Miközben a széles lépcsőn lefelé sorjázó muskátlikat nézte, azon gondolkodott, hogy is van ez a dolog a jellemmel, a neveléssel és a születéssel. Tyúk-tojás ügy, mi volt előbb. A Dódit ismerve az ügy közel sem látszik megoldódni. Homályos például, hogy kik a szülei, s egyébként az egész történet, a Dódié, olyan, mint egy negédes amerikai film, hogy a hideg rázza a pesszimizmushoz szokott magyar embert.
A debella macskával kezdődött. A házból senkinek se kellett Szalánkiék szürke dögje. Anyuska hívta így, aki nagyon utálja a cicákat. Lehetetlen, hogy ne tűnjön el Béla két napon belül, azután, hogy a Szalánki szülők és a két ikergyerek Angliába menekült, mondogatták a háziak. Béla, a debella szürke a folyosóra került, mintha sose lett volna gazdája, és minden reggelen, akár egy fazont váltott kakas, felébresztette nyivákolásával a ház arra érzékeny lakóit. Senki se bírta elkapni néhány napig, mígnem megtörtént a csoda, s egy vasárnap reggel a lakók arra ébredtek kilenc-tíz óra tájban, hogy aznap nem ébredtek korán. Micsoda megkönnyebbülés. Dódi befogadta Bélát, s ezért minden idő hölgy és öreg úr hálás volt neki. A kamaszok nem törődtek a dologgal, ők bármikor tudtak aludni, a pénzkereső középkorúak meg nem értek rá beszélgetni.
Erdész Bandival folytatódott, aki hasra esett a zebrán. Bandi süket volt, nehezen kommunikált, és egyedül élt. Anyuska szerint az ilyent veri az ördög, az isten egyformán, különösen a szemétláda autósok, akik a főúton száguldoznak. Erdész Bandira egy fehér terepjárós – az erőszakos pióca fajtáját mindenki utálja a környéken – rákanyarodott a mellékútról. A terepjárós elhúzott, Bandi meg ott maradt az úton részleges bokaszalag-szakadással. Dódi pont lépett ki a kapun, Bandi mellett termett, és úgy gondoskodott róla attól fogva, mintha testvére lenne. Pedig semmi köze nem volt hozzá, Dódi az elsőn lakott, Bandi a negyediken. Dódi végigvárta a hat és fél órát a szipákoló Bandival a kórház balesetijén, ő vette meg neki a mankót, és megígérte a nővérkének, hogy beadja Bandinak az első vérhígító injekciót és a továbbiakat is, ha az Bandinak nem menne. Utána hat héten át bevásárolt neki, mosdatta, pedig Bandi néha ordított is vele, ha kiborult a váratlan pénzkiesés okozta stressz miatt. Dódi akkor is mosolygott, vagy egyszerűen kiszökött az ajtón, és leballagott saját első emeleti kétszobásába.
Ekkor kezdett gyanússá válni Dódi Anyuska szemében. Nem normális ember ez. Valaki idepottyantotta. Ilyen jószívűnek lenni a mai világban! Fogadom, amilyen, minden áldott nap pénzeli a koldusokat is. Ha Anyuska látta volna, hogy Dódi tényleg csinál ilyent, csak nem napi egyszer, hanem legalább kétszer, lehet, szívinfarktust kap az idegességtől, szóval szerencse, hogy nem látta.
Dódi legérthetetlenebb akciója még váratott magára. A Keresztes Nusival tényleg nagyon kiszúrtak a szövetkezetnél. Nusi néni évek óta takarít, ilyen rendes gondnoka nem volt még a százhúsz éve alatt a háznak. De beszélik, hogy valamit a szövetkezet bizniszelhet, mióta a hordóhasú mercédeszes pali a vezetője, különben honnan telne neki ilyen kocsira is. Lényeg a lényeg, a hordóhasú főnöksége alatt Keresztes Nusi még nem kapott fizetést. Bár nyugdíjas és strapabíró asszony, ez neki is sok, az ő birkatürelme is fogytán. Minden a házból távozó és érkező lakót, aki rámosolygott, Nusi néni leszólongatott a reggeli-esti takarítás közben, hogy ő ezt az egészet abba fogja hagyja, mert alávalón becsapják. Mindenki egyetértett vele, de persze semmi sem történt.
Egyik csütörtökön viszont Anyuskának nagy újságot mondott Nusi. Ragyogott az arca, megremegett a háj a tricepszén, amint a seprűre támaszkodott. A Dódi volt, törölte könnyét. Bement, és ő nem tudja, mit csinált, senki se hajlandó elárulni, a Dódi se, a hordóhassal meg nem tárgyal, de az történt, hogy egy az egyben átutalták a számlájára az egész elmaradást. Úgyhogy lesz a Gyereknek, a kicsi unokának két hét balatoni nyaralás, végre ki tudják fizetni. Hála Dódinak.
Állítólag Dódit Karcsika, a földszinti négygyerekes család legkisebbje múltkor a bejárati kapunál hosszan csodálta. Karcsi anyukája egy házbeli asszonnyal beszélgetett, az érkező Dódi lehajolt a gyerekhez, és adott neki egy dobozos üdítőt. Azt mondják, te angyal vagy, szembesítette Karcsika Dódit a pletykával. Anyukája ekkor ért oda, pironkodva rángatta volna el a gyereket. Dódi nevetett: Ugyan, hagyja. És ha az lennék? Számít valamit? S megsimította Karcsika szőke fejét. Anyuska az egészet úgy véleményezte, hogy lám, kibújt a szög a zsákból, mégsem akkora szent a Dódi. Cinikusnak ítélte a Karcsikának adott választ, és az ilyesmi nem fér össze egy angyal jellemével. Ki tudja, kicsoda a Dódi? Még a kora is kérdéses. Az is lehet, hogy boszorkány, mert a debella Béla macska néha feltűnik az első emeleti kétszobás ablakában, és idült pofával nézi az arra járókat.
Hozzászólások