Ballada

a szépen hangzó rigófüttyről

Hallgatod, hogy dalol a madár,
a szíved szorul, tüdőd tágul,
dúdolnád te is: – szép a határ!
De minden virág égre bámul,
a Nap naphosszat reményt árul.
Látják, hallgatják és elhiszik.
A felelősség füttyre hárul,
a rigóban mindenki bízik.

Ugyanaz a dal, meg a kotta,
hiába jött tavasz, ment a nyár,
ki a dallamát megalkotta,
már egy új bokorban vert tanyát.
Itt egyre fújja a kismadár,
cinkos szelek messze elviszik.
Kalitka az egykori határ,
a rigóban mindenki bízik.

Hinnéd, de már nem a te dalod,
becsapott a hajdan szép trilla.
Tehetnél mást is, de hallgatod,
csak néha rezdül a szempilla.
Nem tudja, reménye mit bírna?
A kételyt itt csókák kicsípik,
hogy ne lásson semmit, ha nyitva,
ki a rigódalban még bízik.

Hercegem!
Szél a szajkódalt is elviszi,
míg jó fészekbe tojva hízik.
Szegény rigó addig elhiszi,
míg saját füttyében nem bízik!

Megosztás

Tweet