Nászta Katalin | csak összehúztam a lábamat

Szépirodalom - vers

csak összehúztam a lábamat

én vagyok egy független man
érti?
nem tudni rám ragadni semmi
én szabad lenni, free
merre akarok, megyek
én lenni kívül nem bent
tudja?
utcán aludni, enni, mint kutya
csak hátam vetni padnak
lábam nem érzeni falakat
én nem lenni rossz, én okos
nem fog emberi mocsok
saját rongyokban fekszem
én lenni szabad levegőben
nincs kocka rács se betonrúd
rég nem jár már rám a rúd
alatta fekszem ki magam
nem ajánlani senkinek magam
este hideg, nappal süt, ha nem es
én nem volni soha nemes
én csak motyogni, hallgatni
nem tudni élni csak jól halni
összehúztam a lábamat
elférni tőlem ki halad

2019. október 31.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

2 hozzászólás van ehhez: “csak összehúztam a lábamat”


  1. Remekül van megírva, de hol találkozol ilyen sorssal? Nekem ez a beszéd nem jöhet egy magyartól. Pedig tudtommal hajléktalanság mindenütt van.
    A potenciálisan hajléktalan külfödieket Magyarországon már a határnál “elszállásolják”, 2015-ben pedig a sokat szidott Mutti kihozta őket az M1-es mellől.

    Hozzászóló: Grossmann Péter | 2019. november 1., 04:55
  2. Láttam magyar hajléktalanokat is, nem is egyet. Igaz, mostanában már ritkán találkozom velük a bevásárlóközpontok körül, eltűntek valamerre – de hogy nem szívódtak fel, az biztos. Én meg nem járkálok arrafele, ahol talán ott vannak. A versem nem szűkül egy bizonyos helyszínre, térre, országra…

    Hozzászóló: Nászta Katalin | 2019. november 2., 17:31

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés