B. Tomos Hajnal | Pityu, a korcs

Szépirodalom - próza

Pityu, a korcs

 

Tegnap meghalt Pityu. Tulajdonképpen úgy kellene mondanom, hogy megdöglött, mert csak egy zsemleszínű, kivénhedt korcsról van szó, aki már napok óta készült az utolsó útjára. Akkor már a tizennyolcat is betöltötte, ami kutyáéknál matuzsálemi kort jelent, de még utolsó éjszakáján is becsülettel ellátta házőrzői kötelességét. Hallottam, amint fel-felvakkant, ha kóbor macska vagy részeg ember battyog el a ház előtt. Aztán reggel ott találtuk, jobb létre szenderedve, teste még meleg volt.

Pityut apámtól örököltük s már akkor jól benne volt a „férfikorban”. Három nap és három éjszaka gubbasztott étlen-szomjan gazdája friss sírhantján s mikor hozzá akartam érni vészjóslóan morrogott. Végül mégis sikerült elcsalnom onnan egy darab szalonnával, de az is lehet, hogy önszántából adta meg magát a sorsnak. Végső soron továbbra is ott kellett szolgálnia, ahol addig: az apám házában. Csak egyetlen elvárása volt. Úgy szólítsuk, ahogy az előző – vagyis az igazi – gazdája: a Pityu első szótagját jól megnyomva, mintha ostort pattintanánk. Ha valaki hangsúlytalanul ejtette ki a nevét, a füle botját sem mozdította.

Szóval úgy mondom mégis, hogy meghalt, mert miután apám végleg elhagyott bennünket, lényegében Pityu képviselte portánkon a harmadik generációt. Olyan volt a családban, mint egy meglehetősen lerobbant, de igen bölcs öreg, mi pedig igazi családtagként kezeltük. Ebédkor mindenki félretett neki egy-két falatot azzal, hogy „ez a Pityu része”, hétvégeken ő vezette mindig a kiránduló csapatot, télen pedig a fásszínben vackoltunk meg neki, ahova átszivárgott a konyha melege. Magamban gyakran nyugtáztam, hogy a velünk töltött 7-8 év alatt szeretet és ragaszkodás dolgában többet tanultam tőle, mint egész gyermek- és serdülőkoromban apámtól, aki azt a neveléspolitikát vallotta, hogy a „kölyket” csak álmában kell homlokon csókolni, azt is a lehető legritkábban.

Most hajnali kettő az óra s itt üldögélek az ágy szélén a sötétben. Kedvem lenne kimenni a kertbe és ráfeküdni a Pityu friss sírhantjára. De tudom, sokkal gyávább vagyok annál, hogy három napig étlen-szomjan kuporogjak a hideg földön. El kell ismernem, hogy Pityu, a korcs, még gyász dolgában is felülmúlt engem.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Pityu, a korcs”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés