Cigány mese alapján
A Nemzetek Kertjében minden népnek van egy fája. A mi népünk fája egy meggyfa. A fa cigánymeggyet terem, a fáradt vándorok, vagy a kiégett szívű nők jól lakhatnak a bőséges terméséből. Azok, akik letelepednek alá és a fülébe súgják a bánatukat, biztosak lehetnek benne, hogy nem adja tovább, de az is előfordulhat, hogy segítséget kapnak a fa körül táncoló láthatatlan cigánylánytól.
Történt egyszer, hogy egy nagyon szegény cigány család 12 gyermeke csontra fogyva éhezett. Olyan szegények voltak, hogy már jártányi erejük sem volt, inkább csak aludtak, hogy ne érezzék az éhséget. A legnagyobb lány, nem bírta nézni a testvérei szenvedését, egyik reggel összeszedte minden erejét, befonta a szénfekete haját, magára terítette a rózsás kendőjét és elindult megkeresni az ördögöt. Úgy gondolta eladja a lelkét neki, cserébe kér szép ruhát, roskadásig teli kamrát, jószágokat, lovakat, bőséget és jólétet magának és a testvéreinek.
Ahogy ment, mendegélt, meglátta őt az ördög. Aki nyomban beleszeretett, a cigánylány viszont megrémült. Megdermedt az ördög patás lábaitól, a vörös szarvaitól és a hosszú szőrös farkától. Inába szállt a bátorsága, hányta magára a keresztet és futott, ahogy csak bírt, minél messzebb az ördögtől.
Az ördög azonban nem adta fel, ifjúvá változott és egy hatalmas várat teremtett egyetlen szemvillanás alatt, pont az előle loholó cigánylány elé.
Amikor a lány meglátta a palotát, verni kezdte öklével a vaskaput:
– Kérlek, engedj be, nyomomban az ördög!
Az ifjúvá vált ördög beengedte a kastélyba a lányt, és örök szerelmet ígért neki, megkérte, hogy legyen a vára első asszonya. A cigánylány gondolkodott:
– Milyen jó hozzám ez a férfi! Bár szerelmes nem vagyok, elfogadom az ajánlatát. Talán megelégszik azzal is, ha varrok neki egy szép párnát, hogy édes legyen az álma.
– Nem kell nekem a párnád, az erdőillatú csókod kérem, a gyönyörű hosszú hajad, a puha karod, és a kecses kezed gyengédségét! Jöjj az ágyamba, asszonyommá teszlek!
A cigánylány tűrte az ölelést, de gondolatban már a testvéreinél járt, arra gondolt, ha az ifjú elalszik, a kendőjét megtölti élelemmel és viszi-viszi gyomban az éhező testvéreinek.
Amikor az ifjúvá vált ördög elaludt, óvatosan kilopódzott a cigánylány a szobából, az ördög azonban, bármennyire is volt finom léptű a lány, észrevette és szörnyű haragra lobbant!
– Te hálátlan, te álnok kígyó! Nem engedlek, itt maradsz velem örökre és engem szolgálsz, amíg csak élsz!
Nyomatékképen egy hatalmasat dobbantott és falat emelt a vár köré.
A lány fogoly lett, tűrnie kellett az ördög csókjait és fájdalmas ölelését. Hetek teltek el így, a cigánylány már minden könnyét elsírta, de nem tudott megszökni, az ördög mindig éber volt és figyelt.
Ám egyszer a lány áldozatként levágta a gyönyörű haját és felajánlotta Devla Urunknak, arra kérve, adjon neki szabad utat a testvéreihez.
Az ördögöt elnyomta egy mély, bűvös álom, a cigánylány pedig, szaladt ki a palotából, még a hatalmas fal sem állította meg, foggal-körömmel lyukat vájt a falba és rohant a testvéreihez.
Az álom mély volt, de rövid. Az ördög izzó szemekkel ordítva eredt a lány nyomába.
– Megátkozlak, te boszorka, a pokolba veled! Meggyfa legyél, a véredet igyák, a húsodat egyék, azt kívánom!
Forgószél támadt, a lányt felemelte a vihar és elrepítette a Nemzetek Kertjébe, ahol letette a szél a földre, de hiába volt minden, a lány lába földbe gyökeredzett, karjaiból ágak nőttek és meggyfává változott.
Devla Urunk azonban szelídített az átkon, a lány szelleme szabadon járhatott-kelhetett, de láthatatlanul, így a meggyfa terméséből vihetett a testvéreinek, akik megerősödtek tőle és elmehettek szerencsét próbálni, de látni nem láthatták többet a nővérüket.
A cigánylány békére talált, mindig meghallgatta a fa tövében megpihenő vándorokat, hagyta, hogy jól lakjanak a terméséből, mely másnap újra termett, de különösen azokat a lányokat szerette, akik igaz szerelemről meséltek neki. A cigánylány, mivel soha nem kaphatta meg az Igaz Szerelem ajándékát, mindig közbenjárt Devla Urunknál értük, emlékeztetve őt egyetlen ékére, melyet felajánlott neki a szabadságért.
Egy csillagfényes nyári éjszakán egy csendes nő érkezett a fához. Beburkolózott a rózsás selyemkendőjébe és alig hallhatóan elsuttogta a fának, hogy éhes a lelke, vágyja a férfit, akit nem tudott megtartani, de talán még van remény, talán még van egy aprócska szikra a férfi szívében, amely lánggá tudna nőni… nem kért csak hitt és mély álomra szenderült a fa tövében.
A cigánylány nagyon megsajnálta a nőt, akinek a szíve fényes volt és ékes, ám nagyon magányos. Devla Urunkhoz járult ismét és lemondott minden más kívánságról és vágyról, megelégedett azzal, hogy meggyet teremhet, de kérte, hogy ez az utolsó kívánság teljesüljön. Devla Urunk becsukta a szemét, és a férfi szívében, akire oly nagyon vágyott a nő, az apró szikrát lánggá hevítette és amire a nő felébredt, már ott feküdt mellette.
A fa még most is áll a Nemzetek Kertjében, oltva a cigány nép testi és lelki éhségét, mert Devla Urunk jó és a cigánylány kérését sosem tagadja meg.
Hozzászólások