mint holmi füst illan el a lét
nyomában pernye hullik
életünk
idézőjelesre vált
legfeljebb felsejlő emlékeinkben
fénylik fel olykor egonk
lényünk megkopott
szikár felkiáltójeleinket
pohos kérdőjelek váltják
zárójeleink
mind megfakultak
magunk sem vesszük figyelembe őket
amire oly büszkék voltunk
auránk
alig dereng
nem tölti be a teret
egykor térölelő lépteink csoszogóssá válnak
meszesedő ereinkből
vér helyett savó csöpög
nyomatékos pont
szinte sosem kerül mondataink végére már
vesszők
választják el érdektelen történeteinket
nincsenek jó meg rossz dolgaink
csak szürkék
a lustán hömpölygő idő
alig különül napszakokra
nyavalyáinknak mindegy nappal van vagy éj
pultosok helyett patikusokkal haverkodunk
a garast
fogunk helyett protkóhoz verjük
a központi kérdés már nem benzines vagy dízel
hanem
melyik vérnyomáscsökkentő a menő
világunk lassan
naftalinillatba süllyed
Hozzászólások