Rákosi látogatása Sárospatakon - Munkásőrség • Hetedhéthatár

Népszerű tudomány

Rákosi látogatása Sárospatakon – Munkásőrség

Rákosi látogatása Sárospatakon

 1952-ben Rákosi Mátyás miniszterelnök (egyben a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára) látogatást tett a sárospataki Református Teológiai Akadémián. Dr. Nagy Barna, apósom, mint a teológiai akadémia rektora, nagy várakozással fogadta, és körbe vezette az egész intézményen. Rákosi egyszer csak lekezelő hangon megszólalt:

– Nem szeretem ezeket a falakat, túl vastagok.

Apósom azonnal kész volt a válasszal:

– Miniszterelnök úr, amint látja, ablakaink és ajtaink tárva-nyitva várják az ifjúságot.

 

 

 Munkásőrség

 A Munkásőrség megszervezése 1957. február 18-án vette kezdetét. Ahogy első egységei megjelentek Budapest utcáin, máris megszületett az első vicc.

– Mi az abszolút fölösleges.

– ???

– Mikor a munkásőrök alakzatban mennek az utcán, és azt éneklik, hogy: – Nem vagyunk mi úri, fényes hadsereg.

Az indulójuk is fölöttébb emlékezetes:

 

Munkásőrnek egy baja, egy baja,
Mért nincs három élete.
Egyiket a pártnak adja,
másikat a párja kapja
harmadikkal egy a fegyvere. Sej!

 

A föloszlatás előtti időben a létszám már 60 000 főre duzzadt. Az 1989. október 31-én megtartott négyigenes népszavazáson a megszüntetés mellett 94,9%-nyi voks jött össze, ezért a testületet jogutód nélkül megszüntették.

 


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS