Márkus László | Ezek a nyuggerek… (1.)

Szépirodalom - próza

Ezek a nyuggerek… (1.)

 

Némi bánattal átszőtt örömmel tájékoztatom a Tisztelt Nagyérdeműt, hogy mától nyughatatlan nyugdíjasként tengetem mindennapjaimat.
A jövőben majd banyatankkal rohangálok és tüntetésekre járok, ahol a tévé épületes bejátszásainak emlőjén asszociálódva én is harciasan orrbaverdesek mindenkit, nemre, korra és pártállásra való tekintet nélkül.

Kitárult a világ.
Akár minden nap láthatom majd Dubait, a Kanári-szigeteket, Eldorádót, a piramisokat vagy Teotivakant – az interneten…
Az élet szép és drága kincs. Nyuggerként főleg drága.
Jövőre már az utazás is ingyen lesz, így bejárhatnám kicsiny országunk minden zegét-zugát. Bejárhatnám, de nem teszem majd.
Nem teszem, mert szégyenkezem.
Szégyenkezem, mert eltartott lettem, aki társadalom egyre zsugorodó, hasznos (azaz kiszipolyozható) rétegének nyakán élősködik.
Csak azt tudnám eddig miért fizettem életem során azt a temérdek pénzt.
De nem tudom.
Nem tudhatom.
Az elszállt, mint a füst.
Szaga sem maradt.

Kedveskéim!
Így nincs más választásom, mint kiülni szép számú sorstársam közé a parkba. Zsémbelődve szidni majd a világot, a mai fiatalokat és a drágaságot.
Ha egy kis színt szeretnék csempészni monoton mindennapjaimba, eljárok bosszantani a háziorvosomat.

Hááát, így jártam.
Én is

Kalandra fel!

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Ezek a nyuggerek… (1.)”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés