A 8:23-as vonattal érkezett.
Nem így tervezte, de lekéste az előzőt, mert annyi mindent kellett még elrendeznie indulás előtt. Rosszul kalkulált az idővel.
Semmi baj, gondolta, majd valahogy elfoglalja magát a pályaudvaron. Megvette az Ést, ivott egy kávét, olvasott kicsit és már be is állt a szerelvény. Végig egyedül lehetett a kocsiban, ezért most külön hálás volt.
Miután leszállt, megpróbált életet lehelni elgémberedett tagjaiba.
Begombolta a kabátját, körülnézett.
Csodálkozva vette tudomásul, nem várja senki, pedig úgy beszélték meg, hogy már az állomáson találkoznak. A vonaton küldött esemesére is kedvező választ kapott, senki nem bánta, hogy késni fog. Ez legalább jó hír, nem okoz gondot.
Tíz perc várakozás után az jutott eszébe, vendéglátóinak közbejöhetett valami, hát, egymaga indult útnak. Jól emlékezett a végtelenül hosszú járdára, tudta, hogy az egyenesen a házhoz vezet. A hatalmas kaput is fel tudta idézni, de hogy mi volt ráírva, arra már nem emlékezett.
Egyenletesen lépett, egyenletesen lélegzett. Szeretett itt.
Volt a levegőben valami különlegesen egészséges, minden belégzés maga volt az egészség.
… és az út menti virágok, hát, azok voltak csak igazán szépek! Leírhatatlanul élő színek és illatok! Öröm volt a hosszú út minden perce. Ugyanezt érezte tizenhét évesen, csak akkor talán még ennél is könnyedebben szedte a lábát.
Negyvenkét év telt el azóta, mégis, mintha állna az idő, itt semmi nem változott.
Már látta a kaput.
Messziről észrevehető díszei csillogtak a napsütésben.
… és igen, a tábla is ugyanott volt még. A múltkor nem tudta elolvasni, talán most sikerülni fog. Igen, már látja!
Érdekes, hogy nem tette föl az okulárét, mégis világosan ki tudja olvasni, még ebből a messzeségből is:
VISSZA KELL MENNED!
Mi?
Ezt nem érti.
Lehet, hogy mégsem jól látja? Közelebb érve újra olvasni kezdte.
VISSZA KELL MENNED!
Volt még valami apróbetűs rész is, de azt ebből a távolságból nem volt képes elolvasni.
Kinyitotta a szemét.
Nem tudott megszólalni.
Ketten, a kórterem kis asztalánál ülve arról beszélgettek, milyen csoda, hogy sikerült az újraélesztés. Itt van a családja és itt vannak a barátai…
Nem érti az egészet, épp, mint tizenhét évesen…
* „Ha úgy tűnne, hogy késik, te akkor is kitartóan várj, mert eljön bizonyosan, eljön, és nem késik!”
Már emlékszik!
Ez volt az apróbetűs rész…
* Habakukk 2:3
Hozzászólások