Tátrai S. Miklós | Nyúlfogás

Szépirodalom - próza

Nyúlfogás

 

Az ezerkilencszázhatvanas évek elején, a megyeri Nyárfa utca, Fűzfa utca, és azok környéke, a világvégét jelentette a Budapest belső kerületeiben lakó óvodás korú gyerekeknek. Az aprócska családi házak után kezdődő hatalmas füves terület a Szilas patakig húzódott, azután, vagy talán már előtte is, mezőgazdasági földek voltak.  A rét, ahogy természetes egyszerűséggel nevezték az ott lakók az itt-ott bokrokkal tarkított „füvest”, határtalan szabadságot jelentett a város emeletes házai közül kiszabaduló fiúknak, Öcsinek és Sanyinak. Örömmel csatlakoztak unokatestvérükhöz Lackóhoz, aki őslakosként náluk sokkal jobban ismerte a rét titkait és lehetőségeit. Az öt-hat éves fiatalemberek komolyságával választották ki a parancsnokot maguk közül, és határozták meg a mindenkori gyülekezőhelyet, amely a háromfős létszám miatt sosem volt zsúfolt. A katonás játéknak csak a fantázia szabott határt, amely olykor kimeríthetetlennek és veszélyesnek tűnt. Nem ismerhették még a későbbi nagysikerű Gombháború című kedves francia filmet, és az abban szereplő legénykéket, de a csúzli szeretetében így is azonos hullámhosszon voltak. Javukra írandó, hogy sosem használták egymás, vagy mások ellen, és célba is csak elvétve találtak, de azért egy-két szerencsétlen madár bánta a találkozást.

Rendszeresen tartottak lovagi viadalokat, amelyek kardoknak és lándzsáknak kinevezett botok összecsapását hozta. Azokat persze tartani, fogni kellett valakinek, és a kezek, a felsőtestek a legnagyobb óvatosság mellett sem voltak biztonságban. Az óvatosságra pedig csak ritkán lehetett számítani a játék hevébe merült kiskatonáktól. Olykor-olykor bizony fájdalmas kiáltás, sírás szakította meg a küzdelmet, amelyet rövid ideig tartó duzzogás követett. Alattomosság, vagy a fájdalom szándékos okozása nem szerepelt a repertoárban, így a békülés és újabb közös kalandok keresése is könnyen ment. Valahogy más világ volt akkor, a három kisfiút nyugodtan el lehetett engedi akár felügyelet nélkül is a nagy rétre. Persze azért ez nem egészen így volt. Lackó szülei komoly felelősséget éreztek a rájuk bízott gyerekekért, és igyekeztek őket szemmel tartani. Ügyesen és kedvesen, észrevétlenül próbálták ezt megtenni, ami többnyire sikerült, így nem, vagy csak alig csorbult a fiúk önállósága, kreativitása. Észrevétlenül alakult ki az egyre szorosabb barátság, amely felnőtt korukban is megmaradt.

Az egyik napon – ahogy mondani szokták – ördög bújt a fiúkba, és egyik elképesztőbb ötletet a másik után agyalták ki. Gyuszi bácsi, Lackó apukája, aki furfangos ezermester hírében állott, aggódva látta, hogy itt most tenni kell valamit a harcikedv megfékezésére. Több manipulatív módszerrel kísérletezett a siker érdekében, de kudarcot vallott. Öcsi vagy Sanyi mindig tiltakozott a javaslat ellen. Ennek legfőbb oka az titok volt, hogy aznap délutánra huszáros csínyt terveztek. Hátulról, a rét felől, átmásznak Sárikáék kerítésén, és megdézsmálják a cseresznyefát. Nyilván kérésre is kaptak volna a gyümölcsből, de abban semmi izgalom nem lett volna, a kerítésen át azonban igazi férfimunkának tűnt. Érezték ők, hogy ez valójában lopás, de csak akkor – gondolták –, ha észreveszik őket. Na, és ebben volt a kihívás. Már-már úgy tűnt Gyuszi bácsi feladja, amikor zseniális ötlet pattant ki a fejéből. A fiúk vadászszenvedélyére építve a nyúlfogás szépségeiről győzködte őket. A réten vadnyulak laktak. Nem nagyon sokan, de éppen elegen ahhoz, hogy itt is, ott is látni lehessen egy-egy futó tapsifülest. Nem csúzlival kell – oktatta Gyuszi bácsi az egyre érdeklődőbb szemű legénykéket –, hanem sóval. A fiúknak eszükbe sem jutott, hogy kételkedjenek, vagy elgondolkodjanak a tanácson, miszerint sót kell szórni a nyúl farkára, és azután meg lehet fogni! Ha egy bölcs ezermester ezt úgy mondja, akkor az biztosan úgy is van! Irány a konyha!

A jólelkű nagymama igen meglepődött, amikor az unokák szatyrot és sót kértek tőle. Amikor azonban meghallotta milyen célból, azonnal készségessé vált, és gyorsan befordult a kamrába, nehogy meglássák mosolygását. Elégedetten bólogatott veje javaslatára. Maga is nagyon jó ötletnek tartotta. Nyugodtak, óvatosak, csendesek lesznek a fiúk, persze kérdés: meddig.

A három kisvadász valóban óvatosan és csendesen elindult. Meg-megálltak, szemlélődtek, figyelték a nagy füvest, ahol valóban időnként megjelent egy nyúl, de olyan hamar el is tűnt. Próbáltak futni utána, de hamar rájöttek, hogy ennek semmi érteleme. Taktikát változtattak, és odalopakodtak a bokrokhoz. Alálestek, hátha ott szundikál a nyuszi. Ha tudták volna, hogy nem a nyuszi, de a Gyuszi kajánkodva lesi őket a kerítés mögül, bizonyára földhöz vágják a szatyrot, de ezt nem tudhatták. Lassan kimentek a furfangos ezermester látóköréből. Már egészen messze jártak a házuktól, amikor találkoztak Elemér bácsival, a nyugalmazott századossal. A kedves kis öreg érdeklődve figyelte tevékenységüket, majd vidám nevetéssel nyugtázta, hogy Gyuszi bácsi tanácsa szerint nyulakra vadásznak. A két férfi jó barátságban volt, szerették egymást is megtréfálni. Elemér bácsi agya azonnal dolgozni kezdett. Nagy kerülővel, hogy véletlenül se lássák meg őket Lackó szülei, elmentek Elemér bácsi házához. Amikor a százados nyugállományba vonult a lövészektől, akiket köztudottan „nyulaknak” nevez a katonai tréfa, egy nagy házinyulat kapott ajándékba vicces kollégáitól. Váratlan ötlettel úgy döntött, hogy megtartja, és nyulakat fog tenyészteni. Így is történt, néhány év múlva tekintélyes állomány szuszogott a ketrecekben. Kivett egy nagyobb termetű szürkés színűt, beletette a szatyorba, és elmagyarázta mi a teendő annak érdekében, hogy jól becsapják Gyuszi bácsit. A fiúknak egyre jobban tetszett az ötlet, boldogan és vigyorogva bólogattak.

Lackó, Öcsi és Sanyi visszamentek a rétre. Lassan kényelmesen ballagtak a ház felé. Nem akartak hamarabb odaérni, mint Elemér bácsi, aki az utca felől ment, mintha csak éppen arra járna. A ház sarkánál aztán megint taktikát változtattak és hangos „Megvan a nyúl! Megvan a nyúl!” kiáltozással rohantak. Valósággal feltépték a kiskaput és kiváló színészi alakítással penderültek az udvar közepére. Egymás szavába vágva mondták, dehogy mondták kiabálták, hogy a bokor alatt aludt a nyúl, Sanyi megsózta, Lackó megfogta, Öcsi a szatyrot tartotta! Gyuszi bácsi elképedve hallgatta őket, csodálkozva nézett Elemérre, és döbbenten bámulta a bizonyítékot, a szatyorból kikandikáló nyúlfüleket. Képtelenségnek tűnt, hogy a három gyerek nyulat fogjon, hacsak, hacsak nem egy elhullott példányról van szó! Ettől megrettent, kikapta a szatyrot a meglepett Öcsi kezéből és kiborította szegény nyuszit. Ekkor már senki sem tudta türtőztetni magát, és egetverő nevetés, mit nevetés: röhögés verte fel az utcát, amihez két-három másodperc múlva a helyzetet felismerő Gyuszi bácsi is csatlakozott!

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Nyúlfogás”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés