Pődör György | Áradások kora

Szépirodalom - vers

Áradások kora

 

Kiöntött a semmi, mindent sodor.
Már az egét nyaldossa szó-fodor.
Elállt a napsugár lélegzete:
miért van, ami nem létezhetne?

Lángra gyúl a már éghetetlen,
mint minta: fárosz a végtelenben!
Hétpettyes, naiv katica henyél.
Noé bárkája most egy falevél.

Itt nincsen kikötő, sem egy sziget.
Biztos talajt senki sem érzi meg,
pedig galamb-lelkünk már arra vár,
hogy legyen valahol egy barkaág!

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Áradások kora”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés