Félix minden reggel, menetrendszerűen, emeleti lakásából lejött a Zöldhetes presszóba, hogy megigya fél unikumát, melyhez kísérőként kijárt neki egy üveg hideg sör is. Itt lakott a közelben, azt nem lehet mondani, hogy hány sarokra, mert ezek az emeletes házak olyan rendezett rendetlenségben, egy építész által megszabott rendben épültek, hogy abban egyértelműen eligazodni nem lehetett. Úgy mondták, ha erre irányult a kérdés, hogy a kisbolttal szemben. Így már mindenki tudta, hogy Félix hol lakik. Nőtlen fiatalember volt, közel a harminchoz. Barna, arcába lógó nagy haját szüntelenül igazgatta, mert ha fejét egy meghatározott dőlési szögnél előbbre billentette, teljes függönyként borult arcába. Őt ez nem zavarta, szinte természetes mozdulattal igazította vissza, ha kellett, akkor percenként. Inkább a beszélgető partnernél volt felfedezhető némi értetlenség ezekre a mozdulatokra, de mit volt mit tenni, el kellett fogadni. Félix egyetemet végzett, így beszéde is eléggé választékos volt, mindenhez hozzá tudott szólni és jó humorral áldotta meg a sors. Ebben a pici, néhány négyzetméteres presszóban, mindjárt a pult mellett, a sarokban volt a törzshelye. Valóban kicsi volt ez a helyiség. Régen ez egy étterem ruhatára volt, de az új tulajdonos, aki megvette az éttermet és most egy mezőgazdasági boltot üzemeltet benne, leválasztotta a ruhatárat a két wc-vel és ebből lett a Zöldhetes. Összesen három asztal volt benne, kilenc ülőhellyel. A fal mellett körbe, könyöklő magasságában pult húzódott, de esténként mégis elfért benne italozásra, dohányzásra, beszélgetésre váróan, legalább húsz ember.
A kiszolgáló, felszolgáló, inkább pultos, Barbara volt. Ő egy aranyos, kedves, alacsony, szőke, kékszemű huszonegy év körüli asszony. Megvolt rajta minden, tökéletes látványt nyújtott. Asszonynak mondták, mert volt már két gyereke. Mindenkihez kedves tudott lenni, ott volt szinte minden nap. Néha-néha vett csak ki egy-egy szabadnapot. Köztudott volt, hogy sokan csak kedves mosolyáért, egy-két szaváért tértek be ide, felüdülni, lehörpintve közben pár korsó sört. A történetnek eddig nincs semmi különlegessége, csak akkor kapott ez a két ember egy bizonyos csavarorsót, amikor kiderült, hogy közelebbi viszony fűzi őket össze. Úgy kezdődött, mármint látványosan és félreérthetetlenül, hogy Barbara két gyereke naponta, mikor végeztek az iskolában, betértek anyjukhoz. Ő eligazította az alsó osztályos nebulókat, kaptak egy csokit és irány haza. Első alkalommal akkor volt meglepő a dolog, amikor a két gyerek, leány volt a nagyobbik, Félixhez ültek le. Ebből aztán, ahogy Félix foglalkozott velük, rögtön kitűnt, hogy Barbara nem véletlenül mosolyog még bájosabban, mint eddig. Aztán köztudott lett, hogy Félixnél laknak, hiszen ez a két és félszobás lakás, neki egyedül óriási és Barbarának és két gyerekének pedig ez az albérlet szinte kapóra jött. A rosszmájúak, vagy inkább az irigyek, sóvárgóbbak, akik mohó szemmel nézték Barbara, minden idegeket borzoló mozgását, úgy gondolták, könnyen kifizeti azt a járandóságot, melyet Félix az albérletért kér és még nem is esik nehezére. Talán nem is tévedtek, lettek volna ők is albérletet adó házigazdák.
Itt a Zöldhetesben tanyázott elég sokat egy lány is. Jucus volt a neve, legalább is ezen a becenéven ismerte mindenki. Ő is szőke volt, de termetre Barbara ellentéte, mert eléggé erős, telt idomokkal, főleg a mellei voltak óriásiak. Sokszor leült Félix asztalához, ott beszélgettek, de többen tudták, hogy egy sportos, taxis sráccal fut jelenleg. Ha a taxis srác éppen szolgálatban volt, vagy csak a droszton parkírozott, várva a sült galambot, akkor Jucus szabad volt. Mivel munkahelye nem volt, fölös idejével azt tehetett, amit akart. Legtöbbször, ilyenkor Tamás mellé szegődött. Tamás földmérő volt, járta a környéket, mérte a telkeket. Itt tanyázott a Zöldhetesben, ez volt a kiinduló helye. Volt neki egy hatszázas Trabantja. Ez a kocsi fogalom volt, mert fogalma sem volt Tamásnak, hogy fog egyáltalán beindulni. Ha úgy döntöttek, hogy Jucus megy Tamással, mert a mérésnél valakinek a kitűző lécet is fogni kellett, akkor azt Tamás rendes órabérrel el is számolta a lánynak, ebben nem volt semmi hiba. Tehát, ilyenkor, indulás előtt, hosszú percekig kellett tologatni ezt a műanyag csoda jószágot, hogy erőre kapjon, és egyáltalán elinduljon. Már megszokott látványt nyújtott ilyenkor egy nyitott ajtajú Trabant, melyet ott Tamás, Jucus meg hátul tolt, majd Tamás beugrott a lendületet kapott kocsiba és próbálta beindítani. Ezt az indítási figurát, többször is elpróbálták, amíg szerencsére beindult a szerkezet. Tamás mindig mondogatta: – Csak egyszer jönne egy balek, akire rásózhatnám ezt a tragacsot. Őt korsó sörért, vihetné is! Jucusra jellemző volt, hogy csapódott ide, oda, nem tudott megállapodni, pedig nagyon szeretett volna, de valahogy nem sikerült neki. Így békén is hagyták, csak olyan jó haver volt. Ebben a formában, párosítással, napi kapcsolatokkal élte életét a Zöldhetes és vendégei.
Már-már mindenki beleszokott ebbe a helyzetbe, amikor jött a hír, hogy Félixet az este elvitte a rendőrség. Barbara kiborult, sírt, alig tudott dolgozni, erről ment a beszélgetés, egész nap. Azt rebesgették, hogy Félix belekerült valamiféle sikkasztásba, az összeg több millióra rúg. A kívülálló azt tapasztalta, hogy Félix rendre a Zöldhetesben ül, néha megy el pár órára, aztán visszajön és beszélget, viccelődik. Nagy ivónak nem volt mondható, olyan átlagos fogyasztó volt. Ha a nőkre terelődött a szó, akkor mindig kifejezte, hogy a csinos, jó alakúak tetszenek neki. Az volt az összefoglaló megállapítása, hogy: – Nem az élvezeteket kell halmozni, hanem a halmokat kell élvezni! Ezzel általában, nagy nevetés közben, minden férfi egyetértett. Annyit lehetett még tudni Félixről, hogy apjának nagy szőlője és gyümölcsöse van. Több száz hektó boruk szokott teremni, értékesítéssel is foglalkoznak, a szakmája kertészmérnök volt.
Két nap múlva Félixet kiengedték, az esetről nem sokat beszélt. Többször megjelent a rendőrségen, de a dolgokról nem nyilatkozott. Telt-múlt az idő, aztán kitűzték az első tárgyalás napját. Barbara szabadnapot vett ki és Félixszel együtt ment a tárgyalásra. Nagyon izgatott volt, szinte nem lehetett ezzel a kedves asszonnyal szót váltani. Asszonyi ösztöne nem hagyta cserbe, amikor rosszat sejtett. Ugyanis a tárgyalás után Félixet letartóztatták, előzetesbe került. Úgy látszott a sikkasztás beigazolódott. Az ügyvédje azt mondta, fel kell készülni a legrosszabbra. Félix biztosan börtönbe kerül, a legkevesebb, amit kiróhatnak rá, két év. Feszült napok, hetek, hónapok következtek. Barbara sokszor kiborul. – Mi lesz velünk? Megint kereshetek albérletet! – mondogatta. Csak akkor nyugodott meg, amikor egy fogdai látogatás után azt mondta: – Félix megengedte, hogy továbbra is ott lakjunk. Várni fogjuk! Ezzel szinte mindenki egyetértett, ebben a helyzetben ez volt a legtermészetesebb. Várni, mást úgysem lehet tenni, de még nem tudni mennyi, azaz idő, amit véglegesen kiszabnak rá. Az ügyvéd is vigasztalta, nem kell ezt olyan tragikusan felfogni, mondogatta, de maga sem hitt benne.
Aztán egy kicsit felperegtek az események, újabb tárgyalás, sajnos több napig tartott, a végén a bíró első fokon valóban két év börtönt szabott ki. Az ügyvéd azonnal fellebbezett. Félix a tárgyalásokon nyugodt volt. Olyan érzés fogta el az embert, mintha tudná: – Ezt nem lehet megfordítani, ennek így kell lennie! És volt benne igazság. A másodfokú tárgyalásra néhány hónapot kellett várni. Úgy látszik az ügyvéd, jól összeszedte gondolatait, meg az új bíró is másként látta a dolgokat, Félix tizennyolc hónapot kapott, melyet Baracskán kell letöltenie. Ebből az előzetesben már letelt hat hónap, tehát a végleges, ezután következő távollét: – egy év! – Ezt kibírjuk! – mondta Barbara. – Levelezünk, meglátogatjuk, neki is könnyebb lesz!
Félixet átvitték Baracskára. Barbara mesélte a harmadik látogatás után, hogy a raktárba osztották be. Ő ott zakó, nadrág, zokni, cipő, lepedőfelelős. Így is volt, Félix e magas beosztás ellen nem tiltakozott, könnyedséggel viselte, sőt úgy mérlegelte, az egyetemen tanult számviteli ismereteit jól tudja hasznosítani, a hó végi gatyaelszámolásnál. Ismerve Félix belenyugvó viselkedését, korábbi humoros, kiegyenlítésre törekvő magatartását, ezt lehetett összegezni, hogy átvészeli a rászabott időket. Talán megújulva, más emberként lép majd ki, újból a szabad életbe.
Teltek a napok, hetek, sőt hónapok, ismételten. A Zöldhetes vendégei először azt tapasztalták, Barbara átvészelte az első nehéz heteket. Újból visszatért mosolygós, vidámsága. Szerették a vendégek és a tulajnak, Barbara által mindig tele volt a bugyellárisa. Nyolc hónap telhetett el, amikor egyik este megjelent egy magas, vékony srác. Az volt a különleges ismertetőjele, hogy a vállán függött, hosszú pánttal, egy hatalmas, kék színű sporttáska. Olyan érzése támadt az embernek, hogy ez a fickó biztosan élsportoló. Lehet, hogy teniszező, lehet, hogy úszó, abban a nagy táskában hordja felszerelését, és be-beugrik, egy pohár sörre. Kezdetben nem is volt jelentősége az egésznek, Barbara úgy beszélt vele, mint minden kedves vendéggel. A hórihorgas srác megjelenése pár hét után egyre gyakoribb lett és a történet a második csavarorsót akkor szenvedte el, amikor egyik reggel Barbara együtt jött a nagytáskás sráccal a kisbolttól. Erre a képre, a nyitásra váró, féldecire sóvárgó vendégek, közös megállapítással reagáltak: – Ott aludt nála! Csak a Félix meg ne tudja!
Egyelőre hallgattak, de ez az óvatos hallgatás egy idő után átcsapott irigykedő súgdolózkodásba, majd később mindenki elmondhatta magáról, hogy a történtek felől jól értesült. Aztán ez a titok is nyílt titok lett. Barbaráék nem titkoltak semmit. Mindenre fény derült, mint általában. A nagytáska titka is eldőlt, ugyanis kiderült a hórihorgasról, hogy üzletkötő és zokniba utazik. El is adott pár csomag férfi zoknit az esti sörözések során. – Mi lesz Félixszel? Ez a kérdés ezek után, már senkit nem érdekelt. Senkit! Talán egy valakit… Sőt úgy alakultak a dolgok, hogy a colos fickó istápolta Barbara gyerekeit, többször hazament velük tanulni, a srácok könnyen váltottak, hiszen modern nevelést kaptak, nem csodálkoztak semmin. Egyik este a colos megkörnyékezte Tamást. Először csak beszélgettek, már olyan formában, hogy ő a Barbara fiúja, hiszen innentől kezdve, így tudta mindenki. Aztán a folytatásban azt tapasztalták, hogy Tamás meg a colos tologatja a Trabantot, mellyel a végén a zokni ügynök távozott. Értetlenül néztek Tamásra, amikor látták a nagytáskás távozását a Trabanttal – Most kipróbálja, ha megfelel neki, megveszi! – mondta egykedvűen, mert maga sem bízott abban, hogy ezt a roncsot valaki birtokon szeretné.
Félix szabadulásának időpontja egyre közeledett. Egyesek már előre dörzsölték a kezüket, micsoda botrány lesz, ha ezt megtudja. Szinte mindenki itt akart lenni, de nem tudták az időpontot. Ezen vitatkoztak egyik este, amikor Jucus megszólalt és annyit mondott: – November huszadikán szabadul! Néztek rá meglepetten, mintha azt kérdeznék tőle: – Te ezt honnan tudod? Jucus érezte a kimondatlan kérdést, így még hozzá tette: – Az apja mondta!
Ez a válasz megnyugtató volt, de mindjárt számolásra is késztette őket. Aztán gyorsan kiderült, még három hét van hátra. Mondták is: – Kibírta a képzést! Frankó srác! Mások hozzátették: – Szerzett még egy diplomát, börtön diplomát!
Aztán csendes, várakozó napok következtek. Egyik reggel azonban azon lepődtek meg a vendégek, hogy a pultban Barbara helyett a tulaj szolgálta ki az italokat. Értetlenül néztek a vendégek, a tulaj meg is magyarázta: – Ne csodálkozzatok, Barbara felmondott, elköltözött Sárbogárdra.
Ez volt a váratlan villámcsapás, aztán ahogy felocsúdtak a meglepetésből, Félixre nézve úgy gondolták, ez a legjobb megoldás. Még volt hátra öt nap. A jól értesültek, azt is tudták, hogy azért mentek Sárbogárdra, mert a colosnak ott van háza, ott fognak lakni. – Barbara talál munkát egy másik presszóban! – mondta valaki. Ezzel egyet is értettek, de a következő bejelentést, melyet egy még jobban értesült tett, néma csend követte: – Barbara három hónapos terhes!
Erre aztán mit lehetett mondani? Egyelőre semmit! Valakiben az is felötlött, így a nagy letaglózások sorában, hogy mi lesz Tamás Trabantjával? Erre aztán nem volt semmiféle válasz. Tamás egykedvűen csak annyit fűzött hozzá: – Most már viheti a zoknijait kocsival! Az élet ment tovább, peregtek a napok. Már pontosan nem tudta senki megmondani, olyan napi pontossággal, hogy Félixnek mikor kell megjelennie a szabad életben, csak arra lettek figyelmesek egyik reggel, úgy fél tíz körül, hogy a kisbolt felől jön két alak. Az egyik leány, a másik fiú. A leányt könnyen felismerték, mert ő volt a Jucus. Belekarolt a fiúba. – Nézd, új sráca van a babának! – mondta hirtelen valaki. – Ismerős a járása! – kiáltott egy másik. – Te ez a Félix!
Aztán, ahogy közelebb értek, fel lehetett ismerni, tényleg a Félix volt. Rövidre volt vágva a haja, egy kicsit meg is hízott a börtönkoszton, kiegyensúlyozottá vált. A bámészkodókban egy pillanatra megállt a lélegzet. Nem akarták elhinni, hogy lehet még egy újabb, harmadik csavarorsó, ebben a történetben, de aztán mindenkibe visszatért a normális lélegzetvétel. Ez is lehet! – gondolták és felemelték poharukat, hogy köszöntsék Félixet.
Nagy ováció kezdődött. Mindenki elé új pohár került, Félix mesélt, jókedvűen, magabiztosan. Jucus nem tágított mellőle, de úgy látta mindenki, Félixet ez nem zavarta, sőt kedveskedő megértéssel fordult többször a leány felé. Jucus jóleső érzéssel nyugtázta Félix megértő magatartását. Ez a nap a nagy visszatérés napjaként vonult be a Zöldhetes történetébe. Az utcáról betérő ismeretleneket is megkínálták egy itallal. Olyan volt itt a hangulat már estére, mint egy nagy lakodalomban. Előkerült egy magnós rádió is, valaki belelökött egy kazettát, aztán elindult a dalolás, páran még táncra is perdültek. Éjjel egy órakor is szólt a zene, még szerencse, hogy a közelben csak boltok voltak, meg egy iskola, de azok már régen bezártak.
Aztán ez a nap is elmúlt. Félix visszatért régi szokásához, reggel a korábbi megszokott időben lejött a Zöldhetesbe, csak annyi változás volt, hogy Jucus mindig elkísérte. Később, a szóbeszédből még annyit lehetett tudni, hogy a sikkasztás, az tény volt, csak nem Félix követte el, hanem az apja. Sajnos ő nagyon beteg volt, így a családi tanács ráosztotta a lapokat, melyet nyerőként ő vett fel, tehette, mert volt alatta több mint tízmillió forint.
Hozzászólások