Kő-Szabó Imre | Morzsolt kukorica

Szépirodalom - próza

Morzsolt kukorica

A naptár szerint 1951. novemberét írták, amikor a szőke, kissé elhízott Tömör Tamás, aki a többiekkel az általános iskola nyolcadik osztályában koptatta a padokat, azzal állt elő, vegyenek totószelvényt és töltsék ki. Először nem nagyon tetszett a többieknek, de aztán egy hét múlva, vettek egy-egy szelvényt. Akkor az ára 3,30 forint volt. Két hasábos, rajta tizenkét mérkőzés párosítása és négy pótmérkőzés. Tehát akkor a szabályok szerint tizenkét mérkőzést kellett eltalálni, egy függőleges oszlopban. Három nyerőosztályra fizettek az akkori felosztások szerint. A biztos tippek érdekében az egyik srác még egy sárga újságot is vett. A papír színe miatt volt ez sárga, benne az összecsapó csapatok jelenlegi tabella állásáról, a korábbi mérkőzéseik eredményeivel, gólarányokkal és még javaslatot is tett a várható kimenetelre a szerkesztő. Volt, ahol konkrét fix eredményt prognosztizált, de volt két, sőt három esélyes is, a tippadó sem tudta eldönteni mi lesz a végeredmény. A sárga újságot forgatták, kézről kézre adták. Mindenki próbálta összeállítani a saját verzióját. Azért volt izgalmas a totó kitöltése, mert Zaki Zoli is, meg Tömör Tamás a többiekkel együtt, úgy ismerték a magyar fociban közreműködőket, mintha családtagjaik lettek volna. Az iskola előtt az osztályból nyolcan is összegyűltek egy padon. Egyik fele ült, a többiek álltak. Zaki Zoli ismertette a fogadószelvényen szereplő mérkőzéseket.

– Játszik az NB I-ből a Bp. Bástya a Csepel ellen, a Dorog a Bp. Kinizsivel, a Szegedi Petőfi a Győr ellen. Itt megszakadt a felsorolás, mert Tömör Tamás a Bp. Bástya mellett tette le a voksát.

– Nekünk győzni kell a Csepel ellen. Olyan játékosokat nem lehet legyőzni, mint Lantos, Zakariás, Sándor Csikar, Hidegkúti, meg Palotás, hogy csak a nagyokat említsem. A Csepelnél egy jó játékos van, a Czibor Zoli. De egy fecske nem csinál nyarat, mondja a mondás – tette még hozzá.

– Persze a Bástya edzője sem nulla! – mondta egy srác a padról. A többiek csak néztek. – Bukovi Márton! – tette még hozzá.

– A Bp. Dózsa Várhídi, Szusza, Tóth Mihály vezényletével lesöpri a pályáról a Sortext – folytatta Zaki.

– A Dorog is győzni fog! – erősködött egy szeplős, szőke fiú.

– Miért állítod olyan biztosan? – kérdezte Tömöri Tamás. – Ott játszik Buzánszki, meg a fiatal Szűcs Lajos! – mondta és arca felderült. – Várd ki a végét! – szólt közbe egy álldogáló nyurga gyerek.

Tasy Feri csak sóhajtozott, egykedvűen ült a padon.

– Neked meg mi a bajod? – Kár, hogy az én csapatom, a Honvéd, nem játszik a totóban, mert ők biztosan győznek.

– Miért vagy ebben olyan biztos? – kérdezte Zaki.

– Olyan csapatot nem lehet legyőzni, ahol olyan játékosok rúgják a bőrt, mint Bozsik, Buda II, Kocsis, Puskás, Loránt. A kapuban pedig Grosics Gyula áll! Ezt a többiek is egyhangúan elfogadták. Tasy Feri arca erre mindjárt vidámra váltott.
A jelenlévők a góllövőlistán is elmerengtek, a sárga újságot lapozták, Jámbor Sanyi ismertette:

– Első a Kocsis 30 góllal, Palotásnak 25 gólja van, Szusza 22-őt rúgott, Hidegkúti meg Puskás 21-21 gólt.

– Aratnak a srácok! – Összegezte Tulkán Pista és felállt.
Aztán tovább böngészték a totószelvényt. Jámbor Sanyi felsorolta, hogy milyen mérkőzésekre kell még tippelni.

– Játszik még az NB I-ből a Salgótarján a Szombathellyel, a Tatabányai Bányász a MÁVAG ellen – folytatta a felsorolást. Aztán NB II-es csapatok következtek, olyanok, mint a Győri VM, Csepeli Szikra, Kinizsi Dohánygyár.

– Jó kis mérkőzések lesznek! Nem könnyű tippelni ezekre! – mondta a szeplős, szőke fiú és ingatta a fejét. Aztán szedelőzködtek, mert megszólalt a szünet végét jelző csengő.

Zaki Zoli életében először töltött ki ilyen szelvényt, meg is mutatta a saját elképzelését, mondta, nem titok. Ha valaki lemásolja, akkor két tizenkettes lesz és feleznek az erre az osztályra lebontott összeg felett. Ebben a tippvariációban nem hitt senki, csak ő. Be is írta tippjeit a többiekkel együtt és bedobták a szelvényeket a posta előtt lévő piros ládába. Akkor még nem üzemeltek totózó-lottózó irodák. Várakoztak, a mérkőzéseket többségében vasárnap játszották. Kivétel nélkül hazai fordulók voltak ezek. A mérkőzések eredményeit, majd a totó helyes tippjeit vasárnap este a Kossuth Rádió huszonkét órás hírei után közölték. Zaki Zoli el is felejtkezett erről, másnap reggel értesült az eredményekről. Itt azonban az volt a baj, hogy Tömör Tamás csak az első hat mérkőzés eredményét tudta, mert közben apja elzárta a rádiót, mondván: – Ezt a hülyeséget már nem hallgatjuk!
Zaki elé tette a hat eredményt, ő megnézte a szelvényt, mint a hat zsinórban passzolt. Ekkor futott végig rajta egy soha nem tapasztalt izgalom és remegés.

– Mi lesz akkor, ha a következő hat mérkőzés eredményét is eltalálom? Az szinte hihetetlen, ez az ő életében még sohasem alakult úgy, hogy az igaz legyen. Eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha sok pénzt nyerne? Venne valamit, de mit? – Egy házat! Egy szép ruhát? Egy karórát? Egy frankó biciklit? Versenybringát? Nem tudta eldönteni, mit! Akkor még nem gondolt az ember autóra, mert a faluban talán három volt összesen. Külföldi utazás eszébe sem jutott, hiszen nem vágyott ő messzebbre, mint a falu határa. Ez a távolság is megerőltető volt, szokásaihoz képest.

Az izgalom délutánig tartott, mert akkor a postáról Tömör Tamás, akinek az apja kocsmáros volt, több volt a zsebpénze, hozott egy sportújságot, benne a hiányzó hat eredménnyel. Láss csodát, a hátralévő hat is, sorról sorra passzolt. – Hurrá! Tizenkét találatom van! – kiáltott fel Zaki, aki ezt el sem merte képzelni. Innentől kezdve már csak az volt a lényeges, mennyit nyert? A többiek el sem akarták hinni, érezte, irigylik ezt a nyereményt tőle. Kedden derült ki, mert akkor még nem tartották számítógépen nyilván a szelvényekbe írt ikszeket, mint napjaikban. Ez a pénz tulajdonképpen mennyi és mennyit ér? Erre gondolt, gyerekfejjel Zaki. Visszapillantani talán egyszerű, ugyanis ebben az évben szűnt meg az élelmiszerekre bevezetett jegyrendszer. Szabad lett a kereskedelem, a boltban lehetett kapni kenyeret (2,80 Ft-ért), cukrot (11,20 Ft-ért), tejet (3 Ft-ért). Érzékeltetve az eltérést, abban az időben egy Szász Endre képért 80.000 Ft-ot kértek. Divat volt a színes mintás ing, a csőnadrág, meg a vastagtalpú cipő. Zaki ilyenekre nem vágyott, ez eszébe sem jutott.

Szóval a végeredmény szerint tizenkét találatot akkor több mint ötven fogadó ért el, ezért a nyeremény fejenként csak 960 forint volt. Ez akkor egy jó, értékes havi fizetésnek felelt meg.

Budapesten, akkor a befutott totó eredmények alapján, készítettek egy leolvasó sablont az értékelőknek, és azt egyenként a szelvényekre illesztették. Így kapták meg az eredményeket, hányan értek el 12 találatot, 11-et és 10-et. Ezt akkor a Totózó Központban több mint száz ember szelvényenként vizsgálta felül.

A nyereményt a postás hozta. Nem azonnal, pár hét múlva. Meg akkor még a fogadási szelvény hátoldalára a fogadó odaírhatta nevét, címét. Nem titkolták a nyereményeket, meg még nem volt olyan összeg, amely milliárdokra rúgott volna. Anyja vette át a pénzt. Mikor Zaki hazajött, anyja a konyhaasztalra leszámolta az összes pénzt. Tudta, hogy ez a totónyeremény, mert elmondta otthon fogadását. Tágra nyitott szemmel nézte a kilenc darab piros százast meg egy barna ötvenest, egy zöld tízes kíséretében. Ennyi pénzt együtt még életében nem látott. Villódzott is a szeme előtt a leterített pénzsor. Azon gondolkozott, mit csináljon most? Tegye el a pénzt, adja oda anyjának, mert a fater is mindig odaadja, mikor hazahozza a fizetését. Mondta is: – Tegye el, majd még beszélünk róla! Kiment a konyhából az udvarra, úgy tett mintha ez egy egyszerű történet lenne. Közben belülről feszítette a nyeremény összege. A fater ennyit nem szokott hazahozni, valamivel kevesebbet. A muter pedig beosztja, jut mindenre, ami kell. Nem egy matematikai zseni, de azzal a hat osztályával, meg a józan logikájával, még tud számolni. Úgy szokták mondani: – Osztani, szorozni, összeadni, kivonni és megvan a végösszeg, mennyit mire lehet költeni. Szóval, Nobel-díjat is érdemelne, legalább az azzal járó svéd koronából, többre jutna a család. Zaki most, hogy a pénz már birtokon belül van, gyerekfejjel csak arra tudott gondolni, szívesen venne egy nagy tábla csokoládét, melyet egyedül falna fel. Mit venne még? Hirtelen nem tudott válaszolni. Talán venne mindjárt egy karórát. Kóródi Péter már régóta büszkélkedik egy Doxával, az apja vette neki, aki orvos, megteheti. Ha neki is lenne, ő lenne a második menő srác az osztályban. Na, majd meglátja. Azt tudta, a családi szabályok szerint, hogy ezt a pénzt egyedül úgysem költheti el. A családi tanács ezt úgy is megvitatja. A faternak vannak jó ötletei, meglátásai. Nem mintha ő lenne a fő okos, de józanabban gondolkodik mindenkinél. Adódott ez a foglalkozásból is. Vasutas volt és ott ahol futkároznak ide-oda a vonatok, jelzők piros, zöld fényei irányítják közlekedésüket úgy, hogy ne ütközzenek össze. Ott aztán megfontoltnak kell lenni, semmi hebehurgyaság, mert annak mindig rossz vége szokott lenni.

Este az öreg meg is jött a szolgálatból. A vacsoraasztalnál a nyeremény volt a fő téma. Ő is kézbe vette és megszámolta a százasokat, az egy ötvenessel, meg a zöld tízessel egyetemben. Tehát most kézzel tapintotta a valós összeget. Számára ez azért volt fontos, mert egy százassal több volt, mint amit ő szokott kapni a MÁV-tól, havonta. Két részletben. Tehát egybe ennyit még nem látott. Mi legyen a pénzzel? Ez volt a legfontosabb kérdés ezen az estén. Mivel az öregnek több információja származott a világról, azt mondta: – Holnap körülnézek, mit lehet tenni! Úgy érezte, ez szép összeg, jól is jött a családnak, de jobb lenne fialtatni, de hogyan, azt még nem tudja. Rendes volt, mert megkérdezte tőle, mit szeretne? Ő az órát említette. Tudta, hogy az öreg támogatni fogja, mert a szobában volt egy nagy kerek rugós óra, melyet csak ő húzhatott fel, kétnaponta, este hatkor. Ez mindig egy szertartásféle volt az öreg részéről, ebben a család nem szólhatott bele.

Eltelt egy hét, szó sem esett a nyereményről. Mindenki a másiktól várta a fejlemény alakulását. A hatodik nap után, mert az igazi teremtéshez hat nap kell, az öreg előállt a megoldással. – Tájékozódtam, befektetjük a pénzt. Most a csöves kukorica a jó termés miatt 20 forint mázsája. Ebből a pénzből veszünk 48 mázsa kukoricát, elfér a padláson. Ott jó helye van, szerencsére nincsenek egerek. Várunk vele egy évet, lemorzsoljuk és így legalább a duplájáért el tudjuk majd adni.

Megvette a kukoricát, felhordták a padlásra. Nagy részét beterítette a sárga csövek sokasága. Telt az idő, száradt a kukorica. Kerítettek egy kézzel hajtható morzsolót, melybe a csöveket felülről csak bele kellett tenni és a nagy kerék hajtásából forgatva, a kukoricacsőből a bütykök kipattintották a szemeket. A csutka alól kiesett. Ezzel teljesült is a morzsolás. Persze az összes lemorzsolása eltartott pár hónapig. Apja kiadta neki, hogy naponta egy-egy órát foglalkozzon ezzel. Zaki pedig kötelességének érezte, hogy teljesítse apja óhaját, szorgalmasan morzsolta a kukoricát. Osztályozta is, külön öntögette egy letakarított részre a morzsolt, szemes kukoricát, másik részre a csutkákat. Örömmel szemlélte, ahogy nőtt a szemekből felhalmozott kupac. – Ebből biztos jó pénz lesz! Csak az öregnek bejöjjön a számítása!

Eltelt egy év, de a morzsolt kukorica ára, talán a vétel duplájára ment csak fel. Kicsit szívta is a fogát az öreg, hogy nem vált be kellően a számítása. A bölcsebbek, akik a mezőgazdasági termények kereskedésében jártasabbak voltak, mondták is: – Ha jó helyen van, akkor ne siesse el. Várjon vele még egy évet, mert nem mindig a bőség jellemző a termésre. A kukorica morzsoltan ott pihent a padláson, a napok teltek. Az álmok már kezdtek foszlani. A karóra is eltűnt, talán már nem is vágyott rá. A következő évből az maradt meg számára, hogy hónapokon keresztül nem volt eső. A föld olyan szárazra szikkadt, hogy a kapát nem lehetett belevágni. Az elvetett kukorica egy rövid szárat hajtott, rajta apró csöveknek szánt hajtások. Ősszel csak itt-ott törtek kukoricát, a hiány meg is mutatkozott az árában. Az öreg most lépett színre. Jól gondolkodott, még ha egy évvel el is kellett halasztani a végkifejletet. Az ötlet őt igazolta. A morzsolt kukorica ára, szinte „arany” árába szökkent. Mázsánként 400 forint volt. Meg is csinálta az üzletet, 15 mázsa lett a morzsolt kukorica, az öreg le is tette a konyha asztalra az érte kapott 6000 forintot. A családnak még a lélegzete is elállt. Szinte szóhoz sem tudtak jutni, nézték egymást, meg a piros százasokból, mert ugye ekkor ez volt a legnagyobb címlet, az asztalra leterített kavalkádot.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Morzsolt kukorica”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés