Márkus László | Ezek a nyuggerek… (13.)

Szépirodalom - próza

Ezek a nyuggerek… (13.)

 

Változik a világ – írtam korábbi bejegyzésemben.
A változó világgal együtt folyton változik világnézetem is.
No, ez már nem az a világnézet, ami az átkosban szinte kötelezően előírt volt.
Nem.
Ez már modernebb.
Sokkal modernebb, mert a világhálón edződik.
Ugye, ismerős a mondás, hogy ami az interneten nem található meg, az nincs is.
Azaz itt minden van, mint Pesten, az üres boltban, ahogy azt anno – a hiánygazdaságban – a szájhagyomány állította.
Ma már azt halljuk, hogy kicsiny hazánkban nincsen hiány semmiben sem.
Én ezt nem hiszem el.
Ugyanúgy, mint nyuggertársaim, én is krónikus pénzhiányt tapasztalok a pénztárcámban.
Erre a változó világra tekintek én egyre élesebb szemmel.
Nem azért, mintha nyuggerként krakélerebbé váltam volna, és mindenbe bele szeretnék kötni,
Kritikusi/politológusi eszmefuttatásokat sem tanulmányozok a neten.
Nem.
A szürkehályog okán. A szürkehályog kialakulási folyamatában ugyanis először élesebbé válik a látás s csak azután jön majd a feketeleves.
Éleslátásomnak (no meg a virtuális világnak) köszönhetően egyre újabb főúri allűrök ragadnak rám.
Mostanság, mindig müzlit majszoló nyuggerré lettem.
Azt hinné az embernek fia, hogy a Pick szalámiról való leszokás gyarapítja majd a bukszát, de nem.
A müzli sem olcsó dolog.
Már, ha nem a dohos, molylepkés, natúrnak csúfolt változatot kívánja beszerezni.
Hozzá a 3,5 százalékos tej is drága, hogy valami luxust is becsempésszünk életünkbe.
Kefir.
Joghurt.
Gyümölcsök.
Semmi sem olcsó, de cserébe legalább drága.
Más.
Újabb leendő hóbort.
Budapesten, a belvárosban bevett szokás – kerékpározás mellett – a rollerezés.
Nemcsak srácok, juppik, öltönyös, középkorú hivatalnokok ééés nyuggerek is.
Igen.
Nyuggerek.
Láttam ott jó hetvenes házaspárt is hódolni ennek az újra divatba jövő extrémsportnak.
Gondoltam egy merészet, hogy itt, Pécsett is meg kellene honosítani a dolgot.
No, nem a rollerezést, mert azt itt is csapatja néhány fiatal, de koránsem olyan általános a dolog, mint Pestiában – nálunk még mindig a gördeszka a menőbb.
Középkorúakat és idősebbeket elvétve sem látni.
Gyermekkoromban a csapágyas roller (skíró) és a csapágyas gokart volt nagy divat.
Nem az elektromos változatra, hanem a hagyományos, lábbal hajtott kivitelt favorizálom.
Ne lepődjön meg tehát senki, ha egy túlkoros, jóllakott napközis formájú nyuggert lát száguldozni a Tettye lejtőin, tetőtől talpig kantáros rövidnadrágban, bukósisakban, térd- és könyökvédőben.
Haladni kell a korral…

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Ezek a nyuggerek… (13.)”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés