Juhani Nagy János | A csípős nyelvű vegetáriánus – 1-2.

Szépirodalom - próza

A csípős nyelvű vegetáriánus – 1-2.

1.

George Bernard Shaw (1856-1950), a híres ír-angol dráma- és regényíró a XX. század egyik legtermékenyebb színpadi szerzője, noha csak negyvenkét esztendős korában írta első színdarabját. De mert sokáig élt és szorgalmasan rótta a sorokat, negyvennél több színművet, továbbá több száz újságcikket, kritikai esszét tett közzé. Első drámáját csak az 1890-es évek elején vetette papírra, viszont a XX. század tízes éveire már sikeres drámaíró.

Szűkebb pátriájában alaposan felkavarta a korabeli angol színházi élet állóvizét első színpadi darabjaival. Európa is hamar megtanulta a nevét, Hevesi Sándor jóvoltából pedig – aki magyarra fordította és színpadra állította műveit – az itthoni közönség is korán megismerte drámáit. A magyar színházjárók több nemzedéke nőtt már fel a Warrenné mestersége, Az ördög cimborája, a Szent Johanna, a Tanner John házassága, a Pygmalion, az Olyan szép, hogy nem is lehet igaz című Shaw-darabokon. Józan, reális indítású, majd hirtelen „megcsavart” drámái közül egy-kettő minden színházi évadunkban felbukkan mostanság is.

Hogy mégsem ezekről ejtünk szót e margójegyzetben, annak oka, hogy az elszegényedett ír protestáns nemesi család fiának neve kritikusként vált ismertté. Ars poeticája? Hacsak számos aforizmájának egyikét-másikát nem tekintjük annak: „Nem kell tyúknak lennem ahhoz, hogy megmondjam egy tojásról, záptojás-e vagy sem.” Vagy mégis ez inkább: „A gyilkosság a kritika szélsőséges formája”?

Az ír színpadi szerző és kritikus határtalan szellemessége nemegyszer hökkentette meg közönségét. Aforizmavadászok és szállóigék eredetének kutatói efféle gyöngyszemekre bukkanhatnak a tekintélyes életművet búvárolva:

„Jobb az egyiptomiaknak, ha élik életüket, mintha elálmodják könyvek segítségével.”

„… a rómaiak lelke semmit sem növekedett, miközben uralmuk kiterjedt a világra.”

„De minek kellenek ahhoz egyáltalán égi hangok, amit egy patkolókovács is meg tud mondani nektek: hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg?”

„Minden olasz utcai tehetség potenciális színpadi sztár.”

„Az angol templomlátogató szereti a szigorú prédikációt, mert úgy véli, néhány keserű igazság nem fog ártani – a szomszédjának.”

„Őszintének lenni veszélyes. Hacsak nem vagyok hülye is hozzá.”

„Előbb vagy utóbb mindenkivel minden megtörténik – ha van rá elég idő.”

Ne irigyeljük azokat, akiket Shaw tollvégre kerített: csípős nyelve nem kímélt sem kor-, sem pályatársat, de még a brit miniszterelnököt sem. Utóbbinak levél kíséretében két jegyet küldött új darabjának a bemutatójára. A levélben ez állt: „A másik jeggyel vigye el barátját – ha ugyan maradt még…” Churchill ugyancsak levélben köszönte meg az író figyelmességét: „A bemutatóra nem mehetek, de néhány nap múlva okvetlenül megnézem a darabját – ha ugyan játsszák még.”

A kor- és pályatársak – színészek, írók, újságírók, kiadók – is megkapták tőle a magukét. Akár mottója is lehetne ebbéli mesterkedésének ez a mondása: „Nincs semmi élvezet abban, ha olyan embert akasztunk fel, akinek nincs ellene kifogása”. Vagy ez: „Ha egy ostoba ember szégyelli, amit csinál, mindig a kötelességére hivatkozik.”

Már világhírű író, amikor egy eléggé közepes képességű színész ajánlást kért tőle az egyik direktorhoz. Shaw a következő levélkével bocsátotta útjára a protezsáltját: „Frigyelmébe ajánlom H. W. urat. Kitűnően játszik Hamletet, Rómeót, továbbá fuvolán és biliárdon. A biliárdon a legjobban…”

New Yorkban tartózkodva Shaw egyszer elgondolkodva állt egy ablakmélyedésben, amikor odalépett hozzá egy amerikai újságíró:

– Mester, mondja meg nekem, milyen mély gondolat foglalkoztatta ebben a pillanatban?

– Azon tűnődöm – válaszolta szenvtelenül az író –, hová teszik az amerikai lányok a rágógumit, miközben csókolóznak.

Máskor, otthonában, egy fiatal író látogatását fogadta, aki megkérte őt, mondjon véleményt az írásairól.

– Csak kíméletlenül, Mester – biztatta az ifjonc a nagy gúnyolódót –, nekem van önkritikám. Ha valami ostobaságot követek el, én vagyok az első, aki szívből nevetek rajta.

– Boldog ember – válaszolta Shaw –, magának ugyancsak vidám élete lehet!

Hogy Shaw-nak magának is vidám élete lehetett-e? Gyermekkorát zavaros körülmények között élte. Iszákos apja szerencsétlen vállalkozásokba ölte minden pénzét, anyja pedig, magára hagyva a családot, Londonba ment, hogy a saját útját járja. Shaw tizennégy évesen már dolgozott, húszévesen pedig az anyja után költözött Londonba, ahol aztán már nem kellett munkát vállalnia. Talán azokban az időkben fogalmazódik meg benne: „A pénz nem minden, de a sok pénz az már valami.”

A nagy szatirikussal is megesett azonban, hogy késett vagy elmaradt egy-egy honoráriuma. Hiába volt minden felszólítás, a kiadó nem fizetett. Ezért az író elhatározta, hogy a kiadó tulajdonosát felkeresi a lakásán. Az ajtót nyitó inas, amikor meghallotta Shaw nevét, buzgón kijelentette, hogy a gazdája nincs itthon és egyáltalán nem tudja, mikor jön haza. Ám a sors úgy akarta, hogy a kiadó éppen akkor ment át az előszobán, és az író meglátta. A kínos helyzetet Shaw szellemessége mentette meg. Vidáman átszólt az inas válla fölött a gazdának:

– Tudom, hogy Ön nincs itthon, de ugye megengedi, hogy megvárjam?

A bálványokat döntögető, semmiféle tekintélyt nem tisztelő, frivol, szatirikus hangú író egész élete, egész lénye szabálytalan volt. Aforizmái nyelvén: „Néhány ember olyannak látja a dolgokat, amilyenek a valóságban, és azt kérdezi: Miért? – Én viszont nem létező dolgokról álmodozva azt kérdem magamtól: Miért is ne?” Vagy: „Az ésszerűen élő ember alkalmazkodik a világhoz. Az ésszerűtlenül élő ragaszkodik ahhoz, hogy a világot próbálja magához igazítani. Tehát minden haladás ez utóbbin múlik”.

2.


G. B. Shaw sosem végzett felsőfokú tanulmányokat („Minden szakma a laikusok elleni összeesküvés”), de – miután tíz évig a British Múzeum könyvtárát bújta – műveltsége, tájékozottsága tudós doktorokéval vetekedett. Anglia neki köszönheti Ibsent és Wagnert, akiknek művészi kvalitásait színi- és zenekritikáiban felmutatta.

„Hálából” afféle nemzeti bohócként kezelték, akinek szabad ugyan bármit kimondania, de nem kell tőle mindent komolyan venni. Pedig máig érvényes mindaz, amit a képmutatás, az álszent vallásosság, a hazug nemi erkölcs, az esélyegyenlőtlenség és a többi torz jellemvonás vagy jelenség ellen írt vagy mondott. „Úgy áll a helyzet ezekkel a politikai szükségességekkel, hogy sokszor politikai baklövésekké válnak” – jelentette ki egy ízben. Az angol rádióban pedig a következőket nyilatkozta 1939 novemberében:

– A németek mindnyájan okosak, becsületesek és hitleristák. Minthogy azonban minden németben nem lehet meg egyszerre mindhárom tulajdonság, az egyik mindegyikből hiányzik. Vagyis: aki becsületes és hitlerista, az nem okos, aki okos és hitlerista, az nem becsületes; aki pedig okos és becsületes, az nem lehet hitlerista.

Ekkor már világhírű, ne feledjük: 1935-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. Különben ezeket a kitüntetéseket sem tartotta sokra, konokul visszautasította őket, még a Becsületrendet sem fogadta el. Erkölcsi, társadalmi elveihez azonban mindvégig hű maradt. Akkor is, amikor háborúellenes röpiratai miatt az első világháború idején hazafiatlannak bélyegezték, s pályatársai még a drámaírók klubjából is kizárták. „Az a specialitásom, hogy amikor mások tévednek, nekem igazam van.”

Tévedhetetlennek hitte magát vegetáriánusként is: „Egy olyan intenzív lelkiségű ember, mint én, nem eszik tetemeket.” A vegetárius táplálkozás terjesztésének egyik legismertebb alakja leszögezte: „Semmi különöset nem tulajdonítok táplálkozási szokásaimnak, mint hogy hatásosabban életben tart, mint a húsevés, amely lényegesen drágább, rengeteg kegyetlenséget és szenvedést foglal magába, valamint az embert az állatokhoz láncolja, akik aztán az életükkel fizetnek ezért a kapcsolatért.”

Persze, nem mindig volt ez így, s nem állíthatjuk, hogy egyetlen irish stew (a szinte már ír nemzeti ételnek számító gulyás vagy ragu burgonyából, hagymából, különböző zöldségekből és bárány- vagy marhahúsból készülő fenséges egytálétel) sem csúszott volna le Shaw torkán. Bár már korán felfogta a húsevés kegyetlenségét és az „égetett állattetemek fogyasztásának” barbárságát, saját bevallása szerint 24 éves korában szakított a húsevéssel: „Shelley volt az első, aki felnyitotta szememet táplálkozásom barbár voltára, de csak 1880-ban, az első Londoni vegetárius éttermek megnyílásakor jött el az idő a praktikus váltásra.”

Attól kezdve a jeles tollforgató és szellemes kritikus nem kímélte a két lábon járó „ragadozókat”: „Amikor egy vadász leterít egy tigrist, azt sportnak hívja, de amikor a tigris akarja meggyilkolni őt, azt kegyetlenségnek.” Orvosai számtalanszor hiába próbálták rávenni a húsevésre. A maga módján így válaszolt: „Végrendeletem határozott instrukciókat fog tartalmazni a temetésemmel kapcsolatban. Halotti kocsimat ne siránkozó emberek, hanem ökörcsorda, birkanyáj, baromfiudvarnyi szárnyas és egy élő halakat szállító guruló akvárium kövesse és minden állat fehér szalagot, viseljen, tisztelegve az embernek, aki inkább elpusztult mintsem megegye állattársait.”

Egyik írótársa, a skót Sir James Barrie nem is mulasztotta el megkérdezni G. B. Shaw salátatálja láttán: „Ezt már megette, vagy még csak fogja?” A kérdezett hallgatással felelt az epés megjegyzésre, mert a vitriolos vegetáriánus egyébként is nagyot hallgatott az asztalnál. Amikor valaki ezt egyszer a szemére vetette, ő így válaszolt: „Nem szeretek evés közben vitatkozni. Ilyenkor rendszerint az győz, akinek a legrosszabb az étvágya.” Ő pedig, mint szintén egy aforizmája jóvoltából tudjuk, úgy tartotta: „Nincs őszintébb szeretet, mint az étel szeretete.”

Shaw nőgyűlölő hírében álló agglegényként pergette napjait. Amikor egyszer megkérdezte tőle valaki, hogy tulajdonképpen miért nem akar megnősülni, így válaszolt:

– A nők olyanok, mint a cigaretta – kezdte mondókáját. – Eleinte nagyon kellemesek, de aztán a sok lerakódott méreg felgyülemlik az emberben.

A szellemességéről keringő számtalan adoma egyike szerint egy társaságban egy szép, csinos, ámde nem sok ésszel megáldott ifjú hölgy lépett oda a nem éppen a férfiszépség megtestesítőjének számító íróhoz, ezzel a meghökkentő javaslattal:

– Szülhetnék önnek gyermeket. Olyan szép lenne, mint én, és olyan okos, mint Ön.

– Hízelgő ajánlat – válaszolt G. B. Shaw –, de mi van, ha fordítva történik a dolog?

Egy másik alkalommal szintén a házasság volt a téma. A házasságellenes Shaw, aki negyvenkét éves koráig őrizte agglegényi szuverenitását (akkor összeházasodott Charlotte Payne Townhenddel, a rossz nyelvek szerint azért, mert az ara vagyona lehetővé tette, hogy a férj csak az írásnak éljen), epés megjegyzést tett a házasság intézményére.

– Ha ön lenne a férjem, mérget tennék az ételébe – méltatlankodott felháborodottan a mellette ülő hölgy.

Shaw végigmérte asztalszomszédját, és így szólt:

– Ha ön lenne a feleségem, meg is enném.

Hősünk nem nagyon élt társasági életet, nagyon ritkán járt összejövetelekre. Ha néha-néha mégis rászánta magát erre, természetesen mindenki igyekezett érdekessé tenni magát a híres író előtt.

Egy alkalommal a házigazda, aki nemrég jött haza Afrikából, erőszakkal becipelte jeles vendégét a hálószobába és büszkén mutatott az oroszlánbőrre.

– Amikor célzásra emeltem a puskámat – mesélte izgatottan – tudtam, hogy valamelyikünk a porondon marad: vagy az oroszlán vagy én!

– És szerencsére nem az oroszlán győzött – vágott közbe Shaw –, ön ugyanis nagyon rosszul festene ágytakaróként…

George Bernard Shaw utolsó éveit visszavonultan töltötte Ayot St. Lawrence-i birtokán. Rengeteget dolgozott, társasági életet nem élt, alkoholt nem fogyasztott, húst nem evett, s a dohányzás szenvedélyének sem hódolt. A csípős nyelvű vegetáriánus – ezért-e, vagy a génjeibe „írt” programnak köszönhetően? – szellemi és fizikai erejét mindvégig épen megőrizte. Kilencven felett járt már akkor is, amikor megkérdezték tőle, hogy miben látja az öregkor örömeit. Így felelt: „Számomra az öregkor egyik öröme, hogy mindazokra a nőkre gondolok, akiket nem vettem el feleségül.”

Halála is jellemzően groteszk volt: kilencvennégy évesen biciklizett, felbukott és végzetes koponyasérülést szenvedett…

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A csípős nyelvű vegetáriánus – 1-2.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés