ernő, Kovács Olga, Pap Lujza – Fotó: Pezzetta Umberto

Nem tudom ki ismeri azt a röhögést, amikor már hang sem jön ki a torkodon, csak tátott szájjal kacagsz, és a könnyedtől alig látsz. Besenczi Árpád papja, ahogy alig bír ébren maradni, olyan mulatságos hang(tala)nemet üt meg, ami megszabja az egész előadás stílusát. Mellette egyidőben Szakály Aurél próbál egy poharat megfogni az asztalon hosszú perceken keresztül, és ámulok, mennyi ötlet lapul ebben a színészben, amiből most is bemutat párat, páratlan módon. Hertelendy Attila kísérletezése a kijózanodásra a kocsmai asztalnál ugyancsak remekül illeszkedik ebbe a groteszk képbe. A rendező már az indítással megragadja figyelmem. Később sem csalódom. A színészek olyan képességeikkel mulattatnak, amiket ritkán van alkalmuk megcsillantani. Mint amikor kinyitják azt a bizonyos szelencét, s ami el volt eddig zárva, most végre kiárad. Nem mesélem el az egész előadást, meg kell nézni. Üdítő, nevettető kapszula, még ha a második rész nem is tudja überelni az elsőt, amiben kibontakoznak a jellemek, figurák, csillognak-villognak szakmai tudásukkal a színészek. Mert magasztos színházi küldetés ide vagy oda – mesterségbeli tudás nélkül mit sem ér a színész. Annak meg gyakorlásra, játéklehetőségre van szüksége. Nagyon jó volt! Farkas Ignác elhűlt elképedése afelett, amit róla állítanak! Na, itt maradt hangtalan nyitott szám a nevetéstől, mert már nem bírtam hangot sem kiadni, annyira kedvesen, humorral és egyértelműen adta a férj nem is annyira azon feletti bosszankodását, hogy felszarvazzák, hanem amit mellé jelzőnek odabiggyesztenek. Remek volt. Ahogy zseniális ötlet volt, kitűnő megoldással a két feleség egyszerre és azonos testtartásban, hangsúlyokkal, reagálásokkal tűzdelt levélfelolvasása. Láthattuk magunkat, mi nők, több példányban, ugyanolyan sztereotípiák mentén működni. Pap Lujza, akit ritkán látunk vígjátéki szerepben és Kovács Olga remekeltek. Bájosak, kecsesek, minden hájjal megkent asszonyok voltak, akik élvezték, hogy bosszút állhatnak a rajtuk esett sérelemért. Vagy a két egymásba szerelmes fiatal, Mikita Zsuzsanna Lilla és Mihály Péter, akiket a szülői akarat semmiképpen sem egymásnak szánt, figurái. A, mai nyelven: két belőtt fiatal, kábítószertől tompa agyú és bamba arckifejezése, lassúságuk, amivel felfogták és lereagálták a hozzájuk intézett mondatokat – kitűnően ellenpontozták és emelték ki a többség zajos-hangos-ricsajos harsányságát, a gyors játéktempót. Mint egy zenekarban, úgy szólaltak meg a szerepek, – hangok, beszéd-, létstílusok – egymásnak alájátszva. Ecsedi Erzsébet kerítőnője, Bellus Attila mosolygós naiv férje, Úrházi Gábor László mozgékony piperkőc doktora, Wellman György tanáránál okosabb iskolásfiúja, aki kénytelen az elvárt hülyét megjátszani, a Falstaff cimboráit alakító Bálint Péter, Baj László, Andics Tibor, a szolgákat nagy jókedvvel játszó György János, Ticz András, Helvaci Ersan David, a fogadós Farkas Gergő kitűnő, remek összhangban színre állított előadást produkáltak. Még a kosarat hordozó két (különben műszaki) kollega is abszolút beilleszkedett a magas(!) vígjátéki stílust játszók közé. Poénok elsütve, kijátszva, nem egymás nyakára hágva, hanem érvényesülni engedve a másikat, valójában az előadást, a játékot. Nagyon fegyelmezett jókedv jellemzi az egész előadást. Csak gratulálni tudok hozzá.

 

Baj László, Kiss Ernő, Bálint Péter – Pezzetta Umberto fotója

 

Az előadás nyelvezete teljesen rendben volt, a Shakespeare korra jellemző öltözékek, játék- és beszédmodor tökéletesen magába fogadta némely kevésbé illemtudó szavunkat. Mivel időben, térben oda volt helyezve minden, ahová tartozik, nem sérthette a legvájtabb fület sem. A humor mindent visz, nincs az a poén, amit tönkre tudna tenni, sőt, korokon túl, jellemző emberi magatartást bemutató tulajdonsággal bír. A nyomdafestéket nem tűrő szavak nyomdaképesekké válnak a játékban a korunktól megkülönböztető, de mégis korszakokat átívelő bohózat-jelleg miatt. Köszönet érte rendezőnek, színésznek, akik a jókedvet, a figurákat olyan önfeledten tudták elénk tárni-tenni, ami minden prüdériában szenvedőt megajándékoz azzal, hogy szabadon élvezhesse a játékot. Mert az volt. Fergeteges víg játék.

Természetesen, mint minden történetben, itt is vannak főalakok, akik megszabják a témát, akik köré csoportosulnak a többiek.  A többiek, akik színesítik a palettát, árnyalnak, kiemelnek – akiknek nem juthat emlékezetesebb pillanat, viszont akik nélkül az egész nem működhetne. Körbe kell kígyózzon az a csapat a színpadon, kergetve a nénikének öltözött Falstaffot. Akit Kiss Ernő alakít, beérett, magabiztos játékkal, mint akinek kisujjában a figura. És tényleg – ehhez alapot szerzett a sok éven át játszott hasonló karakter, hozott és adott testi adottságai, jókedve és töretlen ritmusa. Az más kérdés, hogy ez a szerep mennyire válik főszereppé Shakespeare darabjában. Gyakorlatilag egy bábú, akit arra használ, hogy bemutassa kora társadalmának romlottságát, visszásságait, a dörzsölt hóhányók mindenre kaphatóságát és ostobaságát, aki ugyanúgy ki van szolgáltatva saját fékezhetetlen vágyának, mint neki a szolgái. Cimborái, akik haszonlesés reményében csapódnak mellé kevésbé körvonalazott figurák, mint az ilyen életkörülmények közt élni kénytelen ügyeskedők és talpraesett asszonyok, akik a darab tulajdonképpeni főszereplői. A két ostromlott feleség agyafúrt leleményességgel jár túl az élvhajhász kurafi eszén. Nem közönséges leleplezést szerveznek, bedobva mindent, féltékeny férjek gyanújában a lebukás veszélyével játszva, ami a siker kimenetelét is megakadályozhatja. A második rész a nagy forgatagban elmosódottabb, kevesebb lehetőség van az egyéni sziporkázásra, ekkor már a végső megoldás felé menetel a cselekmény összes szereplőivel.

Kiválóan szórakoztunk.

 

Szereposztás

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

2 hozzászólás van ehhez: “Shakespeare: A windsori víg nők – Zalaegerszegen”


  1. Kedves Kati! Köszönjük a jó elemzést! Biztosan mi is jól szórakozunk, bár csak májusban lesz a bérleti előadásunk. Udv. Ildikó

    Hozzászóló: Iványi Ildikó | 2019. április 8., 20:01
  2. Köszönöm Ildikó! Garantáltan jól szórakoztok majd!

    Hozzászóló: Nászta Katalin | 2019. április 11., 18:08

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés