Hajnal Mária | Napló III.

Szépirodalom - próza

Napló III.

 

Szabadulás a lét kerekéből, ahogy én képzelem

 

Volt egy szerelmem. Úgy tartozott hozzám, mint a kezem és a lábam, sosem éltünk együtt, mégis társként gondolok rá, mert szövetségesek voltunk. Egy nagy házban élt a Mecseken.

A képzeletemben ez a ház felemelkedett a felszínről és lebegett. A Kálmán burkot vont köré, visszautasítva az elidegenedő világból beáramló hatásokat. Nem engedte be őket, de nem is ment ki közéjük. Elszigetelten élt, belengve őt egy ódon, század előtti semmivel össze nem hasonlítható illattal. Nem volt a világ része, jelen volt, de nem olvadt bele, nem voltak érvényesek a szabályok, egy délibábos értékrend felé haladt, a felelőségtudat legcsekélyebb nyoma nélkül. Tudtam, hogy beteg, mégis logikus válaszokat vártam tőle, mert olyan kevés választotta el a zsenialitástól, hogy bosszantó volt végig nézni az elmúlását.

Amikor elhatalmasodott rajta a skizofrénia és a végrehajtó már arra kényszerítette, hogy hagyja el a házat, amelyben született, együtt csomagoltunk. Megtaláltuk a szülei régi szerelmesleveleit, amelyet könnyek között olvastunk.  Minden szerelem más, attól, mert mi nem értjük, az még lehet mély.

Osztoztunk, kaptam néhány megkopott fotót, törölközőt, a levenduláimnak üvegtégelyt és egy karkötőt. Romantikus lenne elképzelni, hogy bement egy ékszerboltba és nekem választotta, de őt az ilyesmi nem érdekelte, arra sem emlékezett, hogy került a házba. Mivel generációk lakták, lehet, hogy a nagyanyjáé volt, arra azért nem szívesen gondolok, hogy egy régi barátnő felejtette nála.

Ez egy kilencszemes jin-jang karkötő, hirdetve a harmóniát, és a női-férfi egységet.

Mostanában sokat töprengek ezen. Jövünk, mint önálló individuum a közteslétből, de a magasabb spirituális szint elérése is egyéni szinten történik?! Kihagyható ebből a társ? A magasabb szférákba a bebocsájtás egyéni, vagy társsal lehetséges?

Platon azt írja, volt egyszer egy olyan lény, aki magába foglalta a nőt és a férfit egyszerre. Zeusz választotta szét őket, mert az istenek megirigyelték az erejüket és a boldogságukat. Kezdetben nem sikerült a kísérlet, mert a nő és a férfi belehalt a tétlenségbe és egymás hiányába, így Zeusz kénytelen volt finomítani az eljáráson és megalkotta a mai férfit és nőt, akik úgy ölelve egymást, mint az én karkötőmön a Nap és a Hold, egységre lelhettek.

Ez a manapság óhajtott ikerláng szerelem misztériumának gyökere, de ez a gondolat található meg az ősi indiai Mahabharata sorai között is, mely szerint a világot a szerelem működteti, mely hajtja a férfit és a nőt egymáshoz.

Nem lehetséges, hogy a testi-lelki egyesülés meghozza a kiegyenlítődést és megtörténik a fejlődés oly magas foka, hogy már nincs szükség a földi vagy más szférák játékterére?

Ádám mellé is teremtett társat Isten. A megújulás lehetősége az egységéből jön létre, a szövetségben az energiáik megsokszorozódnak, önállóan egy férfi és egy nő, csak fél ember, még akkor is, ha ennek az ellenkezőjét szeretné elhitetni velünk a világ.

Hiszem, hogy a lélek képes megtalálni az elválasztott felét, mert ez a kötelék elszakíthatatlan és örök, de szükséges hozzá a hasonló tudatszint. A párok pedig együtt dönthetnek úgy, hogy bebocsájtást kérnek oda, ahol egymásban oldódhatnak fel újra. Azt mondja a Ji Csing: – Amikor két ember a szíve mélyén egyesül, képesek megtörni a bronz vagy a vas erejét is – ha erre képesek, akkor tovább is tudnak lépni, de érzem, hogy csak együtt.

Hogy ez igaz-e?! Fogalmam nincs! Gondolom, még sokat fogok ezen töprengeni és már a Kálmán sincs, hogy megkérdezzem tőle, a Gábor pontosan tudom, hogy nem értene velem egyet, de talán mégis így van… persze az csak egy dolog, hogy én mit hiszek, a dolgok tőlem függetlenül is működnek, úgy ahogy az univerzális törvényekben rögzítve van.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Napló III.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés