Kovács Alexa | Interjú Vaszil György parasportolóval

Emberi tényező

Interjú Vaszil György parasportolóval

 

Én magam is meglepődtem, de idén két éve lett részem abban a szerencsében, hogy lett egy handbike-om. Tudtam, hogy az „évforduló” kapcsán szeretnék írni valamit, de sokáig gondolkodtam azon, mit is írjak és engedjek ki ezzel kapcsolatban az Internetre. Aztán az élet az orrom elé tolta a témát Vaszil György, handbikeos parasportoló személyében. Ezzel pedig el is döntöttem kiről hozok cikket egy olyan napon, ami számomra is nagy jelentőséggel bír.

Vaszil Györggyel csupán azért kezdtem telefonon beszélgetni, hogy egyeztessem, mikor ér rá válaszolni a kérdésekre. Azonban annyira magával ragadt a kedves, közvetlen stílusa, hogy végül szinte baráti csevej született a csupán pár percesre tervezett egyeztetésből. Egy alázatos, jó kedvű, motiváló emberrel volt szerencsém beszélgetni, interjút készíteni. Nagyon élveztem.

 

Kovács Alexa: Talán az elején tisztázzuk: kicsoda is Vaszil György? Mit mesélnél magadról azoknak, akik – még – nem ismernek?

Vaszil György: 43 éves vagyok, olimpiai válogatott kerettag parasportoló, a virtualfutok.hu nagykövete. Tizennégy évvel ezelőtt egy munkahelyi balesetben sérültem le, leestem egy állványról 6-7 méter magasról és a 11-12. csigolyám tört, ami által egyből lebénultam köldöktől lefelé. Az első egy év kőkemény volt, de utána túltettem magam rajta, kimozdultam barátokkal, megtanultam újra autót vezetni és utána kinyílt megint a világ

K. A.: Mikor/minek hatására szerettél bele a handbike-ozásba, a versenyzésbe?

V. GY.: Négy éve szerettem bele magába a sportba. Egy orvosi vizsgálaton volt szobatársammal találkoztam, mondta, hogy van ilyen sport, nem szeretném-e kipróbálni? Elhozta hozzám a bicót, kipróbáltam, kölcsön is adta, onnantól pedig egyre többet tekertem.

K. A.: Próbáltál más parasportot is? Melyiket élvezted legjobban/legkevésbé?

V. Gy.: Sok sportot kipróbáltam: kerekesszékes vívás, para jet-ski (többszörös országos bajnok vagyok), kajak-kenu, evezés, wakeboard, kosárlabda, curling. Mindegyiket élveztem, végül a handbike mellett tettem le a voksomat.

K. A.: Milyen véleménnyel van a családod/a barátaid a hobbidról?

V. Gy.: A családom már belenyugodott, hogy ezt csinálom. A barátaim már csak annyit mondanak „Nézd, már megint teker.”

K. A.: Megváltoztatta az életedet valamiben a sport?

V. Gy.: Szerintem a sport mindenkit megváltoztat kicsit, igaz, én annyira nem érzem, mert mindig is mozogtam, csináltam valamit. Max annyiban változtam meg, hogy most már kikapcsolódásként tekintek a sportra.

K. A.: Mennyire nehéz megtalálnod az egyensúlyt a magánélet és az edzések/versenyek között?

V. Gy.: Egyensúly… szerintem, aki nem érzi ezt, akkor ne is sportoljon. Mert vagy csinálja azt, amit csinál, vagy maradjon a tv előtt és sörözzön. Engem kikapcsol maga a tekerés. Persze csak akkor, ha nem jön egy ideges autós kolléga, mert utána már azon kattogok, vajon tényleg rám akarta dobni azt a valamit vagy csak meg akart ijeszteni. Versenyre is megpróbálok higgadtan érkezni, és nem izgulni, vagy legalábbis kizárni az érzést.

K. A.: Ha saccolnod kellene, hetente mennyi időt töltesz edzéssel?

V. Gy.: Edzés az van mostanában. Heti tekerésem kb. 600-700 km, de még többet kéne menni, viszont egyedül kicsit unalmas. A tekerés előtt vagy után még heti háromszor konditerem, meg néha kis úszás.

K. A.: Volt valaha olyan szakasza sportolói karrierednek, amikor be akartad fejezni az egészet? Mi mozdított ki a mélypontból?

V. Gy.: Volt olyan szakasz, de az inkább az eltántorodás, hogy már megint nem kaptam segítséget. Szó szerint inkább csak hobbi szinten csináltam, mert vagy nem volt rá pénzem hogy vegyek egy drága gépet, vagy a kiutazásra nem volt pénzem. A mélypontból az mozdított ki, hogy egy év kihagyás után – bár közben is tekertem, csak nem úgy, ahogy kellett volna – visszahívtak versenyezni.

K. A.: Van példaképed? Ha igen, kicsoda?

V. Gy.: Volt példaképem, de kiderült, hogy doppingolt így elvesztette a bizalmam. Így most nincs kedvenc csapatom, akire felnéznék.

K. A.: Hogy találtál rá a virtualfutok.hu kezdeményezésre? Mesélnél arról kérlek, milyen út vezetett addig, hogy „nagykövetté” válj?

V. Gy.: Maga a virtualfutás mikor kezdődött, neten láttam, és hogy ingyenes a nevezés. Gondoltam, ha már úgyis tekerek, miért ne. Ekkor már sokat tekertem, edzeni egyébként is kell, akkor meg legalább még versenyzünk is egymással. A virtualfutok kezdeményezésnek is az a lényege, hogy minél több kerekesszékes megismerje a mozgás lehetőségét, és a vezetőjük megkért, hogy nem szeretnék-e nagykövetük lenni. Fontosnak tartom, hogy minél több kerekesszékes megismerje és megszeresse a sportolást.

K. A.: Most a párizsi paralimpiára való kijutás a célod, ha jól tudom. Vettél részt más külföldi versenyen korábban?

V. Gy.: Igen, 2024 a cél. Azért is az, mert még sok-sok kilométer kell, hogy felfejlődjünk a külföldi versenyzői szintre. Évekkel le vagyunk maradva minden téren: edzőgép, edzőpark, na meg a versenyek finanszírozása. Vettem már részt külföldi versenyen, például a Berlin Maratonon már kétszer, vagy Szlovákiában az Európa Kupán. Többször megkerültem a Balatont egyéniben (220 kilométer) és sok-sok kisebb hazai futóversenyen voltam, ahol a szervezők gondolnak ránk is.

K. A.: Milyen terveid vannak még a jövőt illetően?

V. Gy.: Tervek azok mindig vannak csak nehezen álnak össze. Még sok hazai cég megkeresése a cél, hogy nagyon sok versenyre ki tudjunk jutni a társaimmal, és jó lenne utánpótlást is találni, mert idehaza csak négyen vagyunk versenyzők. Jó lenne, ha többen lennénk, és tudnánk a hazánkat képviselni külföldi versenyeken.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Interjú Vaszil György parasportolóval”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés