Hajnal Éva | keleti

Szépirodalom - vers

keleti

 

áporodott szagú a pályaudvar
éhes madarak totojáznak a flaszteren
utasok jönnek mennek közöttük
beszélgetnek bosszankodnak nevetnek
kisgyerek sír
a pad mellett kuka
ételmaradékok csordulnak ki belőle
épp mint egy felboncolt ember belső szervei
összevarrhatatlan sérülések foszlányai bűzölögnek
utcaseprő bámészkodik unottan
kezére ég a csikk de még beleszív egy utolsót
láthatatlan messzeségbe réved
kövér nő koszos kardigánja zsebében keresgél
nem találja
dühösen elsiet
egy másik épp rúzsfoltos fogát törülgeti
kiigazítja elkapkodott sminkjét
a fal mellett kéregetők suttogva osztják fel a terepet
még várnak valakire
végre megérkezik a szerelvény
elegáns kabátban fiatal nő
illatos
josef seibel cipőjében lépeget
gucci táskája mélyéből előveszi helyjegyét
telefonon hívják
üvöltve fröcsögi válogatott káromkodásait
folyamként ömlik tömény illatfelhőjén keresztül a mocsok
keleti pályaudvar
hétfő
fél három

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “keleti”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés