Márkus László | Ezek a nyuggerek… (4.)

Szépirodalom - próza

Ezek a nyuggerek… (4.)

 

Eddig úgy gondoltam, hogy a kor előrehaladtával romlik a szem.
De nem.
A napokban rájöttem, hogy sokkal kontrasztosabbnak, színesebbnek látom a világot.
Több mint húszévnyi szemüveges (az utóbbi tíz évben multifokális lencsés) lét után pár hete nem használok utcai szemüveget.
Rájöttem, úgy látok, mint a sasmadár.
Messzire.
Bár jövőnkbe még nem látok bele.
Az túlontúl messze van vagy csak homályos, mint a politikusbeszéd?
Ezt megünneplendő, csináltattam is rögvest egy új olvasószemüveget számítógépezéshez, aminek ugye cirka negyven centi a fókusztávolsága.
Mondtam már, hogy a nyugger időnként Krőzusnak képzeli magát?
Ám most muszáj krőzuskodni, mert közellátásom rosszabbodik.
Csakúgy, mint a köz-ellátásom.
Sasszemre fenemód büszke is voltam, mígnem az optikusom lelombozott.
– Ez a kezdődő szürkehályog jele – mondta szigorúan.
– El kell menni a szemészetre!
– Majd ott megmondják, hogy mikor kell műteni!
Ó, te Hályogérlelő Tavasz!
Mit vétettem, hogy új terhet lőcsölsz nyakamba?
Különben mondták: – Szemüveg nélkül egy jó tízessel fiatalabban nézel ki.
– Nyolcvan helyett hetvennek.
Pedig csak hatvannégy vagyok…

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Ezek a nyuggerek… (4.)”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés