Boeing, Boeing a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában, Játék a kastélyban a nagyszínházban és A szent család a Pécsi Harmadik Színházban (november 4-6). Három – nagyon különböző – komédia. S bár korszerűtlen (kritikus beállítottságú és pláne őszinte, azaz utálatos) néző vagyok, örömmel jelentem, hogy a harmadik előadás nagyon-nagyon, az első nagyon tetszett, s a középső ugyan nekem (és a partneremnek) egyáltalán nem, viszont a zömmel középiskolás (?) közönségnek tetszett. Telt házak és nagy siker mindhárom estén, és a kétharmados tetszésarány (hozzám képest) jó.
Játék a kastélyban
Fotó: Körtvélyesi László/PNSZ
A három előadás közül Molnár Ferenc Játék a kastélyban c. három felvonásos vígjátéka az újdonság: május végén mutatták be, tették mintegy a kirakatba, várakozást keltve a mostani szezon csemegéje iránt. Joggal, hiszen e Molnár-darab 1926-tól máig rendkívül sikeres. Azt hiszem nincs olyan professzionális színházunk, amely (akár több rendezésben) ne játszotta volna, Pécsen is ment 1978-tól. Most mutatta be a székesfehérvári társulat is, és 10 éve megy a Vígszínházban. Molnár értő elemzői közül sokan ezt tartják a legjobb darabjának. Ez ugyanis nem egyszerűen egy franciás társalgási vígjáték sikert garantáló, speciális molnári kritériumait felvonultató vígjáték, hanem ebben Molnár kifordítja a kesztyűt: a három színpadi szerző, egy színésznő és egy színész kvintettjében játszódó darabban karikírozza, parodizálja, „kibeszéli” magát a színdarab-írást, azaz önmagát, számos trükkjével, és természetesen az írói és színészi hiúságot, örökös szerepjátszást is. Az utóbbi szintén a „belügye” volt, mert nem csak nagy szerelme és két felesége volt színésznő, hanem ő szerzőként nem engedte el a darabjait, ott nyüzsgött a színházban, s a Játék a kastélyban Magyar-színházi bemutatóját pl. ő rendezte is. A darab ősbemutatója egyébként New Yorkban volt, (ott 326 előadást ért meg), kb. egy hónap múlva követte a hazai premier. Ezt a darabot nem a Vígszínháznak írta, mert éppen perben-haragban álltak: Molnár nehezményezte, hogy szerződés-megújítás nélkül játsszák a darabjait.[1]
Molnár az Anekdota három felvonásban alcímmel jellemezte a darabot, amelynek az ötletét tényleg az életének egy anekdotikus közjátéka adta. Hazatérve egy vendégével a bécsi lakásába, a szomszéd szobából a csukott ajtón át a felesége, Darvas Lili szenvedélyes hangján éppen azt hallják: „-Ich liebe dich! Ich liebe dich!” Molnár vette a bátorságot, és bőszülten benyitott: hát a Reinhardt színházában játszó felesége a színház korrepetitorával éppen vég nélkül gyakorolta a szerepének akcentus nélküli német kiejtését.
A Játék a kastélyban premier utáni tizedik, azaz már összeérett, kiforrott előadását láttuk. Nem csak a fent említett izgalmas kétrétegűség (a pikáns, kellően összegabalyított, de a happy end felé pörgő történetet átjáró önreflexió, önirónia) hiányzott az előadásból, de a Molnárt alapállásában is jellemző fanyar-édes, csípős humor is. Nem csak a kezdéskor (ekkor teljesen indokoltan, a hatásos expozícióhoz tartozóan), hanem végig vontatott a tempó, s különösen rossz ez a darabban eljátszott, Turai által egy éjszaka összefércelt darab esetében, ami pedig egy fergeteges író- és színészparódiára ad alkalmat. Molnár figurái szerepkörök, típusok, sztereotipiák megtestesítői, nem „kőbe faragott” drámai alakok. Így tág teret hagynak nagy játszókedvű, de a polgári társalgási komédia és a ripacséria határát azért jól érzékelő komikus színészeknek. A Játék a kastélyban szereplői is akkor élnek, ha erre képes színészek (akik ezt a kihívást, a szerzőileg „bő zubbonyt”, ám jó dialógusokat, jó poénokat élvezni is szokták), önmagukból „megírják”, hitelessé teszik őket. Mindez hiányzik az előadásból. Turai szerepében Köles Ferenc egy Mikulás-bácsit játszik, egyetlen húron egy rezonőr-szerepet. Almády szerepében Rózsa Richárd még külső illúziót sem képes kelteni, Illés Alexa (Annie) bájait (combtól lefelé) fölöslegesen tárják elénk az I. felvonásban, Széll Horváth Lajos (Lakáj) pedig Csehov-figuraként lengedez. A játszó 7 színészből egyiknek sem esete egy Molnár vígjáték adekvát stílusa. S ez talán Méhes László rendező lelkén is szárad, aki a Monty Python abszurd humorát idéző – nem verbális, hanem testi – gegekkel, kunsztokkal spékeli meg az előadást.
Ezt a rossz kritikát reklámnak szánom: olvasói menjenek, nézzék meg az előadást, ellenőrizzék a benyomásaimat.
A szent család
Fotó: Komlós Attila/Hetedhéthatár
Schwajda György A szent család c. komédiájának Pécsi Harmadik-színházi előadásáról, amelyet tavaly decemberben mutattak be, már írtam a Hetedhéthatárban. Nem ismétlem sem a Vincze János dramaturgiájáról és rendezéséről, sem a főszereplő Vári Éva zseniális alakításáról és a charme-járól, és – Füsti Molnár Évával az élen – a játszótársainak kiváló játékáról írt elragadtatott véleményemet.
Annyit tennék hozzá a korábbiakhoz, hogy Vincze János a bemutató után nem engedi el az előadásait. A kiváló és sikeres premier után többször változtatott, és mindig az előadás előnyére. Szeretem az ilyen igényes, perfekcionista rendezőt.
Új mozzanat egyetlen jelenet – Az anya által epedve várt A nagyfiam első látogatásának – abszurd lelassítása. Schwajda itt is, de az utolsó jelenet elején A nagyfiam és A kisfiam közötti (ugyanígy üresen kongó) párbeszédben is előírta az idegőrlően hosszú szüneteket. Vincze János csak itt, A nagyfiam első látogatásakor alkalmazza az abnormálisan hosszú szüneteket, nem ismétli meg ezt az eszközt. Ahol alkalmazza, ott viszont fontos dramaturgiai funkciója van: az anya és fia üres, formális dialógusába iktatott abnormálisan hosszú szünetek kiemelik, „nagyjelenet”-té teszik ezt a jelenetet, s a párbeszéd fájdalmas üressége ezáltal nem csak kong, de extra hangsúlyt kap, és mesterien készíti elő Az anya öngyilkossági kísérletét.
A nyitójelenethez hasonlóan markáns, erős – és egyszerre komikus és tragikus – zárójelenetben kezdetben Az anya a táskarádiójából szóló dalba „temetkezett”: „Honthy Hanna énekel szép, érzelgős dalt az anyukájáról, aki nem hordott bubifrizurát, és mégis szép volt” – írta Schwajda, (csak nála „valahol a szomszédban” szólalt meg a rádió). A zeneszerető egerének megjelenését konstatálta Vári Éva, és az egeret üldözni kezdték a gyerekek, majd elsötétedett a színpad. Érezni lehetett a közönség enyhe zavarát: most ez egy elsötétítés egy újabb jelenet előtt, vagy vége?
Nos, Vincze János egyértelműen kitette a „The End”-et: az anyát kis idő múlva kimozdítja a zenehallgatásból az egérhajsza, odafordul a gyerekei felé, (ez teljesen indokolt is: az egyedüli társát hajkurásszák), s a fokozatos és lassú elsötétítés alatt végül csak az anya profilján marad fény.
A Jelenkor c. rangos pécsi folyóirat a 2019. júniusi számát a színháznak szentelte. Egy cikkben értékelte a Pécsi Nemzeti Színház 2018/19-es évadának négy bemutatóját, s egy kb. azonos terjedelmű kritikát közölt a Pécsi Harmadik Színház A szent család előadásáról. A Játék a kastélyban láttán rájöttem, hogy ezek az arányok nem ok nélkül valók.
Boeing Boeing
Fotó: Körtvélyesi László/PNSZ
Marc Camoletti (1923-2003) francia szerző Boeing, Boeing c. 1962-es, világsikerű bulvárkomédiáját 2017 nyarán mutatta be a Pécsi Nyári Színház, aztán a darab a Kamaraszínházba költözött, s túl az 50. előadásán, ez a harmadik évada. Egy tipikus francia bulvárkomédia az ágy körül. Öt ajtóval a színpadon, hogy ezeken Don Juanunk, Bernard (Vidákovics Szláven), a párizsi sztárépítész három különböző nemzetiségű és különböző konyhát kedvelő stewardess-menyasszonya (Győrfi Anna, Vlasits Barbara, Stubendek Katalin), – akik közül kettőnek okvetlenül a levegőben lenne a helye – be- és kirohangáljanak. Miközben Bernard, és becsöppenő vidéki osztálytársa, a holtnak nyilvánított, rendes és mulya Robert (Lipics Zsolt), aki protekcióért jött hozzá, és Bertha, a természetesen zúgolódó házvezetőnő (Vári Éva) folyamatos pánikban igyekszik elhárítani a katasztrófát, a három nő találkozását a lakásban.
Budapesten a Thália Színházban 2013-tól játsszák a darabot, olyan nevekkel, mint Pindroch Csaba, Molnár Piroska és Schell Judit; láttam, és a pécsi előadás legalább egy klasszissal jobb. Beleértve a rendezést (Pécs: Böhm György m. v. ), a díszletet, jelmezeket és a színészi játékot is. A pécsi előadásban Lipics Zsolté és Vári Éváé a primátus: az ő játékuk és összjátékuk a fő oka, hogy príma minőségű színészi játékon könnyesre röhöghetjük magunkat. Tökéletesen hozzák a darab adekvát, legjobb stílusát, poénokat kreálnak a semmiből is, lubickolnak a szerepükben és pompás partnerek – mégsem lóg ki a lábuk a szerepből. Stubendek Katalinnak ellenben figyelmébe ajánlanám Koltai Tamás megjegyzését, amit egy hasonló bulvár-vígjáték kapcsán írt le: „Nálunk nagyobb a siker, ha az előadás vicces, harsány és hiteltelen.” Le kellene küzdenie az így elérhető nagyobb siker kísértését. Jó Győrfi Anna Janet, az angol kisasszony szerepében, bár egy kicsit több színt én nem sokallanék. Vlasits Barbara a végül feleségül kért francia légikisasszonyból – akinek a méregdrága cobolybundát is szánják –, egy „szőkenő”-viccekből ismerős, visítozó libuskát formál, a maga nemében jól, de kissé érthetetlenül. Vidákovics Szláven pedig képes a szívtipró illúzióját kelteni. A pécsi Boeing, Boeing nagyon jó szórakozás. 16 éven felüli nézőknek ajánlják, míg a Molnár-darabnál nincs ilyen figyelmeztetés, bár a „gyermeki ártatlanság” kikezdése szempontjából nem különböznek, és a Játék a kastélyban előadásán 14-18 éves korosztály töltötte meg a nagyszínházat. Ezt nem az erkölcseik, hanem az ízlésük rongálása miatt sajnáltam.
[1] Forrás Kárpáti Tünde: Molnár Ferenc sikerdramaturgiája, Jelenkor, 2002/6.
Hozzászólások