Hetedhéthatár | Búcsú Mess Béla professzortól: Béla bácsitól

Emberi tényező

Búcsú Mess Béla professzortól: Béla bácsitól

 

Dr. Mess Béla, az Anatómiai Intézet emeritus professzora július 27-én, életének 93. évében elhunyt. Személyében a család a szerető férjet, az édesapát és nagyapát, a dédapát gyászolja, az egyetem pedig szakterületének nemzetközileg is elismert művelőjét, a megbecsült orvost, az egyetemi hallgatók elhivatott oktatóját.

Dr. Mess Bélát a Pécsi Tudományegyetem, és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara saját halottjának tekinti.

Búcsúztatása augusztus 12-én, hétfőn a 14 órakor kezdődő gyászmise után, 14 óra 30 perckor lesz a Pécsi Központi Temetőben.

 

*

 

Középen Béla bácsi, a jobbján Videcz Ferenc – Videczék hidasi otthonában

Húsz éve ismertem meg Béla bácsit – a vadászírót, a szépírót, nem a professzort, a nemzetközileg jegyzett tudományos kutatót, hanem a nagyon szerethető, nagy tudású, kedves, jó embert, szerzőtársunkat. Videcz Ferenc barátunk és szerzőtársunk révén került a Hetedhéthatár szerzői közé.

Béla bácsi érdeklődési területeit mutatja az, hogy mi mindenről írt a Hetedhéthatár oldalain: vadászfestők kiállításáról, a vadászkürtösök Pécsi Bazilikában tartott hangversenyéről, a Magyar Orvosírók és Képzőművészek Körének (MOKK) konferenciáiról, vadászélményeiről, Wass Albert munkásságáról, az emberi szeretet megmutatkozásáról, továbbá vitába szállt a Hetedhéthatár hasábjain (2009-ben) Jane Goodall-lal, ebből idézünk:

Néhány éve jelent meg élettörténetem kötete „Két szenvedély rabságában” címmel. És most jön a „botrányos, bűnös” alcím: „Tudományos kutatás és vadászat”, mint életem két nagy szenvedélye. Legutóbbi, „Az utolsó

A Hetedhéthatár 200. számának ünneplésén a professzorok: balról a soproni Winkler András, jobbról a pécsi Mess Béla (2005-ben)

pillanat” című könyvében viszont Jane Goodall egy-egy külön fejezetben mélyen elítéli ezt a két tevékenységet. Ha ehhez hozzáteszem, hogy a finom húsételeket sem vetem meg, akkor akár háromszoros „főbűnös” is lehetek. Talán nem lovagias dolog valakivel az ő távollétében vitatkozni, megfosztva a vitapartnert az ellenérvelés lehetőségétől.

Egyszer, az írónő pécsi látogatása alkalmával meghívást kaptam arra a megbeszélésre, ahol az írónővel személyesen találkozhatott az érdeklődő pécsi közönség. Erre viszont nem mertem elmenni! Nem a vitapartnertől, még kevésbé annak érveitől, de még csak nem is a közönség esetleges reakcióitól, hanem önmagamtól féltem! Ismerve heves, szenvedélyes természetemet, féltem, hogy a vitát olyan heves mederbe terelném, ami nem volna illő a messziről hozzánk látogató, illusztris, köztiszteletnek örvendő hölgyvendéggel szemben. – Eddig az idézet. Akit érdekel Mess professzor fejtegetése, a Hetedhéthatár honlapján megtalálja, két részben jelent meg.

http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=1329

http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=1331

 

A most eltávozott Béla bácsi és a nyolc éve elment Videcz Feri az örök vadászmezőkön vigyázzák szeretett lapjuk, a nyomtatott Hetedhéthatár további létét az interneten.

Mess Béla Bonyhád szülötte volt. 2006. július 7-én jelent meg az alábbi írás a Hetedhéthatárban. Most ezzel tisztelgünk mi, szerzőtársak és barátok őelőtte.

 

L. Csépányi Katalin

 

——-

 

Tisztelgés szülővárosom, Bonyhád előtt, avagy egy iskola 200 éves jubileuma

 

Már a cím elárulja, hogy ennek a kisvárosnak egyik szerény szülöttje vagyok. Ha meg azt is hozzáteszem, hogy a címben szereplő iskolának nyolc éven át diákja voltam, akkor érthetővé válik, hogy nem tudok sem a városról, sem az iskoláról teljesen objektíven, elfogultság nélkül beszélni, vagy írni.

A címből az is kiderül, hogy iskolánk egy régi, patinás, 200 éves tanintézmény, mely ez év (2006) május 20-án ünnepelte alapításának bicentenáriumát. Bár jelen voltam a jól szervezett, színvonalas, azt is mondhatnám megható ünnepségen, most mégsem egy helyszíni riportot akarok írni erről az ünnepségről, még csak nem is az iskola értékekben gazdag, két világháborút átvészelt történetét szeretném röviden vázolni. A jubileum alkalmával ugyanis megjelent az iskola története egy reprezentatív kivitelű, részletesen dokumentált, vaskos kötet formájában Nagy István tollából. Ebből itt röviden csak azt emelném ki, hogy az iskolát 1806-ban Sárszentlőrincen alapította az evangélikus egyház, mint négyosztályos algimnáziumot. Bonyhádra 1870-ben helyezték át és centenáriuma alkalmával, 1906-ban, fejlesztették nyolcosztályos, az akkori szóhasználattal főgimnáziummá. Eredeti neve, ami még az én diákkoromban is az volt, „Bonyhádi ág.h.ev. gimnázium” (eleinte a gimnázium szó még a görög helyesírás szerint volt írva), majd a kommunista államosítás után ez a név „Állami Petőfi Sándor Általános Gimnázium”-má változott, míg 1992 óta, megtartva Petőfi Sándor nevét, „Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium” a neve. Itt hadd jegyezzem meg büszkén, hogy a „visszaegyháziasításban” az akkor nemrég (1982-ben) újraalakult „Bonyhádi Öregdiák Szövetség (BÖSZ)” kezdeményező szerepet játszott.

Magáról a bicentenáriumi ünnepségről pedig csak annyit, hogy ennek a keretében leplezték le az iskola előkertjében, az ez alkalomra készült művet, Bertalan Sándor és fia, Bertalan Tamás helyi szobrászművészek alkotását, mely az iskola történetét, az idő múlását, vagy akár az örökkévalóságot szimbolizálja.

A város, és részben az iskola nagyjai közül kiemelhetném Perczel Mór 48-as szabadsághőst, Balassa Jánost, a korszakos jelentőségű, világhírű sebészprofesszort (akinek nevét a megyeszékhely kórháza ma is viseli), vagy Lotz Jánost, a XX. század nagy nyelvészét. Most azonban elsősorban a városban található négy szoborról szeretnék beszélni. A négy költő és íróóriás, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Illyés Gyula és Wass Albert életében vagy halálában, elszakíthatatlan szálakkal fűződik Bonyhádhoz, közülük kettő magához a gimnáziumhoz is.

Bár egyikőjük sem volt a város vagy közvetlen környékének szülöttje, nem is itt alusszák örök álmukat, mégis a Szózat költője, Vörösmarty Mihály, a szabadságharc nagy költője, Petőfi Sándor és a modern magyar költészet egyik legnagyobb alakja, Illyés Gyula, életének, bár viszonylag rövid, mégis meghatározó idejét töltötte a városban vagy az iskolában.

Vörösmarty Mihály mellszobra, korszerűen, ion-oszlopos posztamensen áll a művelődési ház előtt. Ő – amint az az irodalomtörténetből jól ismert – fiatal éveiben a Perczel családnál nevelőként dolgozott. Itt írta, a Perczel családban bekövetkezett tragikus haláleset kapcsán, örökszép versét „A kisgyermek halálára”. Emlékét még a harmincas években a katolikus paplak (plébánia) falán elhelyezett márvány emléktábla őrzi, mely szerint Egyed Antal plébános és Teslér László káplán társaságában (főleg a káplán volt Vörösmarty barátja) töltött ott szép és hasznos órákat a nagy költő.

Petőfi Sándor kisdiák korában még Sárszentlőrincen, Illyés Gyula pedig már Bonyhádon járt a most jubiláló iskolába. Petőfi mellszobra az iskola előkertjében, Illyés Gyula szobra és egy emléktábla a gimnázium folyosóján nyert elhelyezést. Bár Petőfi – szerény ismereteim szerint – írásban nem emlékezett meg sárszentlőrinci iskolai éveiről, annál inkább meghatóan, bensőségesen ír Illyés Gyula önéletrajzában Bonyhádról, az akkor még faluról, és a bonyhádi gimnázium és tanárainak szellemiségéről.

Szoboravatás – Videcz Ferenc felvétele

A művelődési ház parkjának a Vörösmarty szoborhoz viszonyított másik oldalán áll Wass Albert nemrég felállított mellszobra. (A szoboravatásról lapunkban, annak idején Videcz Ferenc szerzőtársunk fényképes riportot is közölt.)

Mi köze volt/van Wass Albertnek Bonyhádhoz? Hogy kerül az ő szobra ide? Wass Albert – legalábbis tudomásom szerint – soha nem járt Bonyhádon! Feltételezem, hogy talán soha nem is hallotta ennek a régebben falunak, ma kisvárosnak nevét sem! – A szabálytalanul emelkedő, fehér márvány kockákból álló talapzaton elhelyezett bronz mellszobor posztamensének feliratai azonban sokat elárulnak: „Az írónak tisztelettel, a hazafinak szeretettel”, szól a szobor alatti fő felirat. A talapzat hátoldalán szerényen, szinte eldugva, olvashatjuk: „A Kármentő Polgári Kör és Bonyhád Város, 2005. január 8-án”. Tehát az irodalmat értő, a magyar értékeket megbecsülő bonyhádi közönség fejezi ki a szoborállítással Wass Albert iránti tiszteletét, szeretetét. A talapzatnak ugyancsak a hátoldalán elhelyezett másik felirat megoldani látszik a bonyhádi szoborállítás rejtélyét, mégis a megoldás helyett inkább kérdést vet fel. Az ominózus felirat így szól: „A Czegei Wass Alapítvány Ajándéka Bonyhád városának”. A kérdés látszólag megoldódott, Bonyhád ajándékba kapta és felállította a szobrot! Kérdés viszont, miért éppen Bonyhád városának ajándékozta az Alapítvány a szobrot, mikor az írónak soha semmi köze nem volt ehhez a városhoz? Ez tulajdonképpen nyílt titok, amire utal a „Wass Albert utóélete” című könyv is. (Erről lapunk egyik utóbbi számában írtam egy könyvismertetőt is.) A közismert ebből a történetből az, hogy Wass Albert fiai és a Wass Alapítvány nem sokkal az író halála után Erdélyben akart neki szobrot emelni, amit a román hatóságok nem engedélyeztek (ismerve a románokat és Wass Albertet, ezen én nem is csodálkozom). Ezután Budapest egyik kerületében akarták a szobrot felállítani, de ott sem engedélyezték (ezen már sokkal inkább csodálkozom és rosszallom!). Egyébként erről az engedélyezési hercehurcáról annak idején a magyar napilapok is sokat cikkeztek pro és kontra. De hogyan következett ezek után éppen Bonyhád?

Wass Albert szobra Bonyhádon. A bronz mellszobor a kolozsvári születésű, Ausztráliában élő Kolozsy Sándor szobrászművész alkotása.

Ehhez tudnunk kell, hogy Bonyhádon és környékén sok erdélyi, főleg székely leszármazott él, kiknek szüleit, nagyszüleit a II. világháború után telepítették át az anyaországba, jórészt éppen a Völgységbe. Ezek az emberek a helybéli svábokkal, esetenként a Felvidékről áttelepített magyarokkal házasságok útján történt keveredés ellenére, szerencsére, megőrizték székely identitástudatukat. Népi hagyományaikat, szokásaikat, kultúrájukat, részben szervezett formában is, mai napig is rendszeresen ápolják. Amikor a város vezetése és a székely származású lakosság a napi sajtóból hírét vette Wass Albert tervezett magyarországi szobra kálváriájának – én legalábbis így hallottam ezt Bonyhádon –, örömmel vállalták és kérték a szobor bonyhádi felállítását, mégpedig a város legszebb, legillusztrisabb részén, az új városházával szemben, a kultúrház előtt. Azóta, úgy hallottam, megalakult a városban egy „Wass Albert Kör” (lehet, hogy pontosan nem így hívják), mely céljául tűzte ki Wass Albert emlékének ápolását, ébrentartását. Ez a Kör – ezt magától az alkotótól tudom – felkérte a már említett helyi szobrászművészt, Bertalan Tamást, egy bronz emlékplakett elkészítésére. Ez a plakett igazán művészi kivitelben el is készült, magam is láttam.

Hát ennyi a kapcsolata Wass Albertnek, ha nem is a valóságos földi életében, de irodalmi utóéletében Bonyhádhoz! Erre mi, jelenlegi és volt bonyhádiak, mind büszkék lehetünk!

Végezetül szíves elnézést kell kérnem, ha írásomban kisebb-nagyobb tárgyi tévedéseket fedeznének fel. Nem vagyok történész, még kevésbé hely- vagy irodalomtörténész, a dolgok részleteinek pedig sem időm, sem alkalmam nem volt tudományos igényességgel utánanézni. Talán erre is igaz lehet a szellemes olasz mondás: „Se non é vero, bien trovato – ha nem is igaz, jól van kitalálva”. Őszintén remélem azonban, hogy ennél kicsit több igazság van írásomban!

Mess Béla

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Búcsú Mess Béla professzortól: Béla bácsitól”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés