Csák Gyöngyi | Álomnapló (részletek) – 20.

Szépirodalom - próza

Álomnapló (részletek) – 20.

Kápóra emlékeztető, kegyetlen nőszemély sorakoztatja egy börtönfolyosón a nőket. Folyik az egzecírozás, torna, takarítás, a napi munkabeosztást, szinte teli torokból ordítja a fásult asszonyoknak; az ellenszenveseket férfimunkára osztja be, a csókosokat a konyhába. Az ismert írónőt is kemény munkába küldené, mire egy másik fegyőrnő félrehívja és figyelmezteti a kápóst, hogy nagyon megszívhatja, legyen óvatos, mert az írónő meg fogja írni kegyetlenkedéseit. Erre engedékenyebb lesz a többivel, sőt maga is beáll dolgozni a sorba.

***

Otthon vagyok, apám a konyhában egy félig megkopasztott libával vagy kakassal bajlódik, arra kér segítsek neki, főzzek.
Félek, összekenem a ruhámat a véres nyakú állattal, nagyon sietek valahová, ezért csak sopánkodok és kapkodok. Egyben teszem a lobogó vízbe a libát vagy kakast, nagy lelkiismeret furdalással ismerem be, hogy negyedmunkát végeztem. Apám meg éhesen vár.

***

Vonattal utaznék, az úticélt nem ismerem, de erős a kényszerem az utazásra. Szabadnak érzem magam, hogy kimozdultam a négy fal közül, hogy kiszakadtam a panel sűrűből és robogok valamerre. A kupéban többen ülünk, egy férfi cigarettára gyújt, hatalmas füst keletkezik, marja a szemem és a torkom, nagyon nem tűrhetem a cigarettaszagot mióta nem dohányzom, már több mint tíz éve felhagytam ezzel a káros szenvedélyemmel. Köhécselek, és töröm a fejem a menekülési útvonalon, mert nem szólhatok az embernek, hisz még nem született meg a dohányzást tiltó törvény. Gondolom, ha elmegyek ebből a kupéból, bizonyára találok még üres helyet az egyik kocsiban. Felállok, szedelődzködök, egy kövér, zsíros hajú cigányfiú készségesen áll rendelkezésemre, és a hajókoffer nagyságú bőröndömet egy pillanat alatt leveszi a csomagtartóról. Nem magyarázkodok, nem búcsúzkodok, hiszen sejtik miért szedem a sátorfámat, elég egy csendes viszontlátásra. Nyitom a kupé ajtaját, az óriás fiú mosolyog és azt mondja elkísér, hozza a hatalmas utazóbőröndömet, melyben minden fontos papírom, egy hétre való ruha mellé a gyógyszereimet is belezsúfoltam. A fiú azonban gyorsabb, mint én, meg sem kottyan neki a súlyos bőrönd, elillan a látókörömből, bár egypár percig hallom hívását, hogy merre keressem, aztán megszűnik a hang, elvesztem a jelet, kiabálok utána hogy merre van, de nem kapok választ. Egy-két utas látta az esetet, azt mondják keresztet vethetek a tulajdonomra, mert látták hogy a fiú leszállt az állomáson és felszívódott a tömegben a bőröndömmel együtt. Megrémülök mi lesz most, a vonat elindul tovább Pécs felé a dombóvári állomásról, most kell cselekednem, ha vissza akarom szerezni a dolgaimat, fontos holmikat; gondolkodni sincs időm, a vonat még nem gyorsult fel és én nem törődve a veszéllyel, a lábtöréssel, hirtelen elhatározással leugrok a mozgó vonatról a salakos peronra, akár a filmekben. Hasra esek, nehezen feltápászkodok, minden porcikám sajog, a dühtől és izgalomtól remegek, amikor fiam Roland fut hozzám és kérdezi mi a fenét csinálok, hogy merészeltem ilyet tenni – szóval kapom a magamét, nem érdekel csak a tolvaj elfogására koncentrálok, mutatom az irányt amerre felszívódhatott, fiam is futásnak ered a sínek mentén, nem tudom mi lesz a vége a keresési akciónak.

***

Vendégek érkeznek hozzám Németországból, egy idős házaspár, ismeretlenek, egykori német barátnőm adta meg a címemet és irányította őket hozzám, tudván jó vendéglátóként a Pesten töltött néhány napra nem engedem, hogy szállodába menjenek. A vendégek idősebbek, mint én, de sokkal egészségesebbek és elevenebbek. A férfi jóságos, markáns arcú, fehérhajú, udvarias embernek látszik, az asszony aszottabb, ráncos arcú, de irigylésre méltóan filigrán, jó alakú. Érkezés után bemutatkoznak és azonnal bevackolnak a nappaliba, kávét kérnek, kiszolgálom őket, ezután beszélgetnek németül, nem sokat értek a beszédből – az asszony tornadresszt vesz fel és a szobaszőnyegen tornázni kezd valami zenére, ámulok az idős nő teljesítményén, a férje méri az időt, meddig bírja, aztán a fekvőtámaszait számolja. A művelet végén megsimogatja az asszonyt és felsegíti. Mondom, hogy főzni kellene valamit, mert mindjárt ebédidő lesz, az gut – mondják hiszen nagyon megéheztek a hosszú út után. Bevásárlószatyrokat keresek és arra kérem őket, hogy pihenjenek, foglalják el magukat, amíg bevásárolok az ebédhez a közértben (meg a piacon). Inkább velem tartanak határozzák el egyszerre, mert még úgysem voltak soha magyar piacon. Jönnek velem, igyekszek szép és olcsó zöldfélét venni, ám ők kiszúrják a legszebb salátákat, paradicsomokat, gyümölcsöket és hordják a bevásárlókosárba, hogy ezek igazán szép gemüzék, ezeket vegyem meg – én meg gondolkodok, hogy van-e annyi pénzem, hogy kifizessem az árut, alig gondolom át pénzügyi helyzetemet, máris megjelenik az asszony egy rúd pick szalámival, teszi a kosárba, nyomában a férfi néhány dobozos Dreher sörrel. Hisz itt minden van, milyen sok finomságot eszünk örvendeznek! Én meg igencsak bajban vagyok, mert egy rúd pick szalámira nem telik, egész életemben nem vettem egy rúdra valót, csak nagyritkán a fiaimnak néhány szeletet. Állunk sorba a pénztárnál, ekkor jön sógornőm Marika, üdvözöljük egymást, kérdezi, kik ezek az öregek – intek a fejemmel, hogy majd elmesélem – vendégek. Hát nem tudtad, hogy jövünk mi is hozzád? – kérdezi – tényleg a kavarodásban a meglepetésektől egészen kiment a fejemből testvéremék érkezése – ne félj, elférünk nyugtatgatom meglepett sógornőmet, van szétnyitható ágyam is…

***

Terhes vagyok, állapotomat valahogy be kell jelentem a munkahelyemen. Egyik volt tanítónőm ül néhány éve az igazgatói székben, bejelentkezek hozzá magánjellegű beszélgetésre. Röviden elmondom a tényeket és aggodalmamat, hogy nem is a szüléstől félek, hanem hogy megmarad-e az állásom az iskolában, ha lejár a GYES. Főnököm elég furcsán néz rám, kimérten közli velem, hogy osztályt már nem fogok kapni, mert tudhatom, hogy három év alatt sokat fejlődik az oktatás, a nyugdíjig azt a másfél évet eltöltöm majd valamiképpen, napköziben, vagy adminisztrációval.

***

Roland fiam bőrönddel állít be hozzám, egy csomó szennyest hozott, amíg elintézi a dolgát a városban, addig kimosom a holmiját. Három kis lavórban mosok, mert rossz a mosógépem. A ruhák nagyon koszosak, hiába dörzsölöm a nadrágon lévő foltot, csak az ujjaim véreznek.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Álomnapló (részletek) – 20.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés