Kő-Szabó Imre | Utcai zenész

Szépirodalom - próza

Utcai zenész

Ebben a kisvárosban minden reggel ott ült a CBA Áruház fedett árkádja alatt Cila, a zenész. Egy kis összecsukható széket hozott magával, szétnyitotta és leült. Maga elé vette a földre letett hegedűtokját és kivette belőle az idők folyamán fényesre koptatott hegedűjét. Elkezdett játszani. Az egy szál hegedű hangja, mint valami madár csicsergése járta be a széles utca házsorait. Ez a hang nem volt mindig egyforma, mert Cila, a régi cigányprímás, már túl volt a hetvenötödik évén és ujjai sem úgy engedelmeskedtek neki, mint azt ő szerette volna.

Fiatalon apja, aki szintén zenész volt, adta kezébe a hegedűt. Megmutatta neki, hogyan kell fogni a hangokat, meg hogyan kell bánni a vonóval. Szerencse, hogy zenei hallása, vele született tehetsége volt. Apja előjátszotta neki a nótákat. Próbálta hallásból követni, hol sikerrel, néha nem annyira. Amikor idősebb lett, meg a gyakorlás, meghozta gyümölcsét. Tizenkét éves korában ő játszott legjobban a telepen muzsikáló csávók közül.

Húszévesen alakította meg első bandáját, amellyel végig muzsikálta a környék összes lakodalmait, névnapjait, falusi mulatságait. A banda egy összeveszés után feloszlott. Jó darabig csak egyedül hegedült, néha más bandákhoz csatlakozott, egy-két alkalomra.

Az egyik faluban megnyílt egy nívósabb étterem. A tulaj úgy döntött, fogad egy cigánybandát, hogy éttermében a vacsorához zene is szóljon. Megkereste Cilát, aki egy újabb bandát szervezett és negyedmagával, egy cimbalmossal, egy brácsással és bőgőssel zenélt estéről estére. Szép időszakot értek meg, húsz évig ők muzsikáltak a Véndiófa címzettű vendéglőben.

A kor, a betegség, meg talán a gazdasági helyzet, vagy a változó világ, nyugdíjba küldte a bandát. A bőgős még aránylag fiatal ember volt, ő elment külföldre. A brácsás már akkor öreg volt, amikor ide került. Öt éve annak, hogy Cila hegedűjének hangjaival búcsúztatták őt a temetőben. A cimbalmos még él, de ő nem jöhet ki hangszerével az utcára zenélni. Neki könnyebb, ő fogja hegedűjét, melyet az utóbbi időben egy vastag madzaggal a hátára köt. Egyik kezében fogja az összecsukható, háromlábú székét, a másikban pedig botját, mert támaszkodni is kell, ugyanis már jó egy éve, szédül menés közben.

Minden reggel, – kivétel a vasárnap -, kibotorkál az utcára, megszokott helyére a CBA-hoz és zenél. Hegedül! Az emberek jönnek-mennek körülötte. Van, akivel vált pár szót, aztán kopognak a fémpénzek a szétnyitott hegedűtokban. Amikor elfárad, előveszi a felesége által becsomagolt szendvicsét, falatozik. Aztán muzsikál még egy kicsit, megszámolja a napi bevételt. Gondosan becsomagolja hegedűjét, összeszedi holmiját és elindul haza, azzal az elhatározással, hogy holnap reggel újra kezdi a húrok pengetését.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Utcai zenész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés