Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke • Hetedhéthatár

Napi aktuál

Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke

Az Európai Parlament titkos szavazás során 2019. július 16-án Strasbourgban 383 szavazattal az Európai Bizottság következő elnökévé választotta Ursula von der Leyent.

Ursula von der Leyen
Kép: Wikipédia

Von der Leyen megbizatása 2019. november elsején kezdődik, és öt évre szól. A képviselők összesen 733 szavazatot adtak le, ebből 1 volt érvénytelen. 383 képviselő szavazott von der Leyen megválasztása mellett, 327 ellene és 23 fő tartózkodott.

A Parlamentnek a tagállamoktól kapott hivatalos értesítések alapján jelenleg 747 képviselője van, így a minimálisan szükséges szavazatok száma 374 (azaz a képviselők számának fele plusz egy) volt. A küszöb értékét a Parlament elnöke, David Sassoli a szavazás előtt hivatalosan bejelentette. A képviselők szavazólapon, titkos szavazással döntöttek.

„Az Európai Parlament nevében gratulálok az Európai Bizottság elnökévé választásához. Az európai intézmények számára most egy nagyon fontos időszak következik: elő kell készítenünk a biztosjelöltek meghallgatását. Arra számítunk, hogy az ön által ma a plenárison említett ügyeket a biztosjelöltek is alaposan megvizsgálják és az illetékes bizottságok előtti meghallgatásukon további részleteket árulnak el azokról. A következő pár év nagyon fontos az Európai Unió jövője szempontjából, és a feladatot csak akkor oldhatjuk meg sikeresen, ha szoros és teljes együttműködésben dolgoznak együtt az intézményeink” – mondta Sassoli elnök az eredmény bejelentése után.

 

A következő lépés

Az Európai Bizottság megválasztott elnöke most hivatalos levélben kéri fel a tagállamok állam- vagy kormányfőit, hogy tegyenek javaslatot a Bizottság országukból érkező tagjára. A biztosjelöltek meghallgatására szeptember 30. és október 8. között kerül sor a Parlament illetékes bizottságaiban. Ezután a Parlamentnek a teljes biztosi testületet meg kell választania, ennek a várható időpontja az október 21-24-i plenáris ülésen lesz. További információ.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS