Sárközy Tamás jogász professzor legújabb könyvében kifejti, hogy az Orbán-kormány harmadik, 2014 és 2018 közötti ciklusát egy olyan kormányzás jellemzi, amely alapvetően nem a liberális társadalomszervezési elvekre épül. Ugyanakkor nem tagadja a liberális alapértékeket, az emberi jogokat, a jogállamot, az elkülönült hatalmi ágak létét. Új vonása, a ,,kifelé fordulás”, azaz hogy a nemzeti identitás és a szuverenitás megőrzése érdekében vívott, már korábban is sokat emlegetett szabadságharcát nemzetközi színtérre, az Európai Unión belülre viszi. A professzor az Orbán-kormány működését jogalkotási oldalról vizsgálja, célja, hogy ezt az időszakot – az előnyöket és hátrányokat, a sikereket és kudarcokat összevetve – tárgyilagosan elemezze. Munkájában objektivitásra és pártatlanságra törekszik és ez sikerül is neki. A következőkben vizsgáljuk meg mit értünk nem liberális demokrácia alatt.
Az illiberális demokráciának több értelmezése is létezik. A fogalmat először Fareed Zakaria használta egy gyakran idézett cikkében, mely 1997-ben jelent meg a Foreign Affairs című lapban. Eredeti meghatározása szerint egy olyan kormányzati rendszer, melyben ugyan szabad választásokat tartanak, de a polgári szabadságjogok hiányosságai miatt a nép hatalma korlátozott. Ennek egyik oka lehet, hogy a demokratikus működést („fékek és ellensúlyok rendszerét”, a hatalmi ágak szétválasztását) garantáló alkotmányt az adott ország kormánya figyelmen kívül hagyja, vagy ha a szabadságjogok alkotmányos keretei eleve hiányoznak. Az illiberális demokráciák kormányai felhatalmazva érzik magukat bármilyen intézkedésre, mindaddig amíg országukban rendszeres választásokat tartanak. Az illiberális demokráciák sajátos jellemzője, hogy a választásokon nem biztosítottak az egyenlő versenyfeltételek, hiszen valamennyi hivatalos szerv mellett a televízió és rádióadók jelentős része állami felügyelet alatt áll és a regnáló kormányt támogatja. Az illiberális demokráciák széles spektruma létezik, a közel liberális demokráciáktól a diktatúrákig.
Más értelmezésekben az illiberalizmus fogalma a modern liberalizmus kritikájaként jelenik meg, magát újabb, sikeresebb korszaknak definiálva. Az illiberalizmus a liberális eszmékkel nem ért egyet, így a nyílt társadalom eszméje helyett a nemzeti szuverenitást és a hagyományokat tartja fontosabbnak, a melegházasság helyett pedig a klasszikus családmodellt népszerűsíti. Ebben az értelmezésben a liberalizmus fogalma nem azonos a demokrácia fogalmával (sőt, egyes liberális irányzatok egyenesen antidemokratikusak), így az illiberalizmus sem a demokrácia ellen irányul.
Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökeként a következőképpen definiálta az illiberalizmust 2017. 04. 26.-i parlamenti felszólalásában: „Az illiberális demokrácia az, amikor nem a liberálisok nyernek.” (Forrás: Wikipédia)
A könyv IV. fejezetében, amely a Végkövetkeztetések címet viseli, Sárközy professzor így ír: „Ha most a papírformából indulunk ki, nevezetesen, hogy fennmarad a 2022-es választásokig, sőt esetleg tovább, akár a 2030-as évekig is az Orbán Viktor nevével fémjelzett government típusú kormányzás természetesen – számos véleménnyel szemben – úgy gondolom, hogy a választásokon ez a rendszer adott belső és nemzetközi feltételek bekövetkezte esetén elvileg leváltható, és rendkívüli események is közbejöhetnek, akkor lényegében két út áll a kormányzás előtt: a radikalizmus folytatása mind nemzetközi, mind belpolitikai vonalon, avagy a szélsőségek lefaragásával valóban egy igazi kereszténydemokrata kormányzás. Magam részéről én az utóbbiban reménykedem.”
A könyvet a magyar politika iránt érdeklődőknek melegen ajánlom.
Hozzászólások