Márkus László | Ezek a nyuggerek… (12.)

Szépirodalom - próza

Ezek a nyuggerek… (12.)

 

Haladjon Ön is a korral, süssön Váncza sütőporral! – szólt hajdanán a rigmus.
Nincs ez másként ma sem.
Váncza sütőport ugyan már nem kapni, de van viszont e-személyi igazolvány, és ami ettől lényegesebb, van e-recept is.
Nem kell már elslattyognunk a háziorvoshoz, hogy gyógyszert írassunk fel, meg lehet oldani online is.
Előkaparjuk Erodium kártyánkat, bepötyögjük a számát és a TAJ számunkat a megfelelő rovatba és a megfelelő felületen / https://erodium.hu/paciens/rendelesek/2019-03-26/orvos / máris leadhatjuk rendelésünket a különféle – sok esetben egészen hihetetlen mellékhatásokkal járó, de a doki által szigorúan előírt – gyógyszergyári doppingszerekre.
Jó esetben háziorvosunk már másnap feltölti e-receptünket a gyógyszertárak zárt rendszerű számítási felhőjébe és mi bármelyik patikában hozzájuthatunk hőn áhított mellékhatásainkhoz.
A kiváltáshoz nem kell más, mint e-személyiigazolvány, vagy a hagyományos személyiigazolvány + TAJ kártya.

Nosza, én is fejest ugrottam az új lehetőségbe.
Az meg sem fordult a fejemben, hogy mint minden új dolog, ez is akadozhat.
Az sem, hogy így nem tudjuk hülyénél hülyébb hipochondriáinkkal bosszantani egészségünk szigorú őrét.
Meg az sem, hogy elmaradnak a „Bezzeg a mi időnkben…” és az „Ezek a mai fiatalok…” kezdetű, léleksimogató, folyosói pletykálkodások.

És jött a feketeleves. Ugyan az e-személyi igazolványban rögzítve van az adószám (az ujjlenyomat szintén), de egyetlen gyógyszertárban sincs még olyan kártyaolvasó, ami be tudná olvasni ezt. Így tetszik, nem tetszik, az e-személyihez is kell a TAJ kártya.
Az első gyógyszertárban nem volt annyi vérnyomáscsökkentő, ami kitette volna a háromhavi adagomat. Sebaj, mondták, jöjjek majd vissza pár nap múlva. Még jó, hogy az e-recept három hónapig érvényes.
A második gyógyszertár épp az orrom előtt zárt be, hiába mutogattam az üvegen keresztül, hogy szánjanak meg…
A harmadik gyógyszertárban közölték, hogy ma folyik az e-receptes szoftver karbantartása, jöjjek holnap.
Én még emlékszem a régi, szép időkre.
Anno, Mariska néni, a patikus – nem gyógyszerész – előkapta a füle mögül a lilás színű postairont és egy papírzacskó oldalán már működtette is a technikát. Mindig tudta, melyik fiókban, polcon, szekrényben miből, mennyi van, mikor kell utánrendelni, ki, mire érzékeny, kinek kell minden dobozra ráírni, hogy mikor, mennyit kell bevennie az adott tablettából, mert másként elfelejti.
A karbantartás pedig abból állt, hogy havonta átballagott a szemközti fodrászdába, daueroltatni.

Hiába no, változik a világ.
Éljen a rengeteg újdonság.
Még akkor is ha nem, vagy csak nyögvenyelősen működik.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Ezek a nyuggerek… (12.)”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés