Csend van most bennem,
napokig nem szóltak a versek,
csak a fájdalom árad bőséggel,
valóságos szimfóniák szólnak
a testemben. A tükörből idegen
arc néz vissza rám. Mindez csak
egy pillanat műve volt, egy rossz
lépés, szédülés talán, utána csend,
sötétség és vér, a mentő szirénájának
hangja rántott vissza a valóságba.
Most itt ülök ágyamon, velem a
sokféle fájdalom, széttört arcom,
az álmok és tervek szünetelnek.
Hozzászólások