Nehéz felismerés, hogy a gyerekkorom
hazugságokra épült.
Nem is gondolnék rá, nem érdekelne,
vagy csak bólintanék, hogy így volt,
hiszen már rég tudom
milyen talajból nőttem,
mert kinőttem!
De azt, hogy végső éveimben újra
hazugságok gyűrűje csak az élet,
hogy újság, rádió, s a tévé
szemembe mondja mindazt amiről
szinte mindenki tudja, hogy csalárdság,
forgó gyomorral nehéz elviselni.
Közben valami volt, valami más…
Tettem, miről azt hittem, a dolgom.
Hittem, hogy épül már egy jobb világ,
és bölcsebb lesz a népe.
Hittük, majdnem mindannyian,
hogy együtt és sokan,
és van értelme bízni.
Bízni? Miben?
Hiszen ez lett belőle!
Hozzászólások