A kilencvenes évek elején találkoztam Pali bácsival. A kálváriadombon a részben ledőlt, megrongálódott stációk között haladtunk a feldúlt kápolna felé. Közben beszélgettünk. Kezdő újságíróként egy kis cikkhez gyűjtöttem az anyagot egy rövid életű lapnak az elhanyagolt, szándékosan megrongált építményekről. Bizakodóan, most azt is mondhatnám jövőbelátóan, nagy élettapasztalattal maga mögött előrevetítette a közeljövőt. Csodáltam optimizmusát. Sétánk során olyan „apróságokra” hívta fel a figyelmem, amik számomra, egy fiatal protestáns (unitárius) hívő számára szinte észrevehetetlenek voltak.
Aztán teltek az évek, évtizedek. Többször találkoztunk az utcán. Fejet hajtva fogadta protestáns köszönésemet. Sosem vette zokon, hogy nem „Dicsértessékkel!” köszöntöttem.
Jóságos arca a mai napig megmaradt az egyre romló memóriámban.
Engem is beszippantott a közösségi média. Nemrég a Facebook-on egy rövid hírre akadtam.
Szalay Lajos nyugalmazott református lelkész emlékezett meg a napokban 89 évesen elhunyt Kele Pál atyáról.
„Aki elment, Az Haza ment Jézushoz.”- búcsúzott sorstársától.
Ekkor döbbentem rá, hogy ez az igazi ökumené!
Hozzászólások