Kő-Szabó Imre | Egy görbe nap

Szépirodalom - próza

Egy görbe nap

A melóhelyből az egyik szombaton vagy tízen átrándultak a szomszédos szlovákiai Pöstyén fürdőhelyre. Gondolták, lesz egy jó napjuk, fürdenek egyet a meleg vízben, meg isznak párüveg Fácán sört, esznek egy kis hagymás ruszlit, mert ezeket mostanában hazai földeken nem lehet kapni. Jól indult minden, a határnál nyitva állt a kapu, állt a sorompó. Sahynál meg is álltak. – Egy lépést sem tovább! – mondta Zács Feri. – Egy sör, Becherovkával bélelve! – csettintett a nyelvével, mintha az italok ízét már is érezné a szájában. Leparkoltak a három autóval és kerestek egy sörözőt. Kis Misi, aki valóban kis termetű ember volt, felfedezte a hagymás ruszlit kimérő üzletet, amelyben nagy fehér műanyag poharakba tálalták a sózott halat, természetesen hagymával. Hozott is három nagy adagot, melyet letett az asztalra. Páran finnyásan csavargatták az orrukat, a hagyma illata nem volt ínycsiklandó. Azonban a harmadik Becherovka után már mindenki falatozott a ruszliból. Úgy ették, mintha ez lenne a mindennapi ebédjük.

A hangulat kezdett emelkedetté válni. Kárpáti Béla, ez a nagydarab, szakállas fickó volt a leghangosabb. Olyan érzete volt az embernek, aki nézte őt, mintha kelepcéből szabadult volna és most önfeledten szórakozik. Mindannyian érezték, kell egy kis kikapcsolódás a napi hajtás után, úgymond egy kis „áramszünet”. Dél felé az egyetlen hölgykísérő, Pannika, indítványozta – Menjünk fürödni!

Bizonyára izgatta fantáziáját, mit szólnak majd a fiúk, ha meglátják, kétrészes, piros fürdőruháját. Erre az alkalomra vette, biztos volt a sikerben.

Pöstyén fürdőig az út lassan telt, az autók egyenletes tempóban futottak. A srácok természetesen a Becherovkázó, söröző pár órától lapos pillantásokkal szemlélték az  elsuhanó tájat, amelyre aztán később nem is emlékeztek. A fürdőhöz érve egyből élénk és vidám lett a társaság, mintha egy karmester intett volna pálcájával. Előkerültek a fürdőrucik, rövid átöltözködés után a fedett medence szélén állt a kis csapat, merülésre készen, csak Pannika hiányzott. – Hiába a nők, azok a fürdés előtt is sminkelnek!– mondta Kis Misi és körbetekintett. Meglátta Pannikát a piros, kétrészes fürdőruciban és felkiáltott. – Odanézzetek! A többiek zsinóron fordították fejüket a megjelölt irányba. Néma, döbbent csodálkozás ült az arcokra. Pannika élvezte a helyzetet. Szép mellein, formás fenekén csak úgy virított a piros fürdőruha. – Mit bámultok, nem láttatok még ilyet? – szólt oda a fiúkhoz és lassú, kimért léptekkel besétált a vízbe. Csak akkor ocsúdtak fel a fiúk a merev, görcsös bámulatból, amikor Pannika a medencéből vizet fröcskölt feléjük. Erre mindnyájan a vízbe rohantak.

Zács Ferinek egy idő után elege lett a meleg vízből. A kis alapterületű medencét körbe korlátok vették körül. „- Vízbe ugrálni tilos!” – felirat volt olvasható a táblákról, melyeket körbe a falon helyeztek el, piros felirattal. Mindenki az egyetlen lejárati lépcsőn közelítette meg a medencét, amely zsúfoltságig megtelt. Kárpáti Béla hatalmas felsőtestével időnként felbukott a víz alól. Ilyenkor arcáról, szakálláról patakokban folyt a víz. – Én vagyok a Móbidik! – kiáltotta és torz mosoly bujkált az arcán. Kint is volt egy medence, feltöltve vízzel. Nem úszkált benne senki, a májusi napsütés, még csak kóstolgatta a vizet. Zács Feri kijött a medencéhez. Nagyot szippantott a mozdulatlan, de friss levegőből. Meglátta a vizet, a sörtől kissé kótyagos volt a feje, vágyott egyet úszni. Beugrott a vízbe. Ez egyszerű volt, csak el kellett hagynia a medence szélét. Most úgy érezte, ez nagyon egyszerű. Miért ne lenne egyszerű, ha az ember csak úgy beugrik a vízbe. Csobban egyet, aztán feljön a felszínre és kész! A víz hideg volt. A lába nem ért le a medence aljára. Hirtelen rémület fogta el. Tudta, hogy úszni kell, mert ha nem, akkor vége mindennek. Megpróbált elfeküdni a vízen, érezte, hogy ez nem sikerült. A feje közben a víz alá futott. Levegő után kapkodott, de csak a víz jött a szájába. Aztán egyszer csak érezte a levegőt. Nem látott, a szeme is tele volt vízzel. Aztán kapkodva szívta magába. – Nyugalom! – erőltette magára. A medence széle eléggé messze volt. Mellúszással tempózott. Érezte, hogy halad a medence széle felé. – Csak így tovább! – nyugtatta magát. Kissé megrémülve tempózott. Néha úgy érezte, ezek a mozgások nem eléggé hatékonyak. Szinte nem is érezte, hogy halad előre a medence széle felé. Pedig oda kell érni, ez jelentheti a megnyugvást. Ha nem, vége mindennek. Olyan érzése támadt, hogy már tele a szája a medence vizével, aztán hirtelen kikerült a feje ismét a vízből, kiköpte és mély sóhajjal levegő után kapkodott. Ezzel a kapkodással egy kisebb adag vizet le is nyelt. Tudta, ezt nem szabad, csak tempózni, kitartóan a medence széle felé. Mellúszással tudott csak úszni. Néha úgy érezte, ez a fehérre meszelt beton szél mintha nagyon messze lenne, aztán két újabb tempó után, talán egy kicsit jobban kiemelkedett a vízből és közelebbinek látta azt a partot, amelybe, ha egyszer belekapaszkodhat, akkor megmenekült.

Ez a gondolat újabb erőt adott, hogy a tempókat karral és lábbal egyenletesen folytassa. Magára erőltette, semmi pánik, csak egyenletes tempó, ha ez így megy, haladni fog. Hirtelen nyugalom szállta meg. Érezte a karjai és lábai akarata szerint engedelmeskednek. Halad a vízben a cél felé. Amíg erre gondolt, biztosan megtett legalább négy erőteljes tempót és hirtelen karnyújtásnyira, előtte állt a medence széle. Még egyet tempózott kezével és lábával. – Biztosan el kell érni! – villant át agyán és ekkor kezében érezte a kemény beton szélét. Erősen markolta, ez volt a teljes biztonság. Kiemelte fejét a vízből, beszívta a levegőt, amely erős nyomással hasított tüdejébe. Talán megmenekült, ebben még teljesen nem volt biztos, hiszen nem érzett talajt a lába alatt. Nem is érezhetett, hiszen a medence közel három méteres szélénél kötött ki, de ezt még nem tudta betájolni. Csak a medence szélét fogta erősen, arra koncentrálva, ki ne csússzon a kezéből. Aztán bátorságot vett és másik kezével is megmarkolta a medence szélét. Tudta, hogy apró araszolásokkal kell megközelíteni a medence sarkát és onnan majd a csekélyebb víz felé vonszolni magát. Eszébe jutott, milyen barom volt, hogy csak úgy beugrott a vízbe. Tudhatta volna, hogy az úszás sohasem volt az erőssége. Csak olyan nőies mellúszás ment neki, döcögve, de most ez segített. A műveletek lassan és hosszan folytak. Az időt már nem is tudta érzékelni, csak tette a dolgát. Aztán egyszer meglepődött, mert a lába leért a medence aljára. Ugyan nem volt bátorsága azonnal dönteni, hogy feláll. Még egy darabig araszolt a medence szélén, aztán észrevette, hogy a víz csak a melléig ér. Erőt vett magán, leállt a vízbe. Mindkét talpa biztonságosan érte a medence alját. Ez nagyon biztató volt. Hirtelen megfogadta, többé nem lép, vagy ugrik egyetlen medencébe sem. – Sohasem! Szeretett volna már kint lenni, állni a strand kövezetén. Megtalálta a vízbe vezető lépcsőket, hirtelen bele botlott és akkor tudatosult benne, hogy a lépcsőnek ott kell lennie, ahol bemennek a vízbe. Ekkor látta meg a kék színűre festett fém korlátokat is, melyek a vízbe vezettek.

Pár bizonytalan lépés, kapaszkodás után ott állt a medence szélénél, kint a földön. Előtte sima víztükör, Hátrább lépett pár lépést, hogy végleg elszakadjon a víztől. Ezután némi bizonytalanság szállta meg. Körülnézett, csak ő volt ott egyedül, egyetlen lélek sem volt a közelben. Ha kiabált volna, talán nem hallja senki sem. Csak a vízbe felpuffadt testét vették volna észre, talán másnap, vagy még később. Félelem futott át rajta, egy borzongató félelem, itt lehetett volna vég. El sem akarta hinni, hogy megmenekült.

Egész hazáig szótlanul ült az autóban, bámulta, de nem látta az elfutó tájat. Önmagával viaskodott, felelőtlennek nevezve tettét, amelyről egy szót sem szólt a többieknek. – Megnémultál? – kérdezte Kis Misi, de választ nem is várt, a sörével volt elfoglalva.

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Egy görbe nap”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés