Bevezető gondolatok
Vannak jó ismerősök, barátok az ember életében, akikkel ugyan nincs napi kapcsolatunk, de érezzük az állandó szellemi érintkezést vélük, ha nincsenek is a közelünkben, de érezzük jelenlétüket, és amikor találkozunk, újra örülünk egymásnak. Ez a kapcsolat szakadt meg egyik kedves jó ismerősöm, barátom, a komlói Puchert János eltávozásával. Amikor meghallottam halálhírét, a megdöbbenésen túl az égető hiányérzet lett úrrá rajtam, és ha rá gondolok – márpedig ez sűrűn megtörténik mostanság –, újra és újra érzem ezt az égető hiányérzetet. Így csak arra tudunk gondolni, aki sokat jelentett az életünkben…
Kapcsolatunk állomásai
1989 tavaszán történt: két idős férfi keresett föl munkahelyemen, a Baranya Megyei Levéltár Király utca 11. számú épületének második emeleti munkaszobájában. Kérték a szintén volt 1956-os elítélt Vajgert György javaslatára – akivel rendszeres kapcsolatunk volt a városvédő egyesületben, és a helyi napilap hasábjain rendszeres „Városvédő Őrjárat”-ot folytattunk, amiért Podmaniczky-díjat is kaptunk 1990 után –, hogy legyek tagja és szakértője a nemrégen alakult Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Baranya Megyei Szervezetének, amelyet örömmel elvállaltam. Az egyik látogató Puchert János volt.
Az ember életében vannak olyan események, amelyek sorsdöntőek, mert ezek következtében olyan, addig nem tapasztalt világok tárulnak föl előtte, amelyek teljesen más folyást adnak életpályájának. Az én életemben ez az esemény ilyen volt!
Puchert János sorkatonaként 1956-ban (Forrás: Wikipédia)
Egyrészt meg kellett értenem az 1956-os forradalom súlyát, másrészt azoknak az embereknek a szenvedéseivel, megpróbáltatásaival kellett azonosulnom, akik elszenvedői voltak a Kádár-diktatúra önkényének. Nem is beszélve arról, hogy őnéki is köszönhetően minden akkor szereplő, jelentős 1956-os személyiséggel személyesen találkoztam Antall Józseftől Fónay Jenőn át Göncz Árpádig, Mécs Imrétől Krassó Györgyön át Pongrácz Gergelyig. Ebben a tisztulási folyamatban kulcsszerepe volt Puchert Jánosnak, ezért érzem úgy a mostani eltávozásakor, hogy hiányával egy űr támadt az életemben!
Pedig az első év nagy nehézségeket hozott, és egy nagyon érdekes helyzettel folytatódott számunkra. A Rét utca 10. számú épületben volt addig az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága székháza, amelyet éjjel és hétvégeken munkásőrök őriztek. (Már az épület létrejötte is furcsa helyzettel kezdődött, ugyanis a neoklasszicista házat az 1945 előtt 30 éven át polgármester, Nendtvich Andor fia, az USA-t is megjárt, és felhőkarcolókat is tervező ifj. Nendtvich Andor tervezte, aki a Kórház téren lévő városi tervező vállalat mérnöke volt.)
Elég az hozzá, hogy 1989 nyár elején ezt az épületet, annak is a földszinti részét a POFOSZ Baranya Megyei Szervezetének utalta ki dr. Farkas Károly városi tanácstitkár, későbbi első városi jegyző. Innen vonultunk ki megünnepelni 1989. október 23-án délután az 1956-os forradalom kitörését. A Széchenyi téri gyülekező után az ünneplő tömeg az egész Hunyadi utat elfoglalva hömpölygött az Aradi Vértanúk útjai várárokba fölavatni Szatyor Győző kopjafáját, amelyet a helyi rendszerváltoztató pártok és a lakosság adományaiból hoztak létre, és amelynél azóta is minden év november 4-én lerójuk kegyeletünket az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére.
A romániai-erdélyi harcok nyomán, a pécsiek adományait tartalmazó, élelmiszerből, gyógyszerből, ruhaneműből álló, 12 teherautót kitevő szállítmányt is itt gyűjtöttük össze, és annak a határra történő eljuttatása után, a rendszerváltoztatással egy időben kellett harcolnunk szervezetünk megtisztításáért, amely ugyan győzelemmel járt, de az ezzel elvesztegetett időt már nem kaphattuk vissza. (Az idők változását jelezte az a tény, hogy győzelmünk után, 1990 őszén, amikor már a második világháború hadifoglyainak és az 1945 utáni kommunizmus üldözötteinek kárpótlása zajlott, ennek az épületnek az emeleti nagytermében tarthattam gyűlést a POFOSZ-tagoknak és az érintetteknek, ahol 1989 előtt még Aczél György, Pécs egyik országgyűlési képviselője, nagyhatalmú országos MSZMP-vezető rendezett pártaktívát a megye és Pécs kommunista vezetőinek!)
Véle párhuzamosan ismerkedtem meg a Történelmi Igazságtétel Bizottság életével, és érintőleges részese lehettem az ottani küzdelemnek is. A szervezetnek ugyanis mindketten tagjai voltunk. A forradalom Juta-dombi fegyveres harcában való részvétele, az első- és másod fokon reá kiszabott halálos ítélet, az akasztófa árnyékában megtörtént undorító kegyelem, a börtön évei, az 1970 utáni élete olyan tiszteletet érdemelnek, amelyek megértése és elfogadása „megvédtek” attól, hogy – másokkal ellentétben – akár csak egy rossz szót is mondjak róla (egyébként is, hogy jövök én ahhoz…).
Ilyenkor mindig arra a méltánytalan esetre gondoltam, amelynek közös elszenvedői voltunk a helyi POFOSZ megtisztításának folyamatában 1990 elején. (Amelynek ismertetése nem erre az alkalomra való.)
Miért egyedi Puchert János közéleti pályája?
Megértettem, hogy továbbra is a bal oldal mellé állt 1990 után, mivel egész addigi élete munkáskörnyezetben zajlott, ebből a közegből származott, és az ő támogatásukkal lett független önkormányzati képviselő 1994 után egy cikluson keresztül, mivel az 1956-os
A Juta-dombi emlékműnél (Forrás: Wikipédia)
forradalomnak volt egy szocializmust megjobbítani akaró irányvonala is, amely például a Petőfi Körök működésében, Nagy Imre tevékenységének első időszakában jelentkezett. Bár többen elfordultak tőle a régi harcostársak közül, és az ő kérlelhetetlen igazságérzete a bal oldal vétkeit is föltárta, emiatt egyre magányosabbá vált, de a Juta-dombi harcok jelentőségének megmutatása, Mecséri János ezredes és katonatársai emlékének ápolása olyan kötelezettséget rótt rá, amely feledtetni tudta ezeket a méltánytalanságokat.
Ritka értékes könyvgyűjteményre tett szert az 1956-tal, a megelőző, és azt követő időszakkal kapcsolatban, amelyet időben odaajándékozott a komlói helytörténeti gyűjteménynek, levelezéseit, újságcikkeit, egyéb dokumentumait pedig külön kezelte akkor is, amikor egészségi állapota miatt szociális otthonba vonult. (A sors érdekes fordulataként ott találkozott ifjúkori szerelmével, aki börtönévei alatt nem tudta megvárni, és emiatt Jánost is utolérte a hosszú időn át fogvatartottak magánéleti tragédiája, hogy kiszabadulása után nem alapított családot…)
Hagyatékának rendezése
Ekkor kért meg arra, hogy – egészségi állapota gyöngülését érezvén – segítsek néki rendezni iratanyagát, hogy méltó módon tudjuk átadni azt egy erre hivatott megyei intézménynek. 2018 tavaszán először a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárát, régi munkahelyemet kerestem föl, de megértettem Kult László igazgató érvelését, aki azt mondta, hogy a főként iratmásolatokból, újságcikk-gyűjteményből, újságokból álló hagyaték őrzésére nem a levéltár hivatott. Már ekkor fölmerült bennem az az ötlet, hogy a pécsi Tudásközpont Csorba Győző Megyei Könyvtára helyismereti osztályával beszéljek erről, de tudtam, hogy előbb rendezni kell az anyagot. Ezért időről-időre, hónapokon át buszra szálltam, és fölkerestem Puchert Jánost a komlói szociális otthonban, hosszú és fáradságos munkával rendeztem az anyagát, és az ehhez szükséges irodaszert, a szállításhoz szükséges tárolási eszközöket biztosítottam, a föliratozást, a jegyzékelést elvégeztem.
A hagyaték összegzése
Ha számba vesszük ezt a különleges hagyatékot, a következő részeket különböztethetjük meg. A személyi, családi iratok, fotók mellett az 1956-os Juta-dombi harcokkal foglalkozó iratmásolatok, az illetékes levéltártól kikért, a róla szóló ügynöki jelentések, a Juta-dombi személyi- és peranyag, az 1945 utáni helyzettel foglalkozó tanulmányok, írások, újságcikkek, egyéb, általa összegyűjtött történeti újságcikkek, az 1956-os forradalommal, szabadságharccal, a megtorlással foglalkozó dokumentumok tartoznak hozzá. Ehhez csatlakozott a régi harcostársakkal, barátokkal, a korral foglalkozó kutatókkal, a kutatását segítő személyekkel történő levelezés – különös tekintettel a Svájcban élt dr. Gosztonyi Péter történésszel folytatott meghitt kapcsolatára.
Szobájában, értékei között (Forrás:Wikipédia)
Nagy gondot fordított a parancsnok Mecséri János, a kivégzett tiszttársai, katonái, a Juta-dombi harcok emlékének megörökítésére, rendszeresen részt vett az emléküket ápoló rendezvényeken, és ha azt érezte, hogy az utókor nem jó úton jár a megítélésükben, emlékük tiszteletében, szenvedélyesen fölemelte a szavát ez ellen. Az ezzel kapcsolatos dokumentumok, fotók szintén megtalálhatók ebben a gyűjteményben – az 1956-os esztergomi történések megörökítésével együtt.
Külön kezeltem az ő 1989 utáni közéleti tevékenységének dokumentumait, újságcikkeit. Az önkormányzati képviselői, a helyi 1956-os szervezetekben kifejtett tevékenységének dokumentumai, újságcikkei találhatók itt. Ennek a résznek helytörténeti jelentősége van. Természetesen kitüntetései, jutalmazásai szintén helyet kaptak a gyűjteményben a kiszabadulása utáni helyi vetélkedők elismeréseitől a Nagy Imre Emlékéremig, a komlói díszpolgárságig. (Jellemző tekintélyének súlyára, hogy Komló városának szocialista polgármestere, az MSZP-s Páva Zoltán – akinek hivatali ideje alatt kapta a díszpolgárságot – ugyanúgy becsben tartotta személyét, mint mai utóda, a FIDESZ-es Polics József.)
Külön érdekesség az az irat, amely az elítélése utáni vagyonelkobzásával kapcsolatos árverési tárgyakat tartalmazza. Kis vagyonkájának egy kis részét ugyanis a szomszédja vette meg, aki János kiszabadulása után átadta néki az iratot! (Azt hiszem, ez igazi unikum.)
A hagyaték átadás-átvétel
Ekkor kerestem föl a pécsi Tudásközpont Csorba Győző Megyei Könyvtárának helyismereti osztályát, ahol Papp Dávid Zoltán osztályvezető-könyvtáros fogadókész volt a hagyaték átvételére. Személyesen kerestük föl együtt Puchert Jánost, és a szemrevételezés, hagyatéka megtekintése megerősítette ebbéli szándékát. Amíg azonban a könyvtár vezetésével elfogadtatta ezt a tervét, eltelt egy kis idő. Szerencsére minden elvi és gyakorlati akadály elhárult, és kiutazván ismét Komlóra, megtörtént a hagyaték átadás-átvétele, majd beszállítása a pécsi Tudásközpont Csorba Győző Megyei Könyvtárába. Az itteni földolgozás után nem lesz akadálya annak majd, hogy a kutatók is megismerhessék ezt az érdekes, semmi mással össze nem hasonlítható dokumentumgyűjteményt.
Hogyan „kegyelmeztek” Kádárék?
A legmegdöbbentőbb az elbeszélése során a kegyelem kihirdetésének kegyetlensége és embertelensége volt. Azt tudni kell, hogy akkor, akit kivégezni vittek, két oldalról ragadták meg a smasszerek, és agresszíven vitték el a zárkájából. Csak arra volt ideje, hogy kikiabálja nevét, és elbúcsúzzon hangos szóval a zárkákban lévő társaitól. Mivel a kötél általi halál időpontját előre nem közölték, a kegyetlen pszichológiai hadviselés még fokozottabb volt. Puchert János is így járt. Azt már tudták a társak, hogy az előző hetet már kivégezték, és azt is, hogy bármikor ők kerülhetnek sorra. (Ugyanis a bíróság a 11 szovjet és magyar halott „kompenzálásaként” 11 halálos ítéletet hozott.)
Egyik reggelen őérte is eljöttek, megragadták két oldalról, és úgy vonszolták, mintha kivégezni vinnék. Nemsokára egy teremben találta magát, ahol a bíróság és az ügyész már ott volt – még a hóhér is megjelent! Itt fölolvasták teljes komolysággal a halálos ítéletet, majd a végén „nagyvonalúan” közölték véle, hogy az elnöki tanács megkegyelmezett néki. Elképzelhető, milyen volt a lelkiállapota ekkor…
Nem csoda, hogy mivel amúgy is igazságtalannak találta az ítéletet, és pontosan tudta, hogy ifjúságának legszebb éveit veszik ezzel el, számos alkalommal lázadt, őszinte véleményét kertelés nélkül közölte fogvatartóival. Se szeri, se száma nem volt a magánzárkás és egyéb büntetéseinek.
És ezt még tetézték az 1963-as amnesztia idején azzal, hogy közölték véle: ő sem szabadulhat! Nem csoda, hiszen amikor behurcolták őket a börtönbe, elébük került a smasszereknek szánt, Rákosi-örökű hatalmas fölirat a falon: „Ne csak őrizd, gyűlöld is!” (Hogy ezzel a nemzetközi közvéleménynek és az ENSZ-nek is hazudtak, az nem érdekelte a Kádár-rezsimet. Ugyanis annak, hogy levegyék az ENSZ napirendjéről a magyar 1956 kérdését, amelyet az USA vezetésével a nyugati hatalmak szorgalmaztak, az amnesztia kihirdetése volt a feltétele! Ezt követően fogadták el az országot teljes jogú tagként, és 1965-ben hazánkba látogatott U-Thant akkori ENSZ-főtitkár.)
Epilógus
Puchert János érezte, számos alkalommal közölte is vélem, hogy ereje egyre fogy, és sokat beszélgettünk életéről látogatásaim, rendezői munkám alkalmával. Mivel számos harcostársa már elment, és különben is, erre a munkára nem vállalkozott más, pontosan tudta, hogy kötelessége a köznek megörökíteni-átadni szorgos gyűjtőmunkája gyümölcsét. A rendezési munkám végén a szociális otthonban belső átalakítási munkák kezdődtek, de ezek már nem zavarták az átadás-átvételt, mivel az iratrendezési munkák akkorra már befejeződtek. A nagy átadás-átvételi esemény megtörtént, az adminisztratív előírásoknak szintén megfeleltünk, ezért mind a hárman nagy örömöt éreztünk. Az elkövetkező időben, telefonos beszélgetéseink során éreztem, hogy ereje tovább fogy, és pécsi sorstársa, Weinhardt Béla közölte vélem a megdöbbentő hírt, hogy János barátunk 2019. április 1-jén elhunyt. A város saját halottjának tekintette, április 18-i temetésén a város polgármestere is személyesen megjelent. (Temetésének fotóit egy másik sorstársa, dr. Debreczeni László küldte el nékem.)
Puchert János életútjának főbb állomásai
Mivel az ő életét részletesen több összegzés ismerteti, itt most csupán a leglényegesebb történésekre koncentráljunk. Puchert János 1934. augusztus 2-án született Komlón, 1951-től a komlói szénbányában dolgozott lakatosként. Sorkatonai szolgálata idején, a forradalom kitörésekor, 1956. október 23-án éjjel ezredét lövegek nélkül a fővárosba irányították, többnyire rendfenntartó feladatokat láttak el. 1956. november elsején, mint sorkatonát a főváros-közeli Juta-dombhoz vezényelték. November 4-én tűzharcot vívott társaival együtt az egyik Budapestre bevonuló szovjet egységgel, a magyar katonák több járművet kilőttek. A harcok során 11 szovjet katona és volt ÁVH-s vesztette életét. Leszerelését követően visszament Komlóra, korábbi munkahelyén helyezkedett el. 1957. október 18-án letartóztatták. Az akkori törvényes kormány parancsát teljesítő magyar katonák közül ötvenkettőt perbe fogtak, tizenegyüket – köztük Puchert Jánost – 1958. augusztus 14-én első fokon, majd 1958. november 13-án másodfokon halálra ítélték a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette, többrendbeli gyilkosság bűntette, valamint többrendbeli gyilkosság bűntettének kísérlete vádjával. Hetet – köztük a parancsnokot, Mecséri Jánost kivégezték. A többi
Őrnagyi egyenruhában (Forrás: Wikipédia)
négy elítélt, köztük Puchert János ítéletét 1958-ban elnöki tanácsi kegyelemből életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatták – teljes vagyonelkobzás mellett. (Ezért hívták őt is – sorstársaihoz hasonlóan – 1990 után „kegyelmes úr”-nak.)
A meghatározatlan idejű büntetés időtartamát 1962-ben számszerűsítették: Puchert János a kirótt 20 évből 12 és felet töltött le, 1970. március 25-én szabadult. Nyugdíjba vonulásáig Komlón, a szénbányában dolgozott. A rendszerváltoztatást követően rehabilitálták, őrnaggyá léptették elő. Szülővárosában 1994-1998 között szocialista támogatással független önkormányzati képviselő volt.
Remélem, a kívülállóknak is sikerült az ő személyének előtérbe állításával azt a kötelességteljes munkát bemutatnom, amely az ő életpályáját jellemezte. Életének példája mellett örök érvényű az a hagyaték, amelyet az utókorra hagyott.
Kedves János barátom, nyugodj békében…
Dr. Vargha Dezső ny. főlevéltáros,
Puchert János hagyatékának rendezője
Hozzászólások