Juhani Nagy János | Nőírók, írónők és író nők

Kultúra, művészet

Nőírók, írónők és író nők

Petrőczi Kata Szidónia

Nőirodalomról? Miért is ne: az utóbbi időben egyre több tollforgató a szebbik nem képviselőjeként kopogtat az irodalmi nyilvánosság ajtaján. Korábban évszázadok teltek el a magyar literatúrában Petrőczi Kata Szidónia és Kaffka Margit felbukkanása között. Manapság mind gyakrabban olvasható női név egy-egy sikeres regény, verseskötet borítóján.
Jóval azelőtt, hogy az Állítsátok meg Teréz anyut! című könyv nőnemű íróját szárnyára kapta a (múló) divat és jóval azelőtt, hogy az Esőváros című kötetével az irodalmi életbe berobbant Bánki Éva Aranyhímzés című történelmi regénye megjelent, íróküldöttség látogatott hazánkba. A delegáció egyik tagja „megkérdezte a felolvasóesten, hogy itt nincsenek női írók? Mire a jónevű magyar írók sajnálkozva tárták szét a karjukat. Nemes Nagy Ágnes, akkor már a magyar irodalom klasszikusa, ott ült a teremben. Nem tudom, nem ekkor ment-e ki.”

Az anekdotát Balla Zsófia ismertette „Nőirodalom – mi az?” című dolgozatában (Magyar Lettre Internationale, 1998. okt.). Címbeli kérdésére az írást közlő folyóiratszám másik szerzője, Anna Mitgutsch ekképp kezdte válaszát. „A női irodalom fogalma, legalábbis abban az értelemben, ahogy – talán már nem is olyan reflektálatlanul, mint tizenöt évvel ezelőtt – ma használják, egyszerre jelent meg a hetvenes években nekilódult feminista elméletalkotással.” Nemrégiben a Mindentudás Egyeteme is szentelt egy előadást annak a kérdésnek, hogy van-e női irodalom (Bán Zsófia: Van-e az irodalomnak neme?). A szokásos válasz erre, hogy csak rossz vagy jó mű van, mindegy, hogy a szerző milyen nemű.

George Sand

Még mielőtt a közbeszéd a ma tapasztalható elevenséggel firtatni kezdte volna az irodalom nemét, a nőirodalom, női irodalom, nőírók és írónők fogalomegyüttesét, már Osvát Ernő, a Nyugat legendás szerkesztője is kellemetlen szónak tekintette a nőirodalmat, de az írónőért mint bájos jelenségért őszintén lelkesedett. Előtte, 1872-ben még Arany János szemében is gyanúsnak számított, ha valaki nő létére verseket ír. Az Arany nagyságát felismerő Gyulai Pál, a hazai kritikatörténet mindmáig kimagasló alakja egy 19. századi tanulmányában kijelentette, hogy nők „még sohasem törtek új pályán művészetben… és nem is fognak”.

Kaffka Margit

Gyulai 1909-ben halt meg, nem ismerhette tehát Kaffka Margit 1911-re elkészülő legnagyobb művét, a Színek és éveket, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalatát. Ady Endre a „nagyon-nagy író-asszony”-nak nevezte irodalmunk egyik legjelentősebb női íróját, akit Móricz is egyenrangú írótársnak ismert el. Ez az áttörés, nemsokára jelentkezik – Török Sophie néven – Babits felesége, aztán az újrafelfedezésre érdemes Tormay Cécile, a múzsaként és költőként-íróként egyaránt ismertté vált Erdős Renée, a sikert sikere halmozó Gulácsy Irén – a sorban könnyed lektűrszerzők is, mint Bródy Lili, Hatvany Lili –, nemkülönben a méltatlanul elfeledett, de ma újraolvasható Kosáryné Réz Lola, aztán Szentmihályiné Szabó Mária, Bozzay Margit, Lesznai Anna, Lányi Sarolta, Dénes Zsófia…

E sorok írója, hogy elkerülje a további névsorolvasás unalmát, e ponton könyvespolcaira pillant. A röpke szemrevételezés eredménye, hogy a házi tékában több női szerző képviseli a honi literatúrát, mint a világirodalmat. Galgóczi Erzsébet, Gergely Ágnes, Janikovszky Éva, Jókai Anna, Károlyi Amy, Ladik Katalin, Palotai Boris, Nemes Nagy Ágnes, Rakovszky Zsuzsa, Szabó Magda, Takács Zsuzsa és Vathy Zsuzsa nevének említése legföljebb arra volna jó, hogy megnehezteljen Imre Flóra, Karafiáth Orsolya, Polcz Alaine, Rapai Ágnes, Tóth Krisztina és a többi kihagyott.

Csakhogy a látszat – ez esetben a látható irodalom – csal. Digitalizálódó világunkban egyre többen olvasnak és írnak a számítógépes világhálón, ahol kortársak és klasszikusok alkotásai egyaránt hozzáférhetők. Lesznai Anna versei éppúgy letölthetők, mint Falcsik Mária költeményei. A megfelelő lelőhelyek felderítése, persze, önmagában is kalandos felfedezőút, hiszen például a Digitális Irodalmi Akadémia internetes tárában szereplő 63 szerző közül mindössze 5 nő. Az India Gyógyszállóval a minap debütált Vincze Zita eleve blogként (internetes napló) kezdte el írni művét, amelyet számosan olvashattak, mielőtt nyomdafestéket látott volna. Kritikusa „izgalmas női regénynek, irodalomnak” tartja.

Hogy kell-e a „női” jelző? Jókai Anna az író nemét csupán színezőelemnek tartja, éppúgy, mint azt, hogy valaki vidéki, városi, fiatal vagy idős: Rakovszky Zsuzsa sem esztétikai, hanem csupán szociológiai szempontból tartja megkülönböztethetőnek a nemeket az irodalmon belül.

Nőíróktól és írónőktől búcsút véve ne feledjük Nádas Péter megközelítését sem, aki szerint minden férfiban van nő (és viszont). Meggyőzően bizonyította ezt a női álnéven is író Weöres Sándor, Esterházy Péter vagy Parti Nagy Lajos.

Legvégül pedig ne hallgassuk el azt sem, hogy az írónők között író nők is vannak. A kedvtelésből firkálgató sztárfeleség, a tornászlányból lett tévébemondó és az unalomból vagy feltűnésvágyból szintúgy könyvet megjelentető társaik munkásságát – engedelmükkel vagy anélkül – nem tekintjük irodalmi munkásság(uk) részének. Okkal tarthatnánk a Brontë-nővérek, Jane Austen, Selma Lagerlöf, Virginia Woolf és a csalóka nevű George Sand haragjától.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Nőírók, írónők és író nők”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés