Kamarás Klára | Búcsú a Kalákától – Kaskötő Istvánnak

Szépirodalom - vers

Búcsú a Kalákától – Kaskötő Istvánnak

Jó játék volt! 18 évig
játszottunk nagyon fontosat,
és mellénk álltak, és követtek,
de elfáradtunk ezalatt.

Ó, büszke tűz és szent alázat
a magyar nyelvünk őrhelyén!
Építettél verseknek házat,
a jövőben mi áll helyén?

Kifulladt hősök, semmi-várak,
parányi szépség a világnak…
Mi lesz vele, mit hoz a holnap?

Helyünkre áll egy másik weblap.
A virágok is mind lehullnak,
hát, meglehet, hogy ennyi volt csak…

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

5 hozzászólás van ehhez: “Búcsú a Kalákától – Kaskötő Istvánnak”


  1. Tisztelt Kamarás Klára!
    Azt hiszem nagy érvágás volt az irodalom kedvelőinek, tisztelőinek, hogy István úgy döntött, véget vet a Kaláka szerkesztésének. Biztosan sok gond adódott ezzel a munkával, de ő töretlen lendülettel csinálta. Emelem kalapom előtte. Biztosan nem volt hiábavaló munka, a Kaláka név őhozzá nőtt. Hiányzik a lap, sokszor önkéntelenül is oda kattintok, csak aztán veszem észre, hogy nincs. A még
    élő emléke pihentesse öreg korában, még szerencse, hogy köztünk van. A Kaláka fogalommá vált.

    Hozzászóló: Kő-Szabó Imre | 2019. augusztus 20., 17:20
  2. Amikor a nyolcvannyolc éves író
    a könyörtelen tavaszban leselejtezi könyvtárát

    Elmennek mind a könyvek.
    Nélkülük talán könnyebb.
    A percet fürkészem. Gondom
    ásító, néma polcon
    lebegő magányba ha belefojtom
    heverhetek a csöndben
    aszott, eleven deszka,
    üresbe öltözötten.
    Legyintek a kihűlt szavakra,
    mi fájt – a pusztulás – öröm.
    Távozz el letűnt gyönyöröm,
    mind, amit bírtam, a volt,
    maradjon örökre holt!
    Könnyen intek:
    – Na, hess, el velük!
    Nem követi borús tekintet
    hulltukat. Kosárban, zsákban
    piacra, sznob lakásba,
    kötetek vándorolnak az elmúlásba.
    – Lexikonja hány van? –
    kérdi. – Két métert kiad?
    – Hadd vigye, bár érte semmit sem ad! – s menetelnek némán a könyvek,
    május madonna-arca
    felfeslik, bamba barka,
    hunyorgó, lomha fények
    hivalkodni megérnek,
    mi halott volt, rőt életre kelve
    a céda égig lövell.
    Csak a könyvek vonulnak
    szótlan sorokban el
    pokolra, mennybe.

    A túlvilágnak támadt olvasgatni kedve?

    Hozzászóló: Én | 2020. április 2., 20:19
  3. Megrázó vers! Feltépi újra mindazt, ami elmúlt.
    Köszönöm.

    Hulló csillagok

    Mind így vagyunk,
    sodor a sorsunk.
    Távoli ívek közt szabály:
    Vonzás-taszítás. Ez az élet.
    Míg lefutunk az ég falán,
    van akik elkerülik egymást.
    Jobb is talán…?

    Hozzászóló: Kamarás Klára | 2020. április 3., 07:53
  4. Süket hidegben

    Hangok, hová lettetek?
    Kinek a szíve állt meg?
    Miféle csönd ez a dobbanás helyett?

    A mellkasokban mínusz negyvennel fagyott.
    Kettőnek mondtam, szeretlek – nem szokásom –
    és mind a kettő elhagyott.

    Most borzongok és hányódom belül,
    lázas hittel, hogy ami elveszett,
    lüktetésük döngve megkerül.

    Ember, pompázó voltál!
    Isteni díszben eleven oltár,
    dicsőséged zengte a tömeg!

    Merre dideregsz, tékozló társam?
    Rideg csöndednek forró magam kitártam.
    Éledj! Te nem lehetsz fönn járó halott!

    Hozzászóló: Én | 2020. április 3., 15:35

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés