Bandi András | Stroe Úr

Emberi tényező

Stroe Úr

Stroe Urat eleve öregként ismertem meg. Egy lakótelepi tömbház két szoba-konyhás lakásában élt egyedül. Aztán úgy döntött, albérlőt fogad. És mit ád az Úr, épp a barátnőmet. Amikor először találkoztunk, kezet fogtunk rögtön „leurazott”. A szocializmusban kissé furcsa megszólítása arra utalt, bizonyára jó modorát egy másik társadalmi rend szabályai szerint pallérozta.

Mindig előzékenyen, maga elé engedve vezetett be saját szobáján át a belső, a „Kisasszony” szobája ajtajáig.

– Itthon van, Uram. Csak tessék-tessék! Biztosan várja már Önt.

Amint teltek a hetek, hónapok egyre jobban megismertük egymást. Nyugdíjas tanárként tengette napjait. Egyetlen szórakozása a rádióhallgatás volt. Reggel-délben-este, nála mindig ment a rádió. És ő nagyothallóként ott kuporgott egy kisszéken, fülét a hangszóróhoz szorítva. Volt úgy, hogy „kora reggel” (délelőtt 9-10 órakor) zavartam meg. Ilyenkor egy finom nejlon harisnyaszerű sapkával a fején – ami alul kikandikáltak a ritka ősz tincsek – és csíkos pizsamában nyitott ajtót. Majd folytatta reggeli tornáját – pár kar és derék hajlítást végzett – a nyitott ablak előtt. Aztán megitta a cikóriából főzött „pót-kávéját”, reggelizett egy keveset, és polgári öltözetét magára öltve egy kis sétára indult a környéken.

Családja nem volt. Csak egy fogadott fia, akit minden nyáron meglátogatott a tengerparti Konstancán. Azt mesélte, egy dzsessz zenekarban játszik, fúvós hangszereken. Egyik alkalommal egy plakátot is megmutatott, amelyiken a „fia” neve szerepelt. Nagyon büszke volt rá. Egész évben erre a kirándulásra gyűjtött a szűkös nyugdíjából. Ilyenkor pár hétre beutaltatta magát egy szanatóriumba, ahol rendbe hozták a megkopott, reumás ízületeit.

Volt úgy, hogy kissé későn, esti órákban, olcsó italoktól feldobottan, csengettem be lakásába. Sokáig kellett nyomnom a csengőt. A földszinti lakásból már az utcára is kihallatszott a Szabad Európa rádió adása. Mikor végre meghallotta a csengőt, lehalkította a rádiót, és az ajtóhoz cammogott.

– Ki az? – szólt remegő hangon.

– Csak én vagyok! – szóltam nyugtatólag.

– Jól van, jöjjön be. Tudja, éppen a Szabad Európát hallgattam. Csak halkan, mert tudja, ma… – és cinkosan rám mosolygott.

2019-et írunk. Eltelt harminc év. Állítólag újra sugározni fog a Szabad Európa magyar adása. Lelki szemeim előtt megjelenik Stroe Úr görnyedt alakja, cinkos mosolya és szinte hallom, amint suttogja: „Ugye, megmondtam én! Ezek…”

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Stroe Úr”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés