Ezt a mondatot kevesen szeretik igazán, minden családban megkezdődik a hajsza!
A kikapcsoltad?
Elzártad?
Becsuktad?
Bepakoltad?
Bezártad?
Elkészítetted?
Nem felejtetted otthon?
Odaérünk?
Bizony, három gyerekkel mindenhová odaérni nagy művészet volt nekem is, igazi kreativitást és autó nélkül komoly logisztikát is igényelt minden nap.
Ami mégis feledhetetlen élménnyé teszi mindezt, hogy mindig sikerült jókat nevetnünk út közben.
Hol azért, mert leettük magunkat a nagy sietségben, hol azért, mert lekéstük a buszt, hol pedig csak az együttlét öröme miatt. Minden pillanatot igyekeztünk kihasználni arra, hogy emlékezetesek maradjanak ezek az együtt-futásaink is. Kitalált mesénket folytattuk, vagy igyekeztük utánozni valakinek a jellegzetes járását, személyiségét … a legnagyobb tisztelettel, de azért viccesen.
Az is megtörtént, hogy csak bambultunk, de valahogy ennek is mindig kacagás lett a vége.
Gyalog, vagy busszal mentünk iskolába, én tanítani, a gyerekeim pedig „okosodni”.
Varázsa volt ezeknek a reggeleknek az ágyból kirimánkodás puszikáitól kezdve az együtt reggelizéseinken át, egészen az „aranyos okos legyél, Isten öleljen, nagyon szeretlek” búcsúzásokig.
Mindannyian emlékszünk ezekre … már-már mindenki „fújta” kívülről, mi is a következő mozzanat.
Szerettük, pedig szinte minden nap borotvaélen táncolt, hogy megérkezünk-e időben…
Délutánonként, a „begyűjtés” közepette mindhárman egyszerre beszéltek, vitatkoztak, kikövetelte ki-ki a maga idejét az élménybeszámolóra. Meghallgattuk egymást és mindenre szívből rácsodálkoztunk!
A kérdések megváltoztak.
– Megnézhetem?
– Mit hoztál?
– Megvehetem?
– És tényleg láttad?
– Elolvasod?
– Mesélsz?
– Hányat mesélsz?
– Fogod a kezem, amíg el nem alszom?
… míg végül szülő és gyerekek, mind beleroskadtunk az ágyba. Tudtuk, mindig kimaradt, elmaradt valami, de azt is tudtuk, hogy pótolhatjuk másnap valahogy.
Fontos és értékes volt az ígéret is, igyekeztünk betartani, ugyanakkor folyton lelkifurdalásunk volt, még jobb szülők szerettünk volna lenni.
Saját gyermekeim azóta felnőttként futnak, állnak helyt.
Mindenki a megfelelő helyen, mint sok puzzle darabka közül egyen-egyenként a maga helyén mind nélkülözhetetlen és emiatt ott a legértékesebb „darabként”.
Sok idő telt el azóta… megváltoztak az idők, időből maradt a legkevesebb…
Megváltoztak a kérdések is.
– Megveszed nekem?
– Miért nem tudod megvenni??
– Mennyibe kerül?
– Mikor megyünk már?
– Gépezhetek?
Egy valami azonban nem változott: ami most elmarad, az nehezen, vagy tán nem is pótolható.
A valódi odafigyelés.
Az igazi együttlétek, amikor önfeledten együtt nevet a család.
Minden iskolai tennivaló közepette a legfontosabb, a minőségi módon együtt töltött idő.
Ez visszahozhatatlan, ha elmarad és hatalmas módon megtérül, ha megvalósul, mert valódi odafigyelés az alapja.
Kezdődik egy új iskolai év, új lehetőségekkel!
Jó lesz!
Boldog új tanévet, Mindenkinek!
Hozzászólások