Göröngyös évek
Mesélek tovább az életemről. Próbálkoztam a Bölcsészkarra bejutni, de ez két okból nem sikerülhetett – a gyenge tanyai iskolából nem kielégítő nyelvtani ismeretekkel rendelkeztem, és ez nagy hátrányt jelentett, a fő oka azonban a sikertelenségnek az volt, hogy mivel apám horthysta ezredes volt és magam is kitelepített voltam, így megbízhatatlannak és osztályidegennek számítottam. Szóval reménytelen volt ilyen káderrel tanárnak lenni. A párt vigyázott, hogy osztályidegen személy ne fertőzze meg az ifjúságot. Maradt továbbtanulásra a műszaki pálya.
Így villamos energiaipari üzemmérnöknek jelentkeztem és felvettek a „KANDÓ” főiskolába. A szakirányú gyakorlat megszerzése céljából egy nagy villamosipari céghez mentem el dolgozni.
A műhelybe kerültem betanított villanyszerelőnek. Itt találkoztam a gyakorlati munkás élettel. Egy szerelő brigádba kerültem, ahol mindenki segített a szakmai ismeretek megszerzésében, jól éreztem magamat, befogadtak, barátokat találtam.
Ebben az időben a gyárat olyan munkásigazgató vezette, aki nem értett az itt folyó munkához. Az igazgató legfőbb tevékenysége az volt, hogy kora reggel kezet fogott a portással, az éjjeli őrrel, aztán végigjárta a műhelyeket és kezet fogott a brigádvezetőkkel. A tényleges szakmai vezetést a megtűrt főmérnök végezte.
Az igazgató és a személyzeti főnök jelentett a felsőbb pártszervek felé és figyelte az embereket. Kiválasztotta az általa megbízhatónak tartott embert és megbízta a környezete, a brigád tagjainak megfigyelésével. Egy napon engemet is lehívtak a személyzetire – ekkor már segédtervező voltam és kérték, hogy vállaljam el a csoportvezetőm megfigyelését, mivel Nyugaton éltek a rokonai, így ő gyanús személy volt. Le kellett volna hetenként menni a személyzetire és elmondani, hogy mit csinál ez az ember. Cserébe, ha vállalom ezt a besúgó szerepet én leszek a tervező csoport vezetője. Elfogott a düh és kijelentettem, hogy ilyen disznóságot én nem csinálok és becsaptam az ajtót és elmentem.
Még egy minősíthetetlen élményemet tartom szükségesnek leírni. A gyár párttitkárával egy folyóson dolgoztam a tervezésen. Reggel, amikor kezdtem a munkát bejött a szobámba és elkérte a napi lapomat, amelyet munkakezdés előtt olvastam. Egy napon lehívtak a személyzeti osztályra és közölte a személyzetis, hogy a párttitkár elvtárs jelentette, hogy én munkaidő alatt újságot olvasok és ezért fegyelmit fogok kapni. Az elvtárs kölcsön kérte az újságomat, majd feljelentett. Hát sajnos sokszor ilyen emberekkel találkoztam. Bizony ilyen világ volt sok helyen ekkortájt.
Később egy volt osztálytársam segítségével egy tervező intézetbe kerültem. Szorgalmas munkával rajzoló, segédtervező, tervező, irányító tervező és végül szakági főmérnök lettem. A Kádár-rendszer rákfenéje volt a megvesztegetés és az előre kijelölt pályázatnyerők rendszere. Állami alkalmazottak kaptak kenő pénzeket azért, hogy odaadják a munkákat azoknak, akik a legtöbb pénzt adják nekik. Szakmai és gazdasági szempontok sokszor másodlagosak voltak. Az állam pénzét kegyeskedtek a haveroknak kiosztani. Sajnos ma is sok a „fekete” pénz! Vajon mikor lesz ennek már vége!
Szakmai pályafutásom alatt minden évben mérnöktovábbképző tanfolyamokon igyekeztem lépést tartani a szakma változásaival, a modernizálással. Irányítástechnikai rendszereket terveztem vízművek és szennyvíztisztító telepek részére az egész országban. Tevékenységem alatt modernizálásokat, eszközváltásokat kellett megtanulnom. A pályázatokon díjazott munkáim bizonyítják a versenyhelyzetekben is megállták a helyüket és a megbízók elismerését is elnyerték. A KFT villamos szakágát vezettem és a munkaszerzéstől a műszaki átadásig teljes körben vállalkoztam. Csoportom általában 5-6 fővel dolgozott.
(Következő rész: jövő kedden)
Hozzászólások