Csák Gyöngyi | Álomnapló (részletek) – 22.

Szépirodalom - próza

Álomnapló (részletek) – 22.

III. 15.

G-vel az előszobában ebédelünk, a második fogás után igyekszem leszedni az asztalról a tányérokat, sietnék dolgozni a laptophoz, bizony van mit tanulnom, és ismételnem, mert az öregkori butulás egyre jobban elbánik velem. G. orrát lógatva továbbra is csak ül az asztalnál, nem siet a géphez. Kérdezem is, hogy mi a baj?
Az, hogy elfelejtettél desszertet adni, ilyen még nem fordult elő egyetlen ebédnél sem – mondja csalódottan. Hirtelen német barátnőm és férje jutottak eszembe, akik együtt több mint három mázsát nyomtak, de ők is így ültek az asztalnál, amikor nálam nyaraltak.
Elmondtam nekik, hogy gulyás meg palacsinta lesz az ebéd, nagyon örültek a menünek. A leves után azonnal feltálaltam egy nagy jénai tálban a más-más ízesítésű palacsintát, igencsak csodálkoztam, hogy türelmesen várakoznak, hozzá sem nyúlnak a palacsintához. Kínálom őket, egyenek második fogást is. Még mindig csak ültek. Miért nem esztek? – kérdezem.
Wo ist gulás? – kérdezi Nelly.
Most ettétek meg az utolsó cseppig sok…, mire Nelly barátnőm elmagyarázta, hogy náluk a gulyás pörköltet jelent, azt várják ilyen kitartóan, savanyú arccal láttak hozzá a palacsintához, hiszen nem azt kapták, amit vártak.
-Most  G-nek mondom, hogy nem voltam boltban, de majd kárpótolom valami finomsággal.
Jó – akkor legalább főzz egy pudingot – kérlel kérlelhetetlenül – nem úszom meg, előszedem a hozzávalókat.

*

Írótáborban vagyok kedvenc költőm társaságában. Feltételezem, legalább olyan fontos számára is itt létem, hátha közeledhetünk egymáshoz, talán többet szeretne tudni rólam, meg írásaimról.
Gondoltam, beleolvas valamelyik könyvembe, talán javasol néhány folyóiratot, ahol fogadnák munkáimat, – de nem siet, mert kezdődnek a különböző programok, én meg követem, mint az árnyék, de elunom az egészet, mert látom, hogy időzavarral küzd, ideges, mindig siet valahová…

*

III. 16.

Most is vidéken téblábolok, gyakran vándorlok álmaimban. Az út célját nem ismerem, idegen emberekkel tartok valamerre, az út két oldalát figyelem, erre rétnek, a réten  meg ezernyi mezei virágnak kellene nyílnia emlékeim szerint, de se mező, se virág, inkább sivatagra emlékeztető letarolt földek sárgállnak, amerre szem ellát. Egy sárga falba vájt pinceszerűséghez érünk – itt fogunk aludni szól valaki a háttérből, ez lesz a pihenőhelyünk. Felsorakozunk a bejáratnál, amikor észreveszem, hogy a földbevájt lakás oldala csupa homok, ebben a homokban feltűnően világítanak az apró kristályszemcsék, annyira azért nem vakítanak el, hogy ne lássam a zöldesbarna, körtényi állatokat, békára emlékeztetnek ugyan, de nem azok, szorgalmasan marcangolják szét a homokfalat, ahonnan óriás hernyóbábszerű lények gurulnak elő, ezek az ismeretlen állatok utódai lehetnek, mert szoros láncot alkotva veszik körül őket.

*

IV. 26.

Ismeretlen kör alakú épületben járkálok, de csak a második emeletig merészkedek, mert nagyon magasan vannak egymástól a lépcsőfokok, liftfóbiám miatt szóba sem jöhet a könnyebb megoldás.
Szomorúan, mondhatni csalódottan járkálok a nagy táskákkal vállamon, hiszen az itt lakó rászorulóknak hoztam csomagokat, ruhaneműt meg édességet a gyerekeknek. Szorgalmasan nyomkodom a csengőket, a legtöbb helyen mosolygós emberek fogadnak, átadom a kis csomagokat, vannak, akik előttem bontják ki azokat és köszönik a váratlan ajándékot. A méltatlankodó harsányaktól önként vonom meg a csekélységet, elnézést kérek, hogy rossz helyre tévedtem, a savanyú arcú morgók káromkodva csapják be előttem az ajtót. Nem bántódok meg, visszamegyek a kedves emberfajtákhoz és köztük osztom szét az így megmaradt csomagokat, örömük lehet, mikor a postás kétszer csenget…

*

A következő álomfoszlányban egy óriás, foltos magyar zászlót áztatok a fürdőkádban. Sokáig dörzsölöm, mire a foltok eltűnnek, fél szárazon vasalom, szinte újjá varázsolódik.
K. A. egykori kedves tanítványom alig várja, hogy átadjam neki. Köszönöm a csapatzászlót, mert viszem az esti meccsre. Azzal megpuszilgat és eltűnik előlem.

*

IV.12.

Műsoros estre készülődök, rémülten veszem észre, hogy a kulisszák mögött van régi riválisom, a nagy ötletlopó, akit darázsdereka, festett haja, szoláriumban barnított bőre még mindig vonzóvá teszi. Odajön hozzám, kedélyesen köszönt, aztán rövid gondolkodás után hozzálát külsőm átalakításához, a hajammal kezdi, fésül, cibál, sminkelni próbál, de nem engedem, nem tudom elviselni az idegen anyagot magamon, csak maszknak érezném, mely mögé elbújok… ő megérti ellenállásom, aztán egyre lehetetlenebb göncökbe próbál öltöztetni, egy fotós minden ruhaváltásnál kattingat – én csak lázadok, hiába bizonygatja, milyen csinos vagyok, nem tudom mi lett a hadakozás vége…

*

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Álomnapló (részletek) – 22.”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés