Nászta Katalin | Egy élet és – egyelőre – két regény

Kultúra, művészet

Egy élet és – egyelőre – két regény

Hartmann Miklós: A széna illata, 2017 – Örömóda, 2019

Próbálj úgy írni, hogy ne politizálj.

Egy kedves 90 éves hölgy telefonált be a Kossuth rádió délelőtti adásába, erről jutott eszembe a fenti mondat. Sűrűn emlegette, hogy nem politizált soha, most sem és ezzel a megjegyzésével azonnal politikussá vált hozzászólása. T. i. ezzel azt üzente, hogy „annak ellenére”, „mégsem akarok”, a „mai trendnek megfelelően én nem…” stb. Csak elmesélte, ő annak idején hogy nevelkedett, hogyan nőtt fel, és ezzel tökéletesen véleményezte a mostani kor nevelési szokásait… Átfutott az agyamon: lehetetlen kivonni magad a „politikából”, ha már egyszer nyilatkozol, megszólalsz.

Két, sőt már több könyv áll az asztalomon, amiről kritikát, recenziót kellene írnom – némelyiket önként, mást felkérésre és szembesülök a dilemmával: hogyan írjak úgy, hogy ne politizáljak? Ki tudom-e vonni magam alóla, mikor már lassan a főzés tudománya sem lesz politikamentes…

Egyik szerző könyvéről már hírt adtam két éve: A széna illata egy eddig soha nem publikáló közgazdász regényes beszámolója: „Három évnyi kutatómunka fekszik előttünk. Hartmann Miklós A széna illata című családregényében érhető tetten mindaz, ami a saját család 200 évre visszanyúló múltjának felgöngyölítése közben megismerhető volt a németek XVIII. századi magyarországi betelepüléséről. A kötet így egyszerre családi história, amely az ifjú Hartmann-nemzedék identitását szolgálja, s a hazai történelem kevéssé kutatott és publikált szeletébe való precíz bevilágítás.” Dr. Salamon Éva: https://www.zaol.hu/kozelet/otthont-kerestek-hazat-talaltak-2226725/

Most ennek a családregénynek a folytatását olvashatjuk az Örömóda c. hasonló terjedelmű regényben. És hogyan születtek? Az első a lánya, a második az olvasók kérésére. És ahogy a könyvbemutatón hallhattam, már ennek is a folytatását kérték a szerzőtől, aki hirtelen arra ébredt, kedveltté vált regényírói mivoltában.

Magyarország határmenti történelmét kutatgató íróember akarva akaratlanul sebekre, fájdalmas életsorsokra bukkan. Ha mindezekről írni merészel óhatatlanul politizálnia kell, lehetetlen nem érinteni a tömegeket érintő múltbeli történéseket. Sőt: lehetetlen nem mindenkori ellenzékinek lenni a megismertek fényében. Mintha, ahogy az ország keleti határain túlról Sütő András megírta már, a sors packázna velünk (A szúzai menyegző).

Talán épp ez az állandó belső készenléti állapot rántja össze, szervezi úgy az immár regényíróvá avanzsált szerző vallomásait, hogy írása azon túl, hogy olvasmányos, gördülékeny – jól megszerkesztett, állandóan ébren tartja az olvasó kíváncsiságát – egy mintha mindig is erre készült volna írót mutat be nekünk. Aki úgy született, hogy felkérték. Kíváncsiak voltak, érdekelte a családját, a környezetét az, amit elmesélhet… A kérést válasz, a kívánságot beteljesítés követte. Azzal a kitartó szorgalommal, ami csak azokat jellemzi, akik folyton a hátukban érzik a lehetséges kiseprűztetést…

Hartmann Miklós

Hartmann Miklósban olyan íróval ismerkedünk meg könyvein keresztül, akit az ember szinte azonosít a szimpatikus, karakán, művelt, dolgozni és tűrni tudó, friss szellemű, önfeladás nélkül alkalmazkodó főhőssel, aki világosan lát, észreveszi a fenyegető veszélyt, s ha kell életét sem kíméli, hogy segíthessen a bajbajutottakon. Az író remek képzelőerővel, pontos arányérzékkel és történelmi hűséggel ábrázolja a magyarországi svábok életének távoli és közelmúltbeli időszakát, amit eddig, ha ismertünk is, csak hézagosan ismerhettünk. Betekintést nyerhetünk saját történelmünkbe is, mintha nekünk mesélnék el rokonaink, jó ismerőseink milyen is volt errefelé akkoriban tulajdonképpen az élet. Mert a nagy egész mindig a kis részletekből áll igazán össze. Van mivel megismerkednünk, hogy átalakuljanak, árnyalódjanak berögződött ismereteink. Az ember hajlamos saját köldökén keresztül szemlélni mások életét, azt gondolván csakis vele eshettek meg azok a méltánytalanságok. Hartmann Miklós két könyve felnyitja szemünket, megszólítja lelkiismeretünket is. Mennyire vagyunk empatikusak a saját környezetünkben élők iránt? Felül tudunk-e emelkedni saját fájdalmainkon, észrevesszük-e a velünk egy utcában élőkkel mi történik?

Nem hagyott közömbösen. A nagy egész egy másik puzzle-darabkáját megszenvedő alanyaként a legmelegebb szívvel ajánlom olvasásra mindkét könyvét.

„A 20. század közepe vízválasztó volt egész Európa számára. Amikor a fegyverek elhallgattak, mindenki békére vágyott, de a győztesek gyakran tologatják a kisembereket a hatalmi sakktáblán, és csak lassan konszolidálódott a helyzetük. A történet kitalált főszereplője valóságos környezetben, megtörtént események – többek között a sváb kitelepítés – részese, a kor jellegzetes alakja. A tanult fiatalember magával hordozza a szerelemi kötődést és a zene iránti szenvedélyt. A lerombolt Németországban keresi a békét és boldogulást, de a lány iránti vonzalma erősebb, hazaszökik. Itthon azonban a negyvenes évek végén nem azt a világot találja, amire számított. A katarzis rámutat, hogy szükségszerű Európa fülledt levegőjét kiszellőztetni, és egy békés, átjárható világot teremteni.” (Hartmann Miklós)

A kötetet elsősorban a szerződött Líra boltok forgalmazzák október végétől, de az internetes értékesítés már megkezdődött. Megrendelhető: fb: Hartmann Miklós szerzői oldala, vagy e-mail: aszenaillata@gmail.com

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Egy élet és – egyelőre – két regény”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés