Szellem-galaxissá foszlott emlékek
sejlenek, hol a végtelen már sötét.
Feledve rosszat, keresve egy szépet,
csillagok csillognak, mint gyémánt-sörét.
Távolodva, soha nem érve véget,
kísértve a múló idő zárt ködét,
hiányt csak öröknek vélt remény éget,
meglelve nyugalma mennyben várt ölét.
Árkok itta magánnyá sírt közhelyek,
évmilliók futnak,vagy csak szösz-hetek,
átvillanva tejút-rajzú jegenyén.
Hulló levél-ma a tegnap peremén,
fekete sóhajok közé begyűrve,
száll-száll,s már látja talán,milyen űrbe.
Vasszécseny,2019. március 21.
Hozzászólások