A nap lement, mi izzottunk tovább,
testem fölszívták gyöngéd katlanok,
és zengtük Érosz víg csodálatát.
Örömök, eddig hol maradtatok?
Gyertek gyorsan, öleljétek körül,
és övezzétek kedvesem haját.
A távolság szegődött őrödül,
míg egymást hívtuk éjszakákon át.
Bilincseinket messzire hajítva
örvendeztünk fékezhetetlenül.
Váratlan vendég: a hajnal pírja
omlik be hozzánk, lassan szétterül.
Feljött a nap. Aléltan pihentünk,
szilaj csatákat álmodva tovább,
míg békét lelt elcsituló lelkünk,
s egymás karjába ringatott az ágy.
Pécs, 1986. szeptember 17.
Hozzászólások