Márkus László | esti

Szépirodalom - vers

esti

 

lelkem száraz bakszakállain
fennakad minden hangulat
mit
felém sodor
a fésületlen est
tudom
komikusan hat
hogy messze van már Pest
tán
nem is éltem ott
a zsongás
a vár
a metró
mind
mind ködbe vész
a kacagás
a sírás
a kiáltás és sikoly
fejemben elcsitult
mint
megannyi kivénhedt kokott
némán terpeszkedik ott
egóm
árbocára új vitorla feszül
torkomban a gombóc
cukorrá nemesül.
Pécs ad újra otthont
fura menedék
Mecsekben a Bükk
most
újra bennem él
erős gyökérzetem
Miskolcba szakadt
bár
a pécsi állomás
a Tiszaira hajaz.
te vagy az a horgony
mi
engem ide kötött
veled az öröklét
versembe költözött

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “esti”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés