Minęli się jak obcy,
bez gestu i słowa,
ona w drodze do sklepu,
on do samochodu.

Może w popłochu
albo roztargnieniu
albo niepamiętaniu,
że przez krótki czas
kochali się na zawsze.

Nie ma zresztą gwarancji,
że to byli oni.
Może z daleka tak,
a z bliska wcale.

Zobaczyłam ich z okna,
a kto patrzy z góry,
ten najłatwiej się myli.

Ona zniknęła za szklanymi drzwiami,
on siadł za kierownicą
i szybko odjechał.
Czyli nic się nie stało
nawet jeśli stało.

A ja, tylko przez moment
pewna, co widziałam,
próbuję teraz w przygodnym wierszyku
wmawiać Wam, Czytelnikom,
że to było smutne.

Olyanok voltak mint két idegen.
Gesztusok és szavak nélkül mentek
az úton, a boltba,
az autójukhoz.

Valaha örökké szerették egymást.
Talán
pánikba estek egy rövid időre,
vagy valamilyen zavaró körülmény miatt
nem emlékeztek már az örök szerelemre.

Az ablakból láttam őket,
így nincs garancia arra, hogy jól gondolom,
hisz,
aki távolból néz, könnyen mást lát mint a valóság.

Semmire sincs garancia.
Annyi bizonyos, egyikük az üvegajtó mögött tűnt el,
a másik gyorsan elhajtott.

Tulajdonképpen semmi sem történt,
viszont
egy apró rezdülést
biztosan jól láttam,
így hát megkísérlem elmondani.

Megpróbálom megfogalmazni
ebben a versben,
milyen
mélységesen szomorú volt
az a semmi.