Aznap este az első két szál cigi, amit elszívtam, mentolos volt. Utálom a mentolos cigarettát, de nem volt saját, és vágytam rá. Már több mint egy hónap telt el a szakítás óta. Nem hiányzott. Illetve, egyre kevésbé. Hideg volt odakint, fújt a szél és én dohányoztam. Pedig az is árt. Néztem a felhozatalt, de nem léptem oda senkihez, nem léptem semmit senkinél. Nem azért, mert még túl kevés idő telt el. Nem azért? Fogytak az emberek, szétszéledtek, elszivárogtak, mindenki ment a maga útján. Csak én álltam egy helyben. Változni kéne? A mentolos cigi úgy is gyenge és kellemetlen, ha letöröm a füstszűrőt. Nem lesz jobb, nincs értelme. A leheletet sem teszi kellemessé, és nem is esik jól. Miért szívom akkor? Miért szívok mindig? A változás jó, evolúciós előnyökhöz vezethet. Ha a megfelelő irányba indulunk.
Végül kaptam egy mentolos rágót is. Az legalább egyértelmű. Vagy csak arra célzott a lány, hogy büdös a szám? Erre a kérdésre már kamaszkorom óta keresem a választ. Talán, ha megtalálom, végre felkérek valakit.
Hozzászólások