Vannak könyvek, amiket ha a hangulatom úgy tartja, előveszek és pár oldal erejéig elmélyedek bennük. Talán nem is volna jó egymásután elolvasni a bennük leírtakat, hiszen az egyik történet „elnyomná” a másikat. A novellák, kis történetek, ha egy tőről fakadnak is, és lehet, hogy ugyanazokat a húrokat pengetik meg, mindenik egy-egy más helyszín, esemény.
Így vagyok Botz Domonkos Határtalanul kis kötetével is. Ha egy mondatban szeretném megfogalmazni a lényegét, csak annyit mondanék: féltő hazaszeretet.
Egy világjárta ember történetei, aki olyanokkal találkozott, akik nem tudnak elszakadni hazájuktól. Mert úgy érzik, hogy ott, Újhazájukban gyökértelenek. Lehet, hogy mi is tapasztaltuk már ezt a szörnyű érzést, csak nagyvonalúan legyintettünk egyet. Vagy idéztünk egy agyoncsépelt mondást: „Mindenki a saját sorsának a kovácsa”.
Azonban az élet, néha furcsa válaszutak elé állít bennünket. És akkor döntenünk kell. Rosszul, vagy jól. Ezt talán csak később látjuk be. De egy biztos, ha a szülőföldből véglegesen kiszakítjuk gyökereinket, akkor gyökértelenné válunk. Elsodor bennünket a sors szele.
Ma, amikor a fiatalok egyre nagyobb számban külföldön keresik a megélhetésüket ez a kis kötet nagyon aktuális. Tanulságos. Köszönet érte.
(Megjelent 2019-ben a Hetedhéthatár Könyvkiadó gondozásában)
Hozzászólások