Vincze János: Nagyon sikeres évadon vagyunk túl • Hetedhéthatár

Színház

Vincze János: Nagyon sikeres évadon vagyunk túl

2019. június 5-én tartotta a Pécsi Harmadik Színház a 2018/19-es évadot záró sajtótájékoztatóját. Vincze János igazgató így kezdte értékelését: „nagyon sikeres évadon vagyunk túl”, majd elmondta, hogy az évad elején meghirdetett igényes és színvonalas előadások közül egy kivételével mindegyik megvalósult.

Az anyagi okok miatt elmaradt előadás a Chioggiai csetepaté volt, helyette az Utolsó tűzijáték című produkciót láthatta a nagyérdemű. A SzabadSzínház sorozat előadásai hatalmas érdeklődést váltottak ki (amely januárban az év művészeti eseménye kategóriában Made in Pécs Díjat nyert – a szerk.), nagy lelkesedés fogadta a produkciókat. Az elmúlt évadban olyan színművészeket láthatott a pécsi közönség, mint Vári Éva, Lázár Kati, Udvaros Dorottya, Tompos Kátya, Hegyi Barbara, Péterfy Bori, Ivancsics Ilona, Ulmann Mónika, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs, Benedek Miklós, Szikszai Rémusz, Adorjáni Bálint. Az igazgató kitért arra, hogy a Pécsi Harmadik Színház szoros szakmai kapcsolatot tart fenn a Pintér Béla Társulattal, valamint Vidnyánszky Attilával. Utóbbi kapcsolat a beregszászi időszakig nyúlik vissza, Vidnyánszky Attila legendás és napjainkban is játszott magas szakmai színvonalú régi rendezései közül a pécsi közönség is láthat a tervek szerint egyet a következő évadban.

Összesen 183 előadás valósult meg a most zárult évadban, ebből 119 Pécsett és 64 vidéken; több mint 30 ezer nézővel. A produkciók között 151 saját és 32 befogadott előadás került színpadra. Vincze János utalt arra, hogy az előadások közül 92 stúdió-előadás volt, 60-80 fős nézőszámmal – ez a bevételben is megjelenik. A Pécsi Harmadik Színház nem tud üzleti színház lenni, hiszen az előadások fele kisebb nézőtéren valósul meg.

A közönség soraiban az egyszerű nézőtől az egyetemi professzorig, a fiataltól az idősig mindenki jelen volt. „Az előadásokon létrejött a katarzis, amikor a nézőtér és a színpad eggyé olvad össze” – mondta el Vince János, kitérve arra, hogy a katartikus pillanatokra nagy szükségük van a mai Magyarországon az embereknek; a katarzis lehet nevetés és megrendülés is – „azokat az előadásokat szeretem, ahol a kettő együtt van jelen” – tette hozzá. Az előadásokban az utóbbi időkben talán gyakrabban megjelenő abszurditással kapcsolatban elmondta, hogy az abszurd ma realizálódik Magyarországon, a családok és a nagyobb közösségek életében egyaránt.

A sajtótájékoztató fontos témája volt a művészeti munka mellett a jelenlegi gazdasági helyzet értékelése. A 2018. novemberi kormányzati döntés, amely megszüntette a színházak TAO-támogatását, súlyos pénzügyi helyzetet idézett elő. Ennek egyik következménye a 2019/20-as évadra vonatkozóan többek között az, hogy a nagy sikerű, állandó telt házakat vonzó SzabadSzínház-sorozat nem folytatódhat. A következő évad műsorterve várhatóan nyár végére áll össze, miután már látható lesz, milyen pénzügyi lehetőségek fognak rendelkezésre állni.

Igen szomorú, hogy a 2020. január elsején huszonötödik születésnapjához érkező Pécsi Harmadik Színház, amely a hazai színházi élet, a kortárs magyar drámák országosan ismert műhelye, hazai és nemzetközi színházi események rendszeres résztvevője, 11 rangos szakmai díjjal a birtokában arra kényszerül, hogy Jászai-díjas igazgatója vállalatoknál „kalapozzon” a működéséhez szükséges pénz előteremtése érdekében – a hivatalosan „Kultúra Városának” titulált Pécsett…


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS