– Most mit vacakolsz vele? Én aztán soha nem szánok időt ilyesmire.
– Csak két perc!
– Már megint guberálsz a szekrényben? Vegyél újat!
– Rögtön meglesz.
– Egyebet se tudsz, csak varrogatsz. Vegyél mást, nem megmondtam?
– Tudod is te… Miből?
– Amiből más! Pénzből.
– Hát persze.
– Te nem értesz a szóból. U-tá-lom ezt az ócska inget!
– Csak addig, amíg a másik megszárad…
– Ilyen fukar perszónát még nem láttam. Az egész életemet elcseszed ezzel a sok újrahasznosítással. Elegem van! Állandóan a görnyedt hátadat bámulni a varrás fölött, a föstögetés fölött…, az a sok csiszolás, súrolás, koromkapargatás, folttisztítás… Elegem van! Fogom a nyugdíjamat, és elmegyek olyan helyre, ahol mást is lehet csinálni, mint magamat nyomorultul érezni!
– …
– Kussolsz, mi? Elmegyek egy öltönyben is, el én. Add ide azt a nyugdíjszelvényt, hova dugtad el a nagy rendrakásodban? Halloood? Ki látott még ilyet? Ami az enyém, az az enyém! Add ide!
– Tamás… Én… én sajnálom. Soha nem kaptad meg a nyugdíjat.
– Még hazudsz is? Megfojtalak, te nyomoronc!
– Nem számítottak duplán azok az évek… Nem lett ki.
– Hazug dög! Végighazudtad a fél életedet, te senki!
Hozzászólások