Kő-Szabó Imre | Csini és Csúfi

Szépirodalom - próza

Csini és Csúfi

Amikor belevágott a házépítésbe Pali, feleségével, Vikivel, nem is sejtette, hogy a fejsze keményfába akadt meg. Mind mondani szokták, de az embert, ha már a fánál tartunk, legalább ilyenből faragták. Szóval volt kitartásuk, az igaz, sokat kellett talpalni az építőanyagokért. Mesterekről nem is beszélve, hiszen minden alkalomkor cirádás betűkkel írt felkérő levelet kellett benyújtani, méltóztassanak falazni, vakolni. A falusiak ezt tudták, mert sorban, szinte összehangolva bizonyították, ez a mester, meg az a mester most éppen miért nem tudott eljönni. Ehhez Palinak és feleségének, Vikinek kötélből kellett, hogy legyenek idegeik, rezzenéstelen arccal éljék végig a közbeni apró kudarcokat. Mert ugye ők egy Pest közeli faluban kezdték meg az építkezést. Itt nem lehetett találni olyan vállalkozót, aki azt mondaná, dőljenek hátra a fotelben, ha van ilyen és majd csengetek és mondom: – Itt a kulcs! Telek került, mert építési kedv most kezdett virágba borulni. Többen belefogtak, legyen egy szép vidéki kertes házuk, ahol boldogan élhetnek, és nyugdíjas korukban elkapirgálhatnak a kertben, mint Kukori és Kotkoda a mesében. A dolgok lassan alakultak, Palinak, a „kapirgálás” végtelen távolinak tűnt. Aztán mégis elérkezett a kulcs kézbe vétele. Önállóan zárhatta, nyithatta az ajtót az új ház bejáratához, amely egyelőre üresen tátongott. Ez is megoldódott, mert azért volt egy-két darab bútor még abból az időből, amikor szolgálati lakásban laktak, megmaradt. Becihelődtek, nagy volt az elégedettség, az új ház kertjében rittyentettek egy szalonnasütéssel fűszerezett házavatót. Az egyik vendég meg is kérdezte:

– Úgy érzed, minden rendben van?

– Talán igen, de van még pár dolog, amit pótolni kell! – ismerte el szerényen Pali.

– És ki fog ugatni, ha jön a betörő? Mert egy ilyen falusi házban okvetlen kell egy jó házőrző kutya is! Pali csak arra emlékezett, amikor még gyerek volt, egy kis tacskó kutya rohangált náluk a ház körül. Most gondolt arra először, tényleg jó lenne egy kutya. Na de, milyen? Az a bizonyos tacskó kedvenc kutyája volt a családnak, de különös kutyarafináltságával sok bajt okozott. Például, ha nem foglalkoztak vele, beteget szimulált. Igazából jó táppénzcsaló válhatott volna belőle, ha lett volna kutya esztéká és ebek OTI-ja. Pali mégis másfajta kutyára vágyott, valamiféle nemesebb, magyar fajtára.

Ezen gondolatok közben látott éppen egy tévéműsort a pásztorokról. Ott egy szép fehér, magyar puli terelte a juhokat. – Ilyen kell! – kiáltott fel és mindjárt elújságolta feleségének, Vikinek, aki támogatta ötletét. Talált is egy fekete puli kutyát a szomszéd faluban. Nem fehér volt, sötét fekete, ez egy kicsit lehangolta. Fehérre számított, de ahogy nézegette, nem nagyon tetszett ez a fiatal kölyökkutya. Fiú volt, fekete szőrzettel, vágott füllel. Fésületlenül göndörödött a szőre, néhol benne sármaradványok, melyek mozgására szétszóródtak, olyan benyomást tett Palira, mintha egy hippi kutyát látna. Nem akarta megsérteni önérzetében, mert tudta korábbi ismereteiből, hogy ezek a kutyusok eléggé önérzetesek. Mégis úgy döntött, hazaviszi ezt a vakarcs jószágot, majd csak lesz vele valami. Így első látásra titokban a Csúfi nevet adta neki. Hosszú ideig hangosan ki sem merte mondani a nevét, még a feleségének, Vikinek is megtiltotta. Azonban ahogy telt az idő, kinőtte magát, legény lett belőle. Alakja, kinézete változatlan maradt, szóval egy fokkal sem volt szebb az ördögnél. Volt azonban egy jó tulajdonsága, ragaszkodó kutyaként élt. Gazdájához, majd később párjához is.

Később, amikor már komoly legénysorba került, Pali érezte, Csúfinak asszonyt kell hozni a házhoz, mert a természet ezt követeli. Sikerült is egy pulit szerezni, aki fiatalabb volt, mint Csúfi és szép fehér szőrt viselt. – Na, végre, ezt akartam már korábban is! – kiáltott fel örömében. Ahogy nézte, szép és elegáns lány benyomását keltette. Illettek egymáshoz, szépsége miatt Csúfi úrfi mellett a Csini névre keresztelték. Ez úgy alakult, mint a megfigyelések alapján, az emberek között lenni szokott, a szépasszonynak általában csúnyácska férje van. Csúfi és Csini egy pár lett. Aztán, mint a valóságban lenni szokott, a kutyaesküvőt is megtartották. Itt a lakodalmi menüben egy nagy adag marhapörköltet fogyasztottak el, nokedlivel. Bent maradt a hűtőben, Paliék elfelejtették elfogyasztani. Csúfi és Csini hálából fényesre nyalták rozsdamentes tányérjukat. A szerény nászutat is megejtették. Pali elvitte őket a faluban egy kis sétára, majd hazatérve még egy darabig a kertben kergetőztek, igazi kutya jókedvükben. Pár hét múlva Csini teherbe is esett. Csúfi úgy viselkedett, mint egy figyelmes férj. Mindig az asszony nyomában volt. Ilyenkor még a közös tálba tett ételt is megosztotta Csinivel. Nem habzsolta el előle az ételt, evett belőle, majd szépen félrehúzódott, mintha mondta volna: – A többit te edd meg, kell a fejlődő kicsiknek.

Ilyen összehangolt módon élték kutyaéletüket, Pali és Viki, a két gazda megelégedésére. A házat is őrizték, szinte mindig, éjjel-nappal szolgálatban voltak, mint egy Security biztonsági cég alkalmazottai.

Az utódlásra vonatkozó elképzeléseket is teljesítették, minden évben egyszer, kétszer egy népes kutyaalommal ajándékozták meg a gazdikat. Ők pedig a cseperedő kölyökkutyákat, eltérő színük ellenére, szépen felnevelték és a kutyasors szerint elmentek világot látni, más-más gazdát szolgálni. Csúfi és Csini, mint házaspár, lassan öregedtek. Csúfi csapzott fekete szőrében ősz szálak jelentek meg. Csini, mivel fehér szőrű volt, ő mint egy szép nő, még idősebb korában is szemrevaló maradt. Aztán a nyugdíjas évek következtek. Már nem ugattak olyan lelkesen, mint fiatal korukban. A két gazdi, meg ők voltak ketten ebben a házban.  Egymást nem hagyták el, együtt hevertek a terasz meleg napsütötte kövezetén, ha valamelyik mégis kiment a kertbe, körbenézni, a másik sompolyogva biztosan követte.

Aztán bekövetkezett az a szomorú nap, melyet sem ők, sem a gazdáék nem vártak. Titkon, Palinak felötlött, a kutyák sem örök életűek, de ezt elhessegette, mintha sohasem következne be. Csúfi szenvedett ki először. Kutya korát teljesítette, igazából öregen távozott.

Csini nem találta helyét, Az egész kertet többször végigjárta. Csúfit nem találta sehol. Az ennivaló sem kellett neki, néha csipegetett belőle, később már csak megszagolta, de nem evett. Pár nap múlva, egyik reggel ott feküdt a küszöbön. Kutya lelke elszállt, Csúfi után vette útját.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Csini és Csúfi”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés