Felejtsük el, akár az álmainkat,
mint fáradt éj után, ha hajnalt vártunk ébren,
felejtsük el, mi tartott lázban akkor,
mikor, mint bimbó ring a zsenge ágon,
éltünk a tavasz első bűvkörében?
Igaz se volt, az nem lehettem én,
nem is te voltál szerelmes gyerek,
öregek voltunk, öregnek születtünk,
háborús nemzedék, bús emberek.
Hitünk volt? Volt reményünk?
Csak annak örültünk, hogy élünk,
megúsztuk azt a nagy földindulást!
Aztán sodortak gyors, álmatlan évek.
Mást akartunk, mindig valami mást…
Most itt vagyunk, öreg fák megkopasztva,
várjuk, hogy lesz-e még feltámadás,
de már csak reszketünk halálra fagyva.
Itt nem lesz más… Itt nem lesz soha más…
Hozzászólások